Miért nem képesek felszámolni az Egyesült Királyság legveszélyesebb terrorszervezetét?  

Ugyan az al-Muhajiroun radikális iszlamista csoport hatszáz tagját ismerik, egyikőjük ellen sem emeltek vádat a betiltott szervezetben vállalt szerepe miatt.

Senki ellen sem emeltek eddig vádat azért, mert az Egyesült Királyság legveszélyesebb terrorcsoportosulásának a tagja lenne, annak ellenére, hogy a szervezet követői számos támadásért tehetők felelőssé — írja az Independent.

A szélsőséges brit iszlamista, Anjem Choudary nevével fémjelzett al-Muhajiroun (ALM) formációnak és szimpatizánsainak számlájára írják ugyanis a 2005-ös londoni merényletsorozatot és a London-hídon elkövetett késes támadást is, számos további erőszakos akció mellett.

A kormány 2006-ban betiltotta az ALM-et és 10 évig terjedő szabadságvesztést helyezett kilátásba a tagjainak. Ráadásul annak ellenére, hogy a rendőrség hatszáz, a szervezettel kapcsolatba hozható aktivistát azonosított, senki ellen nem emeltek vádat közülük a csoporthoz tartozása miatt.

A Scotland Yard egy anonimitásba burkolózó tisztje a lapnak elmondta, hogy a London-hídon történt támadás gyanúsítottját is letartóztatták ugyan, mégsem vádolták meg.

Az ALM az évek során számos alkalommal változtatta meg a nevét, hogy megkerülje a 2006-os tilalmat.

A lap egy friss jelentésre hivatkozva azt írja, hogy az ALM az ország „legismertebb és legveszélyesebb szélsőséges csoportja”, elsősorban azért, mert megkerülhetetlen szerepet játszott különböző egyének radikalizálódásában, akik közül többen terrorakciókat is elkövettek.

1998 és 2015 között az iszlám radikalizmussal összefüggésbe hozható bűncselekmények 25%-át az ALM-hez köthető egyének követték el.

Félő, hogy a csoport újjáéled, miután az utóbbi időben több, a szervezethez kötődő aktivistát is kiengedtek a börtönből. Maga Choudary is azok közé tartozik, akik az elmúlt hónapokban szabadultak, miután letöltötték a börtönbüntetésüket, amelyet különböző, önállóan elkövetett terrorcselekményekért szabtak ki rájuk, beleértve az Iszlám Állam támogatását, és terrorista propaganda terjesztését is.

Ugyan számos szabadon engedett szélsőségessel szemben korlátozások vannak érvényben, illetve többen közülük pártfogói felügyelet alatt állnak, de a hatóságoknak kevés esélye van megállítani az ALM-et régi taktikájának, a gyújtogató hangvételű tiltakozások és utcai prédikációk szervezésének az újraindításában.

David Videcette, aki 2004-től 2010-ig a Scotland Yard terrorelhárítási részlegénél dolgozott, az Independentnek elmondta, hogy az ALM a szólásszabadságra hivatkozva védekezett az aktivitását fenyegetőkkel szemben.

„Choudary képzett jogász, nem hülye, és mindig egy lépéssel mögötte jártunk” — fogalmazott David Videcette, aki hozzátette: „Sajnos az ALM újjáéledését fogjuk látni. És embereket utazni, illetve támadásokat elkövetni”.

Videcette szerint a közösségi média és a modern kommunikáció megkönnyítheti a rendőrtisztek számára, hogy bizonyítsák valakinek a tagságát a szervezetben. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy még ha a rendőrségnek elegendő bizonyítéka is van egy gyanúsított fogva tartásához, az MI5 az általuk végzett hírszerzési műveletek miatt megakadályozhatja ezt.

A Scotland Yard szóvivője szerint:

„Kategorikusan nem igaz, hogy a rendőrség ne keresné a vádemelés lehetőségét az ALM vagy más betiltott szervezet tagjaival szemben. Ha bizonyítható, hogy a személy egy tiltott szervezet tagja, a Scotland Yard mindig kivizsgálja az ügyet és vádat próbál emelni. A döntés, hogy valakit megvádoljunk, a Korona nevében eljáró legmagasabb szintű angol-walesi ügyészi hivatallal közösen születik meg”.