Az ortodoxok stratégiai okokra hivatkozva elfogadták, hogy egy nő vezesse a jobboldali pártok szövetségét, de továbbra is kérdés, kinek sikerül a kormányalakításhoz hiányzó plusz mandátumokat megszereznie.
A múlt hét végén a médiacsatornák által közzétett legfrissebb közvélemény-kutatások változatlanul azt jelezték, hogy Avigdor Liberman nélkül ismét kudarcba fulladhat Benjamin Netanjahu szeptemberi kormányalakítási kísérlete. A felmérések ugyan a választók jelenlegi politikai hangulatát tükrözik, a számokból azonban arra lehetett következtetni, hogy
amennyiben mindkét oldalon nem történnek jelentős összevonások, a szeptemberi választásokig akár több neves párt is a kiesés szélére sodródhat.
A jobboldali pártok vallásos-cionista unióját vezető Rafi Peretz néhány nappal a szeptemberi pártlisták végső leadási határideje előtt hasonló patthelyzetben találta magát, mint az áprilisi választások előtt. Mindkét sorsdöntő pillanatban a kiesés szélére sodródott pártjának megmentésére, elveit feladva szövetséget kellett kötnie az életben maradásért. Az Izraeli Védelmi Erők ex-főrabbija tavasszal kénytelen-kelletlen, de belement a szélsőséges kahanista elveket valló, Michael Ben-Ari vezette Otzma Jehudit fúzióba.
Tegnap pedig, az ortodox rabbiközösség — és állítólag a miniszterelnök — határozott javaslata ellenére hajlandóságot mutatott vezetői pozíciója átadására Ajelet Sakednek, azért hogy a választásokig az Új Jobb párttal szövetségbe tömörülhessen a vallásos jobboldali blokk.
A hab a tortán, hogy az úgynevezett liberális-ortodox jobboldali fúziót az utolsó órában ugyanaz a Naftali Bennett hozta tető alá, akinek Sakeddel együtt a Zsidó Otthonból való dezertálása okozta a pártban kialakult jelenlegi áldatlan állapotokat.
A Naftali Bennettet váltó Rafi Peretz vezetése alatt a Jobboldali Pártok Uniója stratégiai okokból jött létre az áprilisi választások előtt, egyrészt a Zsidó Otthon és a Tkuma szövetségéből, másrészt kiegészült az Otzma Jehudi kahanista elveket valló intézménnyel, így végül öt mandátumot szerezve bejutott a Kneszetbe. A megállapodás szerint és az elvi különbözőségek miatt, a választások után az Otzma külön frakcióban, de miniszteri kiváltságokat élvezve folytatta volna tovább a politizálást. A kormány végül nem alakult meg, és az otzmás Itamar Ben Gvir, arra hivatkozva, hogy Rafi Peretz nem tartotta be választási ígéreteit, kilépett a szövetségből, más megoldásokat keresve a szeptemberi választások idejére.
Az egyik ok, amiért Ben Gvir sértve érezte magát, hogy Rafi Peretz oktatási valamint Bezalel Szmotrics közlekedési miniszteri kinevezése mellett, az Otzma Jehudit semmit sem kapott, még akkor is, ha a jelenlegi ideiglenes kormány kinevezései tulajdonképpen csak szimbolikusak.
Benjamin Netanjahu a kabinet átalakításával a Likudhoz kapcsolódó Liberman-mentes koalíció stabilizálását remélte, de úgy tűnik, az ellenkezőjét sikerült elérnie és az április óta kialakult kormányalakítási patthelyzet, mint egy átok, csak nem akar elmúlni. Ajelet Saked és Naftali Bennett menesztése olaj volt a tűzre és miközben Avigdor Liberman egyre növekvő ereje és várható mandátumainak száma, mint Damoklész kardja lebeg a szeptemberi választások felett, és
mintha Liberman személyében egy rebellis nem lenne elég, Ajelet Saked váratlan népszerűsége még inkább megosztotta a jobboldali szavazókat.
Ilyen, soha vissza nem térő körülmények között sem Rafi Peretz, sem Ajelet Saked, valamint a saját elsőbbségéről lemondó Naftali Bennett sem kockáztathatta, hogy politikai elvek és különböző ortodoxiák miatt végül mindketten kiessenek a szeptemberi választásokon. Ráadásul a Rafi Peretzre morgó Ben Gvir félretéve aggályait, úgy tűnik hajlandó lesz elfogadni egy szekuláris és mi több egy nő szövetségét. Mose Feiglin azonban nem fog csatlakozni a jobboldali szövetséghez. Ez mind szép, azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy annak ellenére, hogy ez a „szükségállapot” mindössze technikai és csak a választásokig tartja össze a szerződő feleket, számos elvi ellentétet és buktatót tartalmaz.
Ajelet Saked és Naftali Bennett, mint az előző kormány igazságügyi és oktatásügyi minisztere azért vált ki az áprilisi választások előtt a Zsidó Otthonból, hogy a jobboldali vallásos és szekuláris választók számára egyaránt elfogadható liberális elveket is hirdető pártot hozzanak létre. A Saked vezette Új Jobb párt szekuláris szavazóinak elvárásai oda-vissza összeférhetetlennek tűnnek a Rafi Peretz és különösen az Otzma Jehudit által vallott LMBTQ ellenes elvekkel.
A közvélemény-kutatások szerint, amennyiben a Saked-féle fúzió mégsem riasztja el a liberális szavazókat, megtörténhet, hogy akár 16 mandátumot begyűjthetnek, valószínűleg a Likud szavazatok kárára, ami a következő kormányalakítási nehézségeket fogja fokozni, de sem Liberman, sem a baloldal szavazataira nem lesz hatással.
A másik oldalon létrejött Ehud Barak vezette Demokratikus Izrael és a Merec valamint a Munkapártból kiváló Sztav Saffir szövetsége, a Demokratikus Tábor, biztosítja a baloldali blokk bejutását. Ugyanez nem mondható el az Amir Peretz vezette Munkapárt esélyeiről, annak ellenére, hogy közös listán indulnak Orly Levi Abekaszisszal (Geser).
Kétséges, hogy a valaha történelmi időket megélő baloldali párt egyáltalán át fogja lépni a választási küszöböt.
Amir Peretz eddig kizárta más pártokkal a szövetséget.
A baloldalt magabiztosan vezető Beni Ganz, a Kék-Fehér párt élén stabilan tartja mandátumainak számát.
Az arab pártok közös listán indulnak szeptemberben, várhatóan tíz körüli mandátumra számítva.
Összességében, a különböző technikai választási szövetségek ellenére, a szeptemberben esedékes és legalább 61 mandátumot megkövetelő kormányalakítás szempontjából mindkét politikai oldalon jelentős elmozdulás eddig nem történt. A két nagy párt között álló Avigdor Liberman kijelentette, hogy szeptemberben kizárólag egy haredi és vallásos blokkoktól mentes egységkormányra adja áldását, nincsenek kikötései a miniszterelnök(ök) személyét illetően, de amennyiben Netanjahu nem tud kormányt alakítani, ezúttal nem fog a Knesszet feloszlatása mellett szavazni. Ajelet Saked ugyan Benjámin Netanjahut jelölte meg miniszterelnökként, de Libermanhoz hasonlóan azt nyilatkozta, nem támogatja egy harmadik fordulós választás kiírását.
A kérdés mindössze az, hogy kinek sikerül a jobboldalon egymás kárára a kormányalakításhoz hiányzó plusz mandátumokat megszerezni, a Likudnak, Sakednek vagy Libermannak?