Már a Hezbollah is gyújtogat Izraelben

Egy friss felvétel szerint a libanoni terrorcsoport tehető felelőssé azért a tűzvészért, ami pénteken terjedt el a zsidó állam határánál.

Képi bizonyítékokat közölt vasárnap a 12-es izraeli TV csatorna arról, ahogy a Hezbollah terroristái tüzet gyújtottak Izrael határánál. A pénteki eset során az erős szél miatt a lángok gyorsan terjedni kezdtek a zsidó állam területén, és hamar elérkeztek egy katonai állomáshoz, valamint a Margaliot nevű településhez is.

A The Times of Israel értesülései szerint a felvételeken az is látható, hogy az ENSZ békefenntartói járőröznek a tűz közelében, de nem is próbálják megállítani azt a Hezbollah tagot, aki a tüzeket lángra lobbantotta.

A tűzvész okozta károk mellett több olyan taposóakna is felrobbant, amik a határ mentén feküdtek. A helyi tűzoltók több órán át küzdöttek a lángnyelvekkel, és oltási feladatukat az is megnehezítette, hogy az ellenséges határvonal közelsége miatt nem használhattak tűzoltó repülőgépeket.

„Mindenki tudja, hogy a libanoni oldal felelős ezekért a provokációkért” – nyilatkozott az izraeli televíziós csatornának Yoram Mahluf, egy helyi lakos. „Tesztelnek minket.”

Hivatalos források szerint a Hezbollah elsődleges célja az ilyen akciókkal, hogy elterelje az izraeli hadsereg figyelmét, valamint megsemmisítsék azokat az összefüggő bokros részeket, amiket a katonák rejtőzködésre tudnának használni.

A taktika pedig korántsem új, hiszen az elmúlt időben palesztin terroristák rendszeresen alkalmazták Gáza határánál, és a levegőbe indított „terrorléggömbök” eddig is sok pusztító gyújtóbombákként szolgáltak.

Palesztin „terrorléggömbök” a Gázai-övezetnél (2019. május). Kép forrása: The Times of Israel/Hassan Jedi 

2018 áprilisától 2018 júniusig az izraeli tűzoltók 1954 alkalommal küzdöttek olyan gyújtogatásokkal szemben, amik a Gázai-övezet mentén okoztak károkat, és melyeknek nyomán csak a tavalyi évben közel 8400 hektár égett le Izrael földjén.

A 2019-es év ugyanezen szakaszában Izrael tűzoltóinak 383 alkalommal kellett felvenniük a harcot a lángokkal szemben.