Barak új baloldali koalícióval támad

A Meretz párt, a munkáspártot elhagyó Stav Shaffir, és a korábbi miniszterelnök Ehud Barak közös listán fognak indulni a szeptemberi megismételt választásokon. 

A koalíció alakítását csütörtök reggel jelentették be. A listát a Meretz első embere, Nitzan Horowitz fogja vezetni, Barak állítólag saját kérésére csak a 10. helyet foglalja el — írja a The Times of Israel.

Annak ellenére, hogy Barak csak hátul kullog a listán, ha a formáció nyerne, akkor az ígéretek szerint mégis elsőként választhat miniszteri pozíciót.

Az új koalíció Demokratikus Tábor néven fog indulni a választáson. A három politikus nyilatkozatot is kiadott, amelyben azt írják, hogy a formáció megalakulása az első lépés, hogy helyes útra állítsák Izrael államát.

Az összebútorozás annak a reményében történt, hogy együtt könnyebben bejutnak a Knesszetbe. Az izraeli baloldal aktivistái régóta sürgetik egy ellenzéki koalíció létrehozását. Shaffir már egy ideje szorgalmazta pártja, a folyamatosan fogyó Munkáspárt vezetőjét, hogy álljanak össze több párttal, mert még az is megeshet, hogy nem jutnak be a parlamentbe.

Barak volt az utolsó munkáspárti miniszterelnök, de 2011-ben szakított a politikai alakulattal, hogy koalícióban maradhasson Netanjahu Likud pártjával.

Barak hátsó soros pozíciója kétségeket vet fel politikai visszatérésével kapcsolatban, különösen azok után, hogy kapcsolata a pedofil Jeffrey Epsteinnel árnyékot vethet ambícióira.

Bocsánatot kért az araboktól az izraeli exkormányfő

Ehud Barak nemcsak lelkiismereti okokból vállalja a felelősséget a kormányzása idején elkövetett rendőri brutalitásért.

Az izraeli választásokra szeptember 17-én kerül sor. Még több hasonló szövetségre lesz szüksége a pártoknak, ha a lagymatag szavazókedv ellenére el akarják érni a 3.75%-os bekerülési határt.