Ma száz éve, a Prónay-féle különítményesek 1919. augusztus 6. Kiskunhalasra érkezése vetett véget a helyi vörös uralomnak.
Kiskunhalas 1919-ben, az Alsó-Kiskunság 112.000 holdas határú városa volt. A régiót leginkább befolyásoló két terroresemény a Kalocsa vidéki ellenforradalom leverése (1919. június), valamint a Prónay Pál vezette különítményesek ténykedése (1919. augusztus) volt.
Kiskunhalasra a szociáldemokrata eszmék már jóval az első világháború kitörése előtt eljutottak. A Duna-Tisza köze csupán vékony rétegét érintették meg a baloldali jelszavak és eszmék. Sztrájk, tüntetés, letartóztatás határozta meg a sorsukat.
A feudális hatalomba vetett bizalom a vesztes világháború, a rengeteg hősi halott, hadirokkant, a spanyolnátha, a katonaszökevények garázdálkodásai miatt teljesen megroppant. 1918. október végétől, az őszirózsás forradalom kezdetétől a munkásmozgalom nagyobb erőre kapott, és helyenként átvették a politikai kezdeményezést is.
A november elejére megalakult, a polgárság és parasztság érdekeit képviselő Halasi Nemzeti Néptanács helyett sokkal inkább a szociáldemokraták által létre hozott Halasi Munkástanács (elnöke: Bor Antal asztalossegéd, tagjai: Némedi Sz. Imre, Kovács Sándor, Fazekas Gábor földművesek, Szakáts Istvánné, Böröczi Józsefné munkások, dr. Paprika Antal ügyvéd) vette át.
Ez a kettős hatalom azonban nem volt tartós, és a munkásmozgalom frissessége, valamint a vesztes háború miatt népszerűtlenebb polgári erők hatalomvesztése, utóbbi testület megerősödését hozta.
1919. március 21-én gyorsan eljutott a proletárdiktatúra híre ide is. Az irányítást pár nap alatt a hatalomba került szociáldemokrata és kommunista pártemberek vették át. Március 22-24-én a Hibó Sándor cipész, Szerényi Adolf, Hatházi Imre, és Fazekas Gábor földmunkások vezette direktórium és intézőbizottság került Kiskunhalas élére. Tevékenységük leginkább a Tanácsköztársaság felső vezetésének, a forradalmi kormányzótanács rendeleteitől függött és működött.
Így például megtörtént a boltok, üzemek államosítása, a szesztilalom bevezetése, a hittanoktatás betiltása és néhány utcát is átneveztek. A sajtó, előbb Halasi Vörös Újság, majd Halasi Munkás néven egyre durvábban támadt a vallási, polgári, nemzeti hagyományok és szokások ellen.
Szerkesztője, a helyi kommün szellemi irányítója, Bernáth Lajos tanár volt, akinek 1918 előtt még teológiai munkái jelentek meg.
Vörös Őrség szerveződött. Minden intézménybe, szakterületre munkásokat, „agrárproletárokat”, megbízható elvtársakat helyeztek. Házkutatásokat tartottak és „rekviráltak” a módosabb polgároknál. Több egyesületet betiltottak. A 100 hold feletti mezőgazdasági ingatlanokat elvették. A Sóstófürdőt a munkásság és saját „elvtársi” igényeik céljára vették igénybe.
Néhány halasi antikommunista inkább a külterületen bujkált a retorzióktól tartva, mint például dr. Frank Áron, zsidó származású fogorvos. Idegen, „pesti” népbiztosi kiküldöttek lovas kocsikon járták a határt, és ami megtetszett nekik, lefoglalták, elvitték a „hatalom nevében”.
A május 11. népgyűlés végül ezeket a feltorlódott indulatokat felszínre hozta, és nyílt kommunistaellenes tüntetéssé vált. A Tanácsköztársaság elleni felkelésből a város csupán annyit érzett, hogy június végén, Kiskunhalason állomásozott vagy itt gyülekezett több alakulat is, amely a Kalocsa vidéki ellenforradalom leverésére indult. A halasi direktórium több tagját is a rögtönítélő bizottságokba hívták. Ennek részletei források hiánya miatt nem teljesen világosak. Leginkább az biztos, hogy Kecelen, ahol több akasztás is volt, jelen voltak a halasi kommün tagjai.
A Prónay-féle különítményesek 1919. augusztus 6. Kiskunhalasra érkezése vetett véget a helyi vörös uralomnak.
Ezen a napon fogták és hurcolták el, brutális verések közepette Brinkus Lajos 44 éves rendőrt, a vasútállomást ellenőrző vörösőr század alegysége parancsnokát, Kovács Sándor 47 éves földművest, szociáldemokrata politikust, a direktóriumi elnökség tagját, Szűts József 45 éves tanítót, szociáldemokrata politikust, a munkástanács tagját, Huber Oszkár 28 éves rendőrt, a detektívcsoport vezetőjét, Kocsis Lajos 34 éves bácskai 15. ezredben szolgált vörösőrt, közellátási bizalmit és Dénes Marcell 26 éves vörösőrt, aki a vasúti ellenőrzésekben vett részt.
Utóbbit ismeretlen helyen, míg a többieket a város határában lévő téglagyárnál végezték ki aznap délután egy órakor. Ugyanekkor magukkal viszik a súlyosan bántalmazott Míg G. Károly 31 éves cipészt, a közellátási hivatal tagját, aki a Kalocsa vidéki ellenforradalom leverése utáni keceli forradalmi törvényszék tagja volt. Őt többekkel együtt 1919. augusztus 7-én, Kecelen akasztották.
Már a román megszállás idején, 1919. augusztus 9-én újra visszajöttek a városba a különítményesek, és végezték ki Rekettye-pusztán, Simon András kukoricása mellett Dr. Paprika Antal 38 éves ügyvédet, direktóriumi tagot, a közellátási hivatal vezetőjét, aki a tanyavilág lesöpréséért volt felelős.
1919. augusztus 8. és november 18 között állomásoztak itt a megszálló román csapatok. Kezdetben itt is örömmel fogadták őket, hisz a káoszban rendre vágytak az emberek. A románok a kommunistagyanús elemeket üldözték. Többeket elfogtak és 25-25 botütéssel a férfiakat, a nőket és idősebbeket 500-5000 korona pénzbüntetéssel sújtották. 72 kommunistagyanús személyt átszállították a kecskeméti internálótáborba további vizsgálatok lefolytatására.
A keresztény szociális plakátok terjesztésével „vádolt” Ván Benjámin református segédlelkészt és Kardos Béla római katolikus papot letartóztatták. A román tisztek dorbézolásai, rekvirálásai ezalatt a rövid idő alatt is komoly veszteségeket okoztak, mintegy félmillió korona kár esett csak a városi tulajdonban, és 3-4 millió koronára becsülték a külterületek káreseteket. Megszállásuk utolsó napjaiban ostromállapotot hirdettek ki.
1920. január elején már 12 kommunista volt a Kalocsán, várva az ottani törvényszék felelősségre vonását. Számtalan embert hallgattak ki. Ennek egyik áldozata az 1919 télen, öngyilkosságba menekülő Faddi Pál a direktórium nevében mezőgazdasági munkákat ellenőrző bizalmi, aki vallatások hatására dobta el magától az életet. 1920 januárjában még 16 kommunistát tartóztattak le, akiknek egy részét internálták, másik felét szintén eljárás alá vonták. Bor Antalt 7 évi börtönre, Paprika Károlyt 5 évi fegyházra, Kardos Istvánt 4 évi fegyházra ítélték. Bernáth Lajos ellen polgári és egyházi eljárás is indult.
A fehérterror véres eseményei a városban csak 1920 tavaszán fejeződtek be. Május közepén az Ébredő Magyarok Egyesületének kecskeméti tagjai gyűlést szerveztek, és Kiskunhalason zsidóellenes plakátokat függesztettek ki. Két zsidó származású személy, Práger József és Schwarcz Sándor ezeket tiltakozásul letépték. Ezért őket az ÉME tagok lefogták és a városi hatóságoknak adták át.
A helyi katonai városparancsnok azonban elengedte őket. Práger valószínűleg elbújt, míg Schwarczot az ÉME tagjai – Szabó Károly helyi szikvízgyártó segítségével – a késő esti órákban felkutatták, és mivel fegyvert találtak nála, a helyszínen megölték.
A szerző történész. Fotók: Magyar Nemzeti Digitális Archívum.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.