Letartóztatása elől menekülhetett Frankfurtba az eritreai gyerekgyilkos

Németországot sokkolta a frankfurti főpályaudvaron történt brutális eset. Főként azért, mert nem ez volt az első eset, hogy migránsok a vonat elé löktek németeket.

Menedékjoggal Svájcban élő háromgyermekes családapa, ortodox keresztény az a Habte A. nevű eritreai származású férfi, aki vonat elé lökött egy anyát a kisfiával a németországi Frankfurtban, indítéka továbbra is ismeretlen.

Mint arról hírt adtunk, az áldozat édesanyja még el tudott menekülni a vágányra érkező InterCity Express (ICE) nagysebességű vonat elől, a kisfiú viszont a szerelvény alá került és szörnyethalt. A férfi még egy 78 éves asszonyt is megpróbált a sínekre lökni, de neki sikerült kirántania a karját a férfi kezéből.

Az 1979-ben született Habte A. 2006-ban érkezett Svájcba, beadta a menedékkérelmét, két évre rá pedig meg is kapta a menedékjogot. Gyorsan megtanult németül, házasságban, rendezett körülmények között élt, volt állandó munkája és pénze, a Facebook-profilján rendszeresen megosztott keresztény témájú fotókat (Eritreában a lakosság fele keresztény, de súlyos üldözéseknek vannak kitéve). Ráadásul

korábban „a sikeres társadalmi beilleszkedés mintapéldájaként” tartották számon – emelte ki Horst Seehofer belügyminiszter.

Azonban a férfi az utóbbi időszakban pszichiátriai kezelés alatt állt. Több bűncselekményt is elkövetett, és a napokban elmenekült Svájcból, miután körözni kezdték, mert késsel megfenyegette, fojtogatta és bezárta egy szomszédját – tette hozzá Dieter Romann, a szövetségi rendőrség vezetője.

A svájci rendőrség közlése szerint az afrikai férfinek volt érvényes letelepedési engedélye (úgynevezett C kategóriájú „külföldi-igazolványa”), Svájcban, ilyen okmányt az kap, aki öt vagy tíz évet az országban tölt. Akinek ilyen svájci igazolvány van a birtokában, az korlátlanul utazgathat az egész schengeni övezetben. (Nem illegális migránsról van tehát szó, amint azt Bakondi György a magyar állami tévében állította.)

A svájci információnak azonban ellentmond, hogy a német hatóságok szerint a férfi, aki néhány nappal a tett előtt érkezett Baselből Frankfurtba, jogtalanul tartózkodott Németországban. A német radikális jobboldali lapok pedig arról cikkeznek, hogy ha működne Európában a belső határellenőrzés, akkor nem fordulhatna elő, hogy egy Svájcban körözött férfi csak úgy átutazhat Németországba.

Az elkövetőről annyit tudni még, hogy nem állt kapcsolatban áldozataival, és mindezidáig nem szólalt meg tettével kapcsolatban. Információk szerint nem állt alkohol vagy drogok befolyása alatt.

A német nyilvánosságot azért is sokkolta a hír, mert az elmúlt években többször is előfordult, hogy külföldiek a vonat alá löktek vagy próbáltak lökni németeket. Legutóbb egy Jackson B. nevű 28 éves szerbiai férfi lökött a sínekre egy 34 éves német nőt, aki azonnal meghalt.

Ráadásul Németországban naponta hallani olyan esetekről is, amikor menekültek vagy illegális migránsok különböző egyéb súlyos bűncsekeményeket elkövetnek: egy nappal a frankfurti eset után például Zwickauban őrizetbe vettek egy 24 éves afgán férift, aki valószínűleg lemészárolta 21 éves feleségét.

Horst Seehofer német belügyminiszter mindenesetre aláhúzta, hogy tárgyilagosan kellene megközelíteni az esetet, a külföldiek körében mutatkozó bűnözést pedig

sem ártalmatlan színben feltüntetni, sem „instrumentalizálni”, eszközként felhasználni nem szabad,

mert ez a társadalom megosztottságához vezet, a megosztottság pedig „az erőszak előszobája”.

Kiemelte, hogy Németországban jelentősen csökkent a bűnözés, de a lakosság biztonságérzete romlott. Ehhez az utóbbi hetek nagy feltűnést keltő súlyos bűncselekményei, köztük a frankfurti főpályaudvaron elkövetett „hidegvérű gyilkosság”.

Brutális emberölés sokkolja Németországot

Egy 40 éves eritreai férfi a vonat elé lökött egy nőt és a gyermekét. A nyolcéves kisfiú életét vesztette.