Az alkotmányos rend terrorfenyegetése, hivatali visszaélés, választási csalás, korrupció, bűnszervezetben való részvétel és közrend elleni bűncselekményre történő felbujtás — teljesen érdektelen. Nem számít. A nettó politikai számítás megint felülírta a joguralmat.
Filmsztárok mutatkoznak így a nyilvánosság előtt, nem menekültstátuszt kapott üldözöttek: baseball-sapka, napszemüveg, konszolidált külső, az érinthetetlenek magabiztos mosolya, testőrök. Így jött, látott és győzött Észak-Macedónia volt miniszterelnöke a Fővárosi Törvényszéken, ahol egy óra zárt tárgyalás után kimondták: nem kell kiadni hazájának.
A tudósításokból egyértelműen kiviláglik, hogy a bíróságnak volt a legkínosabb ez a döntés, hosszan taglalták, hogy országa, amelyet még Macedóniénak hívták uralkodása idején, milyen bűncselekmények miatt kérik kiadását, de hát ők ezt nem is vizsgálhatják érdemben. Most már, utólag.
Szkopje szerint a Budapesten magabiztosan mosolygó napszemüveges ember felel a parlament két évvel ezelőtti megrohamozásáért,
ez ott „az alkotmányos rend terrorfenyegetésének” számít, az ügyet az Interpol is vizsgálja,
ezenkívül eljárást indítottak ellene hivatali visszaélés, választási csalás, bűnszervezetben való részvétel, közbeszerzés törvénytelen lefolytatása, valamint közrend elleni bűncselekményre történő felbujtás miatt.
A bírónő azt is megjegyezte: „a formai vizsgálat alapján rongálás, vesztegetés, garázdaság megállapítására is alkalmasak lehetnek az ügy iratai”.
A Budapesten magabiztosan mosolygó napszemüveges embert azonban mindez már nem igazán érinti. Két évet kellett volna leülnie, nem tette.
Országából tavaly szépen lelépett az igazságszolgáltatás elől, majd hazánkba érkezve ugyancsak szépen kiposztolta a Facebookra, hogy helló, megérkeztem, ennyit a nemzetközi elfogatóparancsról, az Interpolról, egy páncélozott Mercedes-szel kapcsolatos korrupt eljárás miatti jogerős bírósági ítéletről, mindenki kapja be (nem szó szerinti közlés).
És innentől, hogy a napszemüveges, magabiztos férfi megérkezett Budapestre, már nem is róla szól ez a történet valójában, hanem vendéglátóiról.
Nikola Gruevszki első dolga volt ugyanis, hogy politikai menedékjogot kérjen a magyar hatóságoktól (mondván, politikai támadásoknak van kitéve a szemét szocdem kormány részéről), a magyar hatóságoknak pedig első dolga volt, hogy ezt a menedékjogot meg is adják neki.
Egy hét alatt. Mert ott veszélyben lenne az élete.
Jó, mégiscsak volt kormányfőről van szó, nem várhatjuk tőle a szokásos ügymenetet egy röszkei konténerben (incl. éheztetés), de azért ezt a „veszélyben az élete” érvet nem sűrűn halljuk még szír vagy afgán relációban sem, nemhogy európai országból jött ember esetében.
Hogy ez most miért érdekes? Azért, mert a fővárosi bíróság kénytelen volt megállapítani:
„a magyar bíróság csak a kiadatás törvényességét vizsgálhatja, és miután a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal menekültstátuszt adott a volt miniszterelnöknek, a jogszabályok szerint nem adható ki annak az államnak, ahonnan elmenekült”.
A kör bezárult, a magyar bevándorlási hivatal rendelkezése teljesen jogszerűen felülírhat bármiféle utólagos felülvizsgálatot, bírósági kontrollt, de úgy, hogy az ügyészség már eleve nem is kérte a kiadatás lehetővé tételét. A magyar bíróság jelenlegi mozgásterét a bevándorlási hivatal, pontosabban a hivatalnak kiadott, teljesen nyilvánvalóan politikai ukáz határolta be tavaly.
A hazája igazságszolgáltatása elől menekülő köztörvényes politikust már eleve magyar diplomáciai segítséggel, magyar kormányzati autóval is menekítették át ide, a magyar állam állított ki neki (bizalmi alapon, nyilván) egyszeri beutazásra jogosító személyi okmányt, mondjuk ilyet sem látunk mindennap a kerítésnél felbukkanó harmadik világbeli arcoknál.
Végül egyszerű bemondásos alapon megkapta a menekült státuszt, mert elhittük neki, hogy „koholt vádak” alapján üldözik őt odaát, sőt, törnek az életére.
De nézzük csak meg még egyszer, kinek is jár ez a státusz?
„Az a személy lehet menekült, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzetiségi –, vagy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, avagy politikai meggyőződése miatt hazájában üldöztetést szenvedett el, vagy ilyen üldöztetéstől megalapozottan fél…”
Eddigi tudásunk szerint Nikola Gruevszkire egyetlen, törvény által meghatározott kategória sem vonatkozik, a politikai üldözöttség sem. Ez azonban a magyar kormányt nem igazán mozgatta meg.
A napszemüveges ember azóta is itt él Budapesten, él, virul, felbukkan a legváratlanabb helyeken, legutóbb a 444 szerkesztősége melletti lakásnál látták őt, ahol a külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkárával találkozott, a lakás két kínai állampolgár birtokában van, reméljük nincs benne szív alakú ágy meg sarokkád.
Az ügy nyomán kiderült, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter bizony rendszeresen tárgyal a prominens „menekülttel” irodájában:
„az, hogy a külügyminisztérium tisztségviselői kapcsolatot tartanak egy emberrel, aki 10 évig a saját hazája miniszterelnöke volt, az szerintem természetes. (…) én a jövőben is fogok vele konzultálni a Nyugat-Balkánt érintő kérdésekben”.
Csak természetes, hogy tárgyalnak. Van, lehet az az érdek, ami megvédi az ilyen magabiztosan mosolygó napszemüveges embereket. Mint látjuk, a Nyugat-Balkán már régen, Gruevszki előtt megérkezett Magyarországra.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.