Tamás Pál számára feltűnő, hogy jobboldalon e pillanatban nincs kanonizált, első vonalbeli politikai antiszemitizmus, sőt az elit legnagyobb részében jelen van valamilyen érdekes Izrael-pártiság, talán kifejezetten Izrael-rokonszenv is.
A címben feltett kérdésre mindjárt a cikk első mondatában megadja a választ:
„Mostanában errefelé a környéken legalábbis igen. Az izraeli-közép-európai kapcsolatok sok szempontból a legbonyolultabbak közé tartoznak. A holokauszt-történeti bonyodalmakról, a nem felvállalt, vagy egyenesen letagadott helyi bűnökről, részvételekről mindenki tud. A legújabb politikai kapcsolatok logikája azonban teljesen más és egyértelműen más irányú is.”
A szerző szerint mind a közép-európai, mind az izraeli kormányzati eliteknek ma kifejezetten és intenzíven szükségük van a másik oldal szimbolikus barátságára. Azonban itt érzelmekről szó sincs, politikai logikáról annál inkább. Izraelnek a szerző szerint erősebben van szüksége európai szövetségesekre, mint fordítva, bár az ellentétes kapcsolat is létezik.
Miután a nem-német Közép-Európában alig vannak muszlimok, az általuk nem, vagy kevéssé érintett európai tér izraeli szempontból különösen értékes. Itt nem kell számítania esetleges tiltakozó akciókra. Az idegenkedés az iszlám bevándorlóktól így nálunk kifejezett politikai exportérdek is – olvasható a publicisztikában.
„A közép-európai jobboldali antiszemitizmus feltárásához sem kell különösen mélyre ásni. Éppen azért feltűnő, hogy e jobboldalon e pillanatban nincs kanonizált, első vonalbeli politikai antiszemitizmus. Sőt, furcsa módon, ellenkezőleg: az elit legnagyobb részében jelen van valamilyen érdekes Izrael-pártiság, talán kifejezetten Izrael-rokonszenv is. Mindezek alól, bár itt is puhult a világ, pillanatnyilag és részben, csak a lengyelek a kivételek. Konfliktus ott is akad mindenféle, most éppen az 1944-45 előtti zsidó tulajdonok ügye a legvitatottabb. Bár mindezzel együtt az utolsó években a liberális értelmiség ott is kifejezetten Izrael-barát és filoszemita volt. Közben a kemény jobboldali szavazók jó része a régióban mindenütt hagyományosan antiszemita; minden szinte magától értetődő, beszélni sem kell a hagyományos beidegződésekről, ma is él sokfajta kulturális idegenkedés, s az Izraellel rokonszenvezők egy része nem is tudja, hacsak a televíziós tudósítások külön nem mutogatták feltűnően, hogy az izraeliek legalább részben azért zsidók is…”
[…]
„Az izraeliek európai képlete végletesen egyszerű. Az európai politikák zöme különféle okokból szinte a kezdetektől nem rokonszervezett Izraellel. Egyeseknek (például a briteknek) voltak saját arab vazallusaik. Másokat az Izrael-barátság zavart a külkereskedelemben. Egy harmadik csoport (például a skandináv szocdemek) a hatvanas évektől kezdődően – épp a progresszív kapcsolatokra hivatkozva – egyértelműen palesztin-barát volt. De mindez elolvadt az utolsó tizenöt évben, amikor a közel-keleti bevándorlók – arabok, törökök, irániak – az európai utcakép részeivé váltak, s az európai kormányok igyekeznek erre reagálva az elvi összecsapásoknak elébe menni, és elszigetelni, nem felvállalni Európában az izraeli kapcsolatok látható formáit. S mert a nem-német Közép-Európában alig vannak muszlimok, az általuk nem, vagy kevéssé érintett európai tér izraeli szempontból különösen értékes. Hiszen akkor legalább itt nem kell számítania esetleges tiltakozó akciókra. Az idegenkedés az iszlám bevándorlóktól így azután nálunk kifejezett politikai exportérdek is. E térség saját jobboldali emlékezet-képei érdekes módon ma egyedül Lengyelországban árnyékolják be, vagy egyes pillanatokban zavarják keményen az izraeli kapcsolatokat.”
[…]
„S azt hiszem, bár erről nem szoktak beszélni, ma Netanjahu tanulságokat kínál az közép-európai nemzeti radikálisoknak. Egyfelől Izrael páratlan sikereket ér el pármilliós államként a tudományban, az orvoslásban, a haditechnikában. Ilyesmiről Pesten, vagy Varsóban csak álmodozhatunk. De mindezzel együtt Izrael azt is bemutatja, hol vannak a „nemzeti” peremek ma a világban. Mi jöhet össze intellektuális fölényből, és mi sül be bármiről álmodozva. Egyszerűen Izrael esetében látható, hol vannak a kivitelezhetőség nemzeti határai.”
A teljes cikk elolvasható a Népszava oldalán: