1995. július 16-án, ma 24 évvel ezelőtt nagy horderejű beszédet mondott az éppen akkor újonnan hivatalba lépett francia köztársasági elnök, Jacques Chirac. Arról beszélt, hogy a második világháborús Pétain-rezsim nem egyszerű bábállam volt, s a franciaországi zsidóüldözésekért nem csak a náci Németország felelős, hanem maga Franciaország is. Ezzel Chirac ledöntött egy akkor már jó ötven éves mítoszt, mely szerint a kevés kollaboráns mellett sok ellenálló harcolt a szövetségesek oldalán, s Franciaországnak – a Francia Köztársaságnak – a borzalmakhoz nem volt köze. Soós Eszter Petronella francia antiszemitizmus-történeti sorozatának következő része.
1942. július 16-17-én zsidó férfiakat, nőket és gyermekeket gyűjtöttek össze a hatóságok a párizsi téli biciklipályán (Vélodrome d’Hiver), majd deportálták őket. Ma már pontosan tudjuk, hogy az akcióban a francia hatóságok részt is vettek és igen aktívak is voltak. Az akciónak mintegy 13 000 fő esett áldozatul, s a „Vél’ d’Hiv” máig a háború alatti franciaországi zsidóüldözések egyik leggyakrabban emlegetett, leginkább szimbolikus példája.
Csakhogy a háború utáni francia mitológia nem a francia felelősséggel foglalkozott, inkább éltette az ellenállás mítoszát (ne felejtsük el, hogy Franciaország – nem kis mértékben Charles de Gaulle politikai tevékenységének köszönhetően a győztesek között foglalhatott helyet, annak ellenére, hogy 1940-ben gyorsan összeomlott a náci Németország támadása után). A gaulle-isták és utódaik azt az álláspontot képviselték, hogy Franciaország egyáltalán nem felelős a történtekért, hiszen a Philippe Pétain marsall által vezetett rendszer nem a Francia Köztársaság volt.
Nem is így hívta magát: a rezsim neve Francia Állam volt. Arról persze a mitológia képviselői tudatosan megfeledkeztek, hogy a Pétain-rendszer milyen belső folyamatok révén jött létre, tulajdonképpen teljesen jogszerűen. Ráadásul a történeti kutatások kimutatták, hogy egyáltalán nem egyszerű német bábállam volt. A mitológia logikai következtetése azonban egyértelmű volt: ha a Pétain-féle kollaboráns Francia Állam részt is vett volna a zsidóüldözésekben, Franciaország felelőssége akkor sem lett volna megállapítható, hiszen a Francia Állam nem Franciaország. Franciaország, a Francia Köztársaság akkor éppen a határokon kívül székelt de Gaulle tábornok vezetésével.
1994-ben François Mitterrand még tagadta a köztársaság felelősségét. A fordulat egy évvel később érkezett el. Amikor Jacques Chirac frissen megválasztott neo-gaulle-ista köztársasági elnök (lásd a fenti videón), az évfordulón mondott beszédében kimondta, hogy a franciák, és maga az állam is felelősek a borzalmakért, mivel részt vettek a begyűjtésben, asszisztáltak a deportálásokhoz, teljesen megfordította a korábbi logikát. Sőt, nemcsak a logikát fordította meg, hanem mára a történelmi értékelést, a köztudatot is.
A mai történelmi-politikai konszenzus az, hogy Franciaországnak van felelőssége a kérdésben (olyannyira, hogy már Pétain marsall első háborús érdemeinek a nyilvános elismerése is komoly közéleti vitákat vált ki, ahogy azt Emmanuel Macron 2018 végén első kézből is megtapasztalhatta).
Érdekesség, hogy ma gyakorlatilag egyedül a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés az a párt, amelyik az ortodox gaulle-ista mitológiát képviseli, azaz nem ismeri el, hogy a Pétain-féle Francia Állam Franciaország lett volna. Mindezt teszi annak ellenére, hogy Marine Le Pen és a pártja erőteljesen törekszik arra, hogy levesse az évtizedek óta rajta ragadt antiszemitizmus bélyegét (a gaulle-ista álláspontot azonban nem ezért, hanem éppen ennek ellenére foglalják el a volt nemzeti frontosok: a magyarázat valószínűleg az, hogy Le Penék mostanában sokat tesznek azért, hogy a nagy történelmi tekintéllyel bíró gaulle-izmus ruháját magukra vehessék).
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.