Állami jogsegélyt kap a London Bridge-en gyilkoló terrorista özvegye

Mindeközben az áldozatok hozzátartozóitól megtagadták ugyanezt a lehetőséget. 

Az Egyesült Királyság adófizetőinek pénzéből fogják kifizetni azoknak az ügyvédeknek a munkáját, akik egy terrorista özvegyének adnak jogi segítséget — derül ki a Daily Star nevű brit lap írásából.

Zahrah Rehman-t abba a perbe vonták be, amiben férje, Khuram Butt és két másik elkövető mészárlásának ügyét vizsgálják. A hidegvérrel és „Allahért” felkiáltással gyilkoló londoni terroristák összesen 8 embert öltek meg 2017 június elején a London Bridge-en.

Mindeközben a meggyilkolt áldozatok hozzátartozóinak kérését visszautasították, ezért nem kaphatnak hasonló segítséget az állam részéről. Így csak azoknak az ügyvédeknek a jó szándékára támaszkodhatnak, akik hajlandóak voltak önként segíteni a két hónapos per során.

A múlt héten egyébként külön vizsgálat indult a támadók halálának ügyében. Az Iszlám Állam által „inspirált” terroristákkal ugyanis a rendőrség végzett a helyszínen. Egyes jogi érvelések szerint pedig éppen emiatt magától értetődő, hogy segítséget biztosítanak annak a családnak, amelyiknek egy hozzátartozója halálában az állam egyik képviselője is aktív szerepet vállalt.

Gonal Guney, a terrorista özvegyének ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy a nővel együtt „óriási együttérzéssel vannak az áldozatok családjai felé”, majd hozzátette:

„Azt egyetértően meglepőnek találjuk, hogy ők nem kaphatnak jogi segítséget”.

Nemrég a Mirror nevű oldal is foglalkozott annak a 49 éves férfinak az ügyével, akitől szintén megtagadták a kompenzációra irányuló kérelmét — noha a támadás során megpróbálta elhárítani az egyik terroristát. A „London Bridge oroszlánjának” keresztelt Roy Larnert hősi tette után életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, ahol 80 öltést hajtottak végre a fején, fülein és karjain.

„Kibelezve érzem magam, amiért elutasítottak. De mindezek ellenére, gondolkodás nélkül ma is újra megtenném ugyanazt”

— mondta a médiának.