Női körülmetélés, melltorzítás — barbár szokások bukkantak fel az Egyesült Királyságban

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A női nemi szerv megcsonkítása egyes iszlám kultúrák sajátja, valamint Afrikában több országban is gyakorolják. A procedúra a női nem szerv külső részeinek teljes vagy részleges eltávolításából áll. Ennek a barbár gyakorlatnak az angliai elterjedéséről közölt cikket a Birmingham Mail.

Hetente hat megcsonkított áldozatot jegyeznek fel az észak-angliai városban,

műtétet sokszor egy idősebb férfi rokon hajtja végre a kiskorú áldozaton, és bár elvileg gyermekek elleni erőszaknak mondja a törvény az ilyen eseteket, a rendőrség ritkán tartóztat le bárkit a csonkítás miatt.

A fájdalmas és semmilyen egészségügyi előnnyel nem rendelkező procedúra illegális a brit szigeteken.

Az angol nemzeti egészségügyi szerv, az NHS arra is figyelmeztet, hogy a csonkítás fertőzést is okozhat, mely halálos következményekkel is járhat — írja a Birmingham Mail.

Több százezer európai nőt csonkítottak meg

A Migrációkutató Intézet friss elemzése szerint egyes bevándorlók nehezen fogadják be az európai értékeket.

Az angol egészségügy a 2018-as évben összesen 385 nemi szervi csonkítást jegyzet fel Birmingham városában, ám egész Angliában ez a szám elérte a 6000-et.

Az birminghami esetek nagy részében nem jegyezték fel a gyermek korát, de legalább 15 esetben a megcsonkított kislány még nem volt egy éves.

2019 elején egy háromgyerekes anya volt az első személy, akit elítéltek női nemi szervi csonkításért. A nőt 14 év börtönre ítélték, miután végrehajtotta a procedúrát a hároméves lányán.

Egy brit gyerekvédelmi szervezet, az NSPCC szóvivője így nyilatkozott:

„Beszéljünk világosan. A női nemi szerv csonkítás gyerekbántalmazás. Semmilyen egészségügyi előnye nincsen, csak szörnyű fizikai, pszichológiai, és érzelmi következményei vannak.”

A szóvivő azt is hozzátette, hogy sok nőt nyomás alá helyez a közössége, mondván: lányuk a csonkítás után könnyebben talál majd férjet.

Hasonló problémát jelent a „mellvasalás” gyakorlata, amit a brit ügyészség gyermekek elleni erőszaknak ismert el egy héttel ezelőtt. Itt Afrika egyes országaiban elterjedt kulturális gyakorlatról van szó: a művelet abból áll, hogy a kislányok növekedő melleit forró vasaló segítségével akadályozzák a további növekvésben.

A procedúra arra szolgál, hogy a lányra ne irányuljon a férfiak szexuális érdeklődése.

A mellvasalás a kameruni bevándorlók között a legelterjedtebb. A gyakorlatnak súlyos egészségügyi következményei vannak, kezdve az égési sérülésektől a rákig. Itt is a család végzi a csonkítást, így nagyon nehéz a tettesek felelősségre vonása.

A 2011-es népszámlálás szerint Birmingham fele volt „fehér brit”, a második legnagyobb vallás pedig az iszlám, melyet a lakosság 20%-a követi.

Az európai jogrend nehezen tud válaszolni a migráns közösségek normáira

A Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója szerint a nyugati országokban még nem születtek meg azok a jó válaszok, amelyekkel az európai normákhoz tudnák igazítani a bevándorló csoportok szokásait.

“Női körülmetélés, melltorzítás — barbár szokások bukkantak fel az Egyesült Királyságban” bejegyzéshez 9 hozzászólás

    • Ne aprózzák ,vegyék ki az összes muszlim nő méhét !

      Ez csak elméletileg, logikailag vagy matematikailag megoldás, hiszen az iszlám és vezetői azt mondják, hogy „méheitek a fegyverünk”.

      A dzsihád, azaz a szent háború minden muszlim számára kötelező érvényű. A dzsihád nem csupán erőszakot jelent.
      dzsihadfigyelo.com/a-migracio-allah-teruleti-hoditasainak-leghatekonyabb-modja
      dzsihadfigyelo.com/bevandorlas-az-iszlam-doktrinaban-es-tortenelemben (Politikai Iszlám Tanulmányok Központ, Bill Warner PhD.)
      A dzsihád célja – bármilyen eszközzel – megvalósítani az iszlám egyetlen politikai célját: Alávetni minden nem-muszlimot a sariának, az iszlám törvényeknek. Ennek megvalósítása a muszlimok vallási kötelessége. Mohamed nem foglalkozott imádkozással és nem bámulta a hasát. Megmondta, hogy az Allah iránti odaadást a cselekvéssel lehet bizonyítani. Vagyis a fő irányt követő “mérsékelt” muszlimok is aktívak, és állandóan azon vannak, hogy beteljesítsék a végcélt, az egész világra kiterjedő iszlám dominanciát.
      – Teszik ezt azzal, hogy megfizetik a zakatot, ami azoknál a mecseteknél landol, melyek muszlim célokat szolgálnak (utóbbiak szinte teljesen politikai jellegűek);
      – És akkor is ezt teszik, amikor sok gyereket nemzenek és a muszlimokat létszámfölénybe juttatják a demokratikus országokban;
      – Vagy amikor minden nem muszlim embert, akivel csak találkoznak, meggyőznek arról, hogy a muszlimok ártatlan és jószándékú emberek;
      – Amikor “rasszizmussal” vádaskodnak, ahányszor kritika éri az iszlámot, miközben pontosan tudják, hogy az iszlám nem egy rassz (azért mondják ezt, mert így érik el a kívánt hatást: az emberek befogják a szájukat);
      – Vagy amikor írnak minden olyan televíziónak vagy rádiónak, ami az iszlámot visszás módon tünteti fel. Ez mind dzsihád;
      – A nem muszlimok becsapása szintén dzsihád.

      Ahogy Mohamed mondta: “A háború megtévesztés.” És hajlamosak vagyunk tényleg csak arra figyelni. Közben pedig megy a bevándorlás és a bennszülöttek túlszaporodása.
      dzsihadfigyelo.com/mit-fognak-tenni-a-muzulmanok-ha-mar-eleg-erosek-lesznek (egy muzulmán jogtudós előadásában)

      dzsihadfigyelo.com/miert-harcolunk-az-iszlam-ellen?
      (Vagyis nem annyira az iszám ellen kell harcolunk, inkább nyugati embertársaink iszlámmal kapcsolatos nemtudását és tájékozatlanságát kell megszüntetnünk.)

      • Tökéletes! Valóban ez a helyzet, az iszlám nem vallás hanem a totalitarizmus egyik formája amely nem tűr meg semmilyen más világnézetet és társadalmi gyakorlatot, életmódot.
        Az iszlám beengedése kb. olyan, mint a náci németek, vagy a bolsevikok előtt kinyitni a kaput. Senki sem nyitotta ki előttük, mindenhová erőszakkal törtek be a németek is, az oroszok is. (Tessék, hogy megtámadtuk a háborúban? Mi is volt a Baltikumban? Megszállták a három balti országot a Molotov-Ribbentrop egyezmény szerint, és sokáig senki sem vitatta el tőlük..)
        Most mi a helyzet? Önként engedjük be a hóditókat akik le akarnak mindenkit igázni és rájuk erőszakolni a saját társadalmi rendjüket. A sarija bíróságtól a nő fele annyit ér álláspontig mindent.. A hülye nyugatiak behódolnak, leveszik a disznóhúst az étlapról, állami támogatást adnak a mecsetépítésre.

        • Egy folyamatról, a történelemben periódikusan ismétlődőről van szó:

          (Részlet innen: dzsihadfigyelo.com/miert-harcolunk-az-iszlam-ellen?
          „Az iszlám világuralomra törekszik, és minden mohamedán vallási gyakorlatának központi része, hogy minden lehetséges eszközzel terjessze a hitet, amíg az el nem terjed az egész világon. A 6. század óta – amikor is Mohamed, az iszlám alapítója és önjelölt prófétája (aki talán soha nem is létezett) elindult, hogy meghódítsa a szomszédos városokat, meggyilkolva, megcsonkítva, megerőszakolva és rabszolgasorba döntve rengeteg embert – az iszlám romboló és elnyomó tanait ameddig csak tudták folyamatosan terjesztették. A dzsihádisták (arabul: mudzsahedinek) könyörtelen hullámai keresztény, zsidó, hindu és buddhista országokat és kultúrákat semmisítettek meg, 270 millió nem muszlim halottat hagyva maguk mögött, többnyire rendkívül barbár módon ölve meg őket. Afrika, a Közel-Kelet és a nyugati városok azon területeinek nemrégiben történt iszlám meghódítása, melyek ezidáig nem voltak a saria uralma alatt, igazából nem új jelenség. Ez a nem muzulmánok ellen folytatott 1400 éves háborúnak csupán egy újabb fejezete, azzal a céllal, hogy megszilárdítása a muzulmánok hatalmát a nem muzulmánok felett, és az iszlám uralmát a demokrácia és az emberi jogok felett. A több millió muzulmán miatt, akik a maguk által teremtett szörnyűségek elől Nyugatra menekülnek, az iszlám hamarosan olyan országokban is elterjedhet, amelyek szinte teljesen mentesek voltak a muzulmánoktól. A kelet-európai és a balti államok azon polgárai, akik azt gondolják, hogy Nyugat-Európa képes a segítségük nélkül kezelni ezt a problémát, naivak, és hiányzik belőlük a szolidaritás: itt az ideje, hogy a demokratikus világ összetartson. Mivel az iszlám természete az, hogy végül mindenhol elterjedjen, senki sincs biztonságban.” (http://disq.us/p/1mh71g0, 1. pont)

          Nem vitás, hogy a folyamatok erre mutatnak.
          Amennyiben nem történik semmi, így is lesz. Vagyis ha az EU őslakossága nem eszmél fel és nem nyúl pillanatokon belül önvédelmi eszközökhöz, akkor teljesen logikus következtetés, hogy harangoztak a fehér ember által kiharcolt és létrehozott demokratikus jog– és értékrendnek, szabadságainknak, az egyenjogúságnak és ilyeneknek. Mert az iszlám mást akar. Ha nem történik semmi…

          A történelmi tapasztalat viszont azt mutatja, hogy előbb vagy utóbb, így vagy úgy, ezért vagy azért rádöbbennek az emberek, mire megy ki a játék az iszlám nevében, és akkor reagálnak. Most is ez lesz. Ha időben eszmélnek fel a civilizált népek, akkor elég kerítést húzni a migráncsok ellen, ha későn ébrednek, akkor fegyvert kell majd fogniuk a maguk védelmére. Meglátjuk, hol, mikor, mi sül ki belőle…

          De Európában még sosem maradt meg az iszlám. Lehet, hogy a magyar királyságban voltak 150 évig a törökök, lehet, hogy kiirtották a magyarság jelentős részét, de végül csak vissza kellett takarodniuk oda, ahonnan jöttek.
          Ha pedig ez utóbbiból indulunk ki, akkor inkább a felkészülésnek van itt az ideje, nem pedig a siránkozásnak… 😉
          Nos, akkor ehhez legyenek kedvesek csatlakozni, kérem tisztelettel!

        • Az fasizmus, a kommunizmus és az iszlám az egész világ meghódítására törekszik. Velük megegyezni, békét kötni nem lehet ezért valaki vagy behódol nekik vagy megsemmisíti őket. Az első kettő meg lett semmisítve.

  1. A „mellvasalás“ föleg Kamerunban tradició, nem vasalót, hanem forró köveket használnak. Ezen kivül a mellet szorosan körbetekerik anyaggal, fáslival. Fakanállal préselik, nyomkodják. – A külsö nemi szervek megcsonkitásáról: számos országban tradició, többféle variáció létezik – kisebb, nagyobb eltávolitásokkal. A keletkezett sebet összetüzik kemény füfélével. Ezt kizárólag a férj távolithatja el a nászéjszakán. Elképzelhetö a rettenetes fájdalom ami ezzel jár. A csonkitást gyermekkorban végzik, minden faluban van egy idösebb nö, aki ezt a feladatot látja el. A vágást, kimetszést élesre csiszolt ködarabbal végzik, a szerencsétlen áldozatot lefogják, aki közben borzalmas kinjaiban és félelmében ordit, sir, történik hogy eszméletét veszti. Gyakori a seb elfertözödése és haláleset is .Ma már sok helyen egészségügyi szervezetek, orvosok végeznek a helyszinen felvilágositó munkát, elöadásokat tartanak. Ahogy a fenti cikkben is olvashatjuk, vannak akik Európában is ragaszkodnak a tradicióhoz. A beavatkozást sohasem végzi sem családtag, kivált nem férfiszemély, hanem általában egy idösebb nö, akinek ebben tapasztalata van.