Egyszerűen csak nem olyan, amilyennek az alapítók megálmodták — nyilatkozza Matti Friedman most megjelent könyve, a Mizrahi kémek kapcsán készült interjúban, melyet a The Times of Israel közölt.
Izrael nem európai. Izrael a Közel-Keleten van. Matti Friedman szerint ez bár közhelyes, de nagyon sokan, köztük izraeliek is, elfelejtik, mikor véleményt alkotnak a zsidó országról.
A 41 éves Friedman Kanadában született, onnan vándorolt Izraelbe ahol 2006 és 2011 között az Associated Press tudósítójaként működött, majd otthagyta a hírügynökséget, mikor meghasonlott az az által képviselt értékrenddel. Olyan sikerkönyvek szerzője, mint az Aleppo kódex vagy a Tökvirágok. Legfrissebb könyvében Izrael kémvilágának egyik kevéssé ismert arcát dolgozza fel.
Friedman azt állítja, hogy az igazi Izrael a közel-keleti Izrael, mely a muszlim országokban élt zsidóság folytatása. “Fontos ezt megérteni, ha meg akarjuk érteni zenéjét, ételeit, kultúráját, viselkedését és politikáját.”- vallja az AP volt újságírója.
A vele készült interjúnak igazi apropót az adott, hogy Benjamin Netanjahu nemrég hagyta le David Ben-Gurion-t, mint leghosszabban hivatalban lévő miniszterelnök. Friedman szerint Netanjahu azért is ilyen sikeres,
mert jól felismeri Izrael közel-keleti mivoltát.
Könyvének a vége felé azt írja, hogy Izraelt csak akkor lehet megérteni, ha valaki közel-keleti szemüvegen keresztül nézi. A nyugati világ számára ezért is ennyire megfejthetetlen. Erre mikor és hogyan jött rá?
Nyugatról jöttem, Izraellel kapcsolatban európai történeteket ismertem, olyanokat, mint a kibucok és a Holokauszt. Minél tovább van itt az ember, annál inkább rájön, hogy ezek a történetek nem teljesen fedik a valódi Izraelt. Az ország lakosságának fele muszlim országokból jött, ez nagyon meghatározza Izraelt. Az itteni konyha, a zene, a vallás, a politika és még sorolhatnám.
Sokan Izrael európai örökségére gondolnak- Ben Gurion, Herzl – és hogy a közel-keleti zsidók ehhez az Izraelhez csatlakoztak. Szerintem a helyzet fordított. Az itteni világ a muszlim országokban élt zsidó világ folytatása kiegészülve európai zsidókkal.
A cionizmus kezdete magába foglalta az “igazi, új zsidó” ideológiáját, mely nem a vallást veszi alapul, abban a reményben, hogy az arab világ előbb-utóbb elfogadja majd a zsidó államot. Ezek európai gondolatok és mára már meghaltak. Izrael közel-keleti arca előbújt és maradni is fog.
Egyre több európai zsidó lesz “Mizrachi”, viselkedésében és valláshoz fűződő viszonyában is. Ezzel nem könnyű szembenézni.
Sokan próbálják az országot a már jól megszokott kategóriákra bontani: vallásos, nem vallásos, balos vagy jobbos. Pedig a legtöbb izraelit egyáltalán nem lehet skatulyába zárni.
E helyett tehát mi van?
A vallás tekintetében inkább hagyományőrzők vagyunk. Ha közvéleménykutatók kérdezik eltérő válaszokat kapunk, hogy ki tartja magát vallásosnak. De a legtöbben gyújtanak szombati gyertyákat, hisznek Istenben és az ima erejében.
Ez nagyon közel-keleti. Közel-Keleten az emberek nem vallásosak vagy szekulárisak.
Ami a “jobbos” vagy “balos beállítottságot illeti, korábban azt lehetett gondolni, hogy ennek kérdése a [vitatott] területekről szól. De ez nem igaz.
Úgy érti nem születhet megoldás a kérdésben?
Nem így értem. De a megoldás nem a mi kezünkben van. Regionálisan ugyanis komoly háborúk vannak. Mi csak kis játékosok vagyunk a kérdésben.
Kik között zajlik a háború?
A helyzet sokszereplős. Síiták és szunniták, Irán és Szaúdi-Arábia, középkori-gondolkodásúak és haladók, plusz még egy sor másik regionális harc. Mint ahogy a belgáknak sem sikerült békét teremteniük Európában 1915-ben, nem Izrael fog tudni békét teremteni ebben a térségben sem.
Ezt azok a zsidók, akik muszlim országokból érkeztek mindig is tudták. Ismerték ezt a világot. A baloldalon azt gondolták, hogy a modernitás és a haladó eszmék felülkerekednek ezeken. De nem.
Érti ezt valaki a most, a választások előtt?
A jobboldal ezt jobban érti, ezért is sikeresebbek. A jobboldal a hagyomány őrző judaizmus világát is jobban érti, akkor is, ha ők maguk nem mind ortodoxok.
Azok akik korábban a baloldallal hozták magukat összefüggésbe és az úgynevezett elitet támogatták, most persze csalódottak. Azt hiszik, hogy Izrael Bécs. Pedig Alexandriához sokkal jobban hasonlít. Izrael nem szocialista, nem is szekuláris. Hanem közel-keleti. Ez persze sokaknak csalódás és azt gondolják, hogy az országot túszul ejtették. A jobboldal vagy a vallásosak. Nem értik.
Ezek szerint Netanjahu győzni fog szeptemberben?
Jósolni nem szeretnék. Ez a választás különösen kiszámíthatatlan. Ilyen még nem volt, hogy ennyire a korábbihoz közel legyen újra választás.De Netanjahu kétségtelenül a legtehetségesebb. Intelligens. Könyörtelen politikus, aki tudja mindenki gyenge pontját.
A politika ma nem a decensségről szól. Arról szól, ki képes a leginkább megvédeni bennünket. Magam soha nem szavaznék Netanjahura, de értem miért olyan népszerű.
És mi a helyzet a Munkapárti Amir Peretz-el? Marokkói születésű. Ő talán még jobban érti a Közel-Keletet?
Ő korábban polgármester volt Szderotban. Észak-Afrikában született. Az első lépése az volt, hogy hozzon maga mellé még valakit aki jól tud beszélni: Orly Levy, aki szintén egy észak-afrikai származású izraeli politikus lánya, [a volt Likud párti] David Levy-é.
De láttunk már ilyen. Áprilisban Orly Levy még a Kneszetbe se jutott be. Lehet hogy a Munkapárt néhánnyal több szavazatot ér majd el, de az egyetlen politikus aki igazán rátermett ma még mindig csak Netanjahu.
Üzenete egyszerű: ez egy veszélyes környék, én megvédelek benneteket. Netanjahu azt is mondja: a politikai elit korábban nem bánt jól veletek. Velem sem bántak jól és a média sem.
Sokan a közel-keleti hátterű szavazók közül persze a Munkapárta szavaznak majd, függetlenül attól, ki vezeti. Dehogy egy Peretz-Levy páros visszafoglalja a Knesszetet a baloldal számára valószínűtlen.
Azért írta a könyvet, hogy ezekre a tényekre felhívja a figyelmet?
A könyv Izraelben töltött 24 évem tapasztalata. Azt gondoltam szükségünk van más történetekre is, mint az askenázi pionírok és a varsói gettó története. A hely ugyanis sokkal közel-keletibb, mint ezek a történetek láttatják. Eleinte az európai zsidók számára Kellett volna menedéket nyújtson, de azzal elkésett. Ehelyett a közel-keleti országokból menekülteknek lett az otthona.
Az ország alapja nem a szocializmus, de még csak nem is a szekularizmus. Az ország alapja a szilárd zsidó identitás, ami idehozta az embereket Bagdadtól Allélon át Casablancából. Hogy mennyire fontos a zsidó identitás a Közel-Keleten, az arab világ közepén.
Ezért nehéz nyugati szemmel ezt megérteni.
A Mizrahi [keleti] mennyire meghatározó az izraeli demográfiában?
Sarkosan és durván fogalmazva Izrael 20 százaléka muzulmán arab, a fennmaradó 80 százalék zsidó, ennek fele európai fele pedig közel-keleti származású. Most kevésbé Mizrahi, mert az orosz bevándorlók felborították ezt az egyensúlyt.
Az oroszok miként illeszkednek a közel-keleti légkörbe?
Emlékszem, egy prominens újságíró egyszer azt jövendölte, hogy az orosz bevándorlás végre helyrebillenti az európai egyensúlyt és megakadályozza, hogy Izraelt elnyelje a “közel-keleti mocsár”. Mert tudnak zongorázni. És szeretik az operát. És értenek a matematikához. Majd egymillió askenázi Európaivá teszi Izraelt.
A vicces az, hogy az oroszok sokkal inkább tették közel-keletivé az országot. Nem szavaznak a baloldalra. Sokan egy szemet szemért, fogat fogért világból jönnek. Azt ismerik. Ezért úgy érzik, hogy kisebbségben lenni egy meghatározóan muszlim környezetben megkívánja az önvédelmet.
A jövőnk sokkal inkább függ össze Aleppóval és Kurdisztánnal, mint a varsói gettóval. Érdekel milyen lesz a jövő? Közel-keleties.
Ha ezt nem értjük, nem fogjuk megérteni ezt az országot. Hogy valaki túszul ejtette volna? Netanjahu? Semmiképpen. Ez az ország ilyen. Ennek a térségnek a zsidók mindig fontos részei voltak. Minden arab városban volt zsidó negyed.
A zsidók nem 1948-ban jöttek erre a vidékre, mindig is itt voltak.
Azt gondolni az országról, hogy Európa része, tévedés. Hogy az izraeli judaizmus miért nem hasonlít a nyugati judaizmusra? Miért mások az izraeliek? Ennek megértéséhez meg kell érteni a Közel-Keletet.
Talán ez a kulcsa mindennek. El kell engedni ezt a tévedést. Nekem például tetszene, ha Izrael az Arab Liga tagja volna. Az igaz, hogy a zsidók már nem részei a muszlim országoknak. De részei a térségnek. Fontos részei. Ha így gondolkodunk, talán az irántunk táplált percepciók is változnak.
Ha magunkra továbbra is Európaiként gondolunk akiket ideraktak, mindig is kívülállók leszünk. Ha viszont úgy tekintünk magunkra, mint a térség korábban muszlim országaiban élő zsidóság jogutódjaira, része lehetünk ennek a régiónak.
Persze sokan közülünk az izraeli jobboldalon és külföldiek, akik Izraelt támogatják azt szeretnék, ha erősítenénk jelenlétünket, aminek része a vitatott területek kiterjesztése.
Sokan akik imádják Izraelt egy nem-létező Izraelt imádnak. Sokan pedig akik gyűlölik Izraelt, szintén egy nem-létező Izraelt gyűlölnek. Hiányzik az a többség, mely Izraelt reálisan látja. Ha ez lenne, az ország is sokkal jobb állapotban lenne.
Mi volna tehát az új terv?
Kezdetnek elég lenne, ha többszázezer civilt nem próbálnánk milliónyi palesztin közt elvegyíteni. A baloldal legalábbis ami maradt belőle, azt sugallja, hogy ez lenne a béke felé vezető út. De a szavazók tudják, hogy ez nem igaz.
A jobboldal, akik az országot irányítják azt mondják, hogy a jelenlegi helyzet rendben van. Pedig nincs rendben. Ezért a középút lenne a legjobb, azaz felismerni a realitást. Elfogadni és megérteni mi történik. A cionizmus mindig is kreatív mozgalom volt. Ez mára elveszett.
A baloldali cionizmusnak korábban sok kreatív energiája volt. Ők alapították az országot.
De Ön azt mondja, hogy ők nem vették tudomásul hol is vannak?
1948-ban úgy látták, helyesen, hogy vagy „mi” vagy „ők”. Ezért sok kegyetlen döntést hoztak. De azt nem mérték fel, hogy a „mi” az valójában kicsoda. Sokkal vallásosabb, sokkal kevésbé szocialista, sokkal közel-keletibb. És ebből lett az ország.
Az elvárások és a valóság közti rés az, aminek a levét ma megisszuk.
Lehet még Izrael, ennyi évtized után esetleg nyugatról menekülő zsidók otthona?
Akik az országot alapították zsenik voltak. Azok, akiket érdekel a zsidó nép túlélése feltétlenül boldogok kell legyenek, optimisták. Ezért fontos, hogy a „Visszatérés törvénye” [az lehet izraeli állampolgár, akinek legalább egyik nagyszülője zsidó] alapvető fontosságú. Látva az angol és francia zsidók gondjait, soha nem gondolta volna senki, hogy ilyesmi realitás lehet 2019-ben, a második világháború után. Pedig realitás.
Remélem senkinek nem esik bántódása sehol. Nem szeretnék semmilyen katasztrófát jósolni. De mindenki hálás lehet Ben-Gurionnak és Weizmannak, azért amit 70 éve tettek. Ma divat őket kritizálni amiért az ország nem tökéletes. És persze nem tökéletes. De amit elértek, az 2019-ben is fontos.
Tudták mi vár a zsidókra a Holokauszt előtt. Izrael állama végül is megszületett. Csak nem pont olyan Izrael, amilyet elképzeltek.
Persze Amerika sem olyan, mint amilyennek Thomas Jefferson elképzelte és a Nagy Francia Forradalom vezetői sem pont úgy gondolták ahogy a végén lett. Sokszor a dolgok nem pont olyanok, amilyennek eltervezzük őket.