A török védelmi miniszter válaszcsapásokat helyezett kilátásba a líbiai Haftar tábornok ellen

Válaszcsapásokat helyezett kilátásba Hulusi Akar török védelmi miniszter az után, hogy a Líbia keleti részét ellenőrző Halífa Haftar tábornokhoz hű erők azzal fenyegetőztek: támadást intéznek az országban lévő török érdekeltségek ellen — írja az MTI.

A Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) a héten tilalmat rendelt el a Líbia és Törökország közötti légi járatokra, és közölte, hogy a török hajók és repülőgépek immáron törvényes hadi célpontok lesznek számára.

Az LNA fenyegetőzéseire válaszul számos török étterem zárt be, és eltávolították a feliratokat a török boltokról a kelet-líbiai városokban – mondták helyi tisztségviselők és szemtanúk vasárnap.

A török egységekkel szembeni bármiféle ellenséges álláspont vagy ellenük irányuló támadás a leghatásosabb és legerősebb jellegű intézkedésekkel találná magát szembe – mondta a török védelmi tárcavezető az Anadolu török állami hírügynökség szerint.

Az LNA korábban azzal vádolta Törökországot, hogy támogatást nyújt az ENSZ támogatta, tripoli székhelyű, rivális kormányhoz hű erőknek.

A nemzetközi közösség által elismert nemzeti egységkormányhoz hű milíciák szerdán visszafoglalták Garjánt, amely az LNA előretolt bázisa volt azóta, hogy Haftar április 4-én megindította csapatait a főváros ellen. Az offenzíva a főváros déli részén elakadt, az összecsapások azóta is változó intenzitással folynak a környéken.

Haftar az offenzívával kapcsolatos döntését azzal indokolta: meg kell tisztítani az országot az egységkormány által szerinte hallgatólagosan támogatott terroristáktól és zsoldosoktól. Ellenfelei szerint azonban a tábornok valódi célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése.

Líbia Moammer Kadhafi néhai vezető 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után gyakorlatilag teljes káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek minél nagyobb arányban ellenőrzésük alá vonni.