A Likud képviselőjelöltjei elkötelezték magukat Netanjahu mellett

A kormányzó jobboldali Likud párt parlamenti választásokon induló képviselőjelöltjeinek már kilencven százaléka kötelezte magát írásban arra, hogy csak Benjámin Netanjahut, a párt elnökét fogadja el a Likud miniszterelnök-jelöltjének, függetlenül a szeptemberi választások eredményétől — jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.

A lépés Avigdor Liberman kijelentésére született válasz. A jobboldali nacionalista Izrael a Hazánk (Izrael Béténu) párt elnöke szombaton azt javasolta, hogy a Likud nevezzen meg mást Netanjahu helyett, ha a szeptemberi választási eredmények sem teszik lehetővé számára a kormányalakítást.

Benjámin Netanjahu egyik bizalmasa, David Bitán vasárnap bejelentette, hogy a Likud negyven képviselő-jelöltből álló listájának minden tagját arra kéri, hogy aláírásával egyezzen bele abba, hogy a választási eredményektől függetlenül csakis a Benjamin Netanyahu pártelnök lehet a Likud egyetlen miniszterelnök-jelöltje. Bitán vasárnap délután közölte, hogy kilencven százalékuk már aláírta a kötelezvényt. Bitán nyilvánosságra fogja hozni az aláírást megtagadók nevét, ha egyáltalán lesznek ilyenek.

Netanjahu az áprilisi választások után azért nem tudott koalíciót létrehozni, mert Liberman megtagadta a csatlakozást, miután a haredi pártok nem fogadták el az általa javasolt törvénytervezetet katonai behívásuk szabályozásáról.

Avigdor Liberman egy szombati televíziós interjúban azt mondta, hogy Juli Edelsteint, a Knesszet Likud párti elnökét javasolja a Likudnak Netanyahu helyére, ha a kormányfő megint nem lesz képes felállítani egy szűk jobboldali koalíciót.

Netanjahu fia, Jaír Netanyahu Twitter-fiókjában azt írta, hogy Liberman és Edelstein puccsot tervez apja eltávolítására, majd törölte bejegyzését. Juli Edelstein saját Twitter-fiókjában tagadta az összeesküvést, és kijelentette, hogy csakis Netanjahu a párt egyetlen miniszterelnök-jelöltje.

Nagykoalíciós tárgyalásokat Netanjahu azonban nem tud vezetni, mert a baloldali és a centrista pártok megtagadták a belépést kabinetjébe az ellene szóló korrupciós vádak miatt.

Közvélemény-kutatási adatok szerint Netanjahu pártja most sem szerez elegendő mandátumot egy szűk jobboldali kormány megalakításához, így az egységkormány maradhat az egyetlen járható út, hacsak az idén nem tartanak még egy, harmadik választást. Az egységkormány megalakításához szükséges centrista Kék-fehér párt vezetői azonban bejelentették, hogy nem csatlakoznak a Netanjahu vezette kormányhoz a vele szemben folyamatban lévő korrupciós vádak miatt.

„Bibinek igaza van. A Likud pártban mindenki az utódját keresi már, és erről beszélnek velünk. Jelenleg ez sugdolódzás, de nem sokáig” — írta Twitter-fiókjában vasárnap Jair Lapid, a Kék-fehér párt második embere.