Holokauszttagadással vádolnak egy volt SS-katonát

A 96 éves Karl Münter annak a parancsnoknak a kötelékében szolgált, aki elrendelte az ascq-i tömeggyilkosságot. Most azt állítja, az áldozatok maguknak köszönhették, hogy lemészárolták őket. 

Ha megéri a 100 évet, akkor talán a börtönben ünnepelheti a születésnapját az a volt SS katona, akit a német ügyészség holokauszttagadással és gyűlöletbeszéddel vádol.

Münter az ARD német televízió újságírói előtt azt nyilatkozta, hogy nem 6 millió zsidót öltek meg a nácik, hanem kevesebbet, továbbá, szerinte Ascq város francia lakosait jogosan ölték meg — számolt be az Algemeinerre hivatkozva a The Jerusalem Post.

A kijelentéseket 2018 novemberében tette, mikor egy neonáci gyűlésen vett részt, nem is sejtve, hogy az identitásukat elfedő újságírók vannak a közönség soraiban.

Szerinte nem ölhettek meg hatmillió zsidót, mert nem is voltak annyian az országban.

Az ARD riporterei megkérdezték tőle, nem sajnálja-e azt a 86 francia civilt, akiket Ascq településén megöltek. Erre a férfi azt válaszolta, hogy maguknak köszönhették a mészárlást.

A háború után Müntert és parancsnokát, Obersturmführer Walter Hauckot egy francia katonai bíróság halálra ítélte, de aztán kegyelmet kaptak.

Az Algemeiner információ szerint Münter a háború óta rendszeresen látogatta a neonáci rendezvényeket.

Ha bűnösnek találják, akár 5 évet is kaphat.