Érdemes művész, kiváló művész, újságíró, fotós, filmrendező, a tanyavilág krónikása, 2005 óta Kiskunhalas posztumusz díszpolgára. Lakatos Vince (1907-1978) egykori halasi kötődésű, szociálisan érzékeny újságíró és filmrendező, szociofotós a fajvédő ideológiához való vonzódását marginálisan említették csak meg. Bár újságcikkei, írásai, filmjei a digitalizáció korában könnyen hozzáférhetőek, ennek ellenére a szakirodalomban a mai napig nem jelenik meg az életút 180 fokos fordulata. Végső István írása.
Lakatos Vince 1907-ben, Arad mellett született, és kisgyermekként családjával Kiskunhalasra költözött. 1933-tól 1944-ig dolgozott újságíróként helyi, valamint országos lapoknál. Közreműködésével alakult meg a Halasi Hírlap 1933-ban. Nagy barátja és jótevője volt Teleki Mihály, akit 1935-ben a Gömbös-féle Nemzeti Egység Pártja jelöltjeként választottak Kiskunhalas országgyűlési képviselőjévé. Teleki később földművelésügyi miniszterként részt vett a negyedik zsidótörvény megalkotásában, ami a zsidók mezőgazdasági tulajdontól való megfosztását mondta ki. 1939-ben a politikus már a németbarát, zsidótörvényeket megszavazó Magyar Élet Párt képviselőjeként jut mandátumhoz.
Lakatos, egyszemélyes lapjában, az első zsidótörvény örömétől áthatva, várva a következő megszorító jogszabályt, a következőket írta:
„Magyar Honfoglalást! A zsidótörvény még csak tervezetben van meg. De már megmutatkozik első hatása, Kiskunhalasról is megindult a kivándorlása azoknak, akik nem bírják elviselni a korlátok közé szorított érvényesülést (…). Minden meggyőződésünk azt mondja, hogy így van ez jól, hogy a kormány kiradírozza teljesen a nemzetközi zsidóságot a sajtó irányításából, színházból, szellemi életből és gátol ezek mohóságának a gazdasági életben is (…). Egészen bizonyos, hogy nem dől össze a vén Európa a porba, amikor az utolsó zsidószállítmánnyal is elindul Tanganyika felé a hajó.” (Halasi Hírlap 1939. január 3.)
Lakatos lapja a leggyakorlatiasabb módon, a „nemzetközi zsidóság kiradírozásával” kívánta elérni a parasztság felemelkedését. 1939-ben még irtózott a kommunizmustól:
„Mint azt előző számunkban is megírtuk, körülbelül 2000 hold mezőgazdasági művelés alatt álló ingatlan van Kiskunhalas határában zsidók kezén s ezeket a zsidótörvény alapján felosztják keresztény magyarok között. Természetesen nem ingyen földosztásról van szó, mert az nem volna más, mint kommunizmus.” (Kunsági Napló, 1939. november 13.)
A Kunsági Napló — a Halasi Hírlap „utódlapja” — felelős szerkesztője ebben az időben Lakatos volt. Az újság több alkalommal hírt adott a második zsidótörvény által előírt „földosztásról”, buzdítva a halasiakat, hogy éljenek bátran a lehetőséggel. Ezekben a cikkekben Lakatos rendre hangsúlyozza „városunk szeretett országgyűlési képviselőjének”, Teleki földművelésügyi miniszternek az érdemeit.
„Az igénylők jelentkezésével egyidőben természetesen tovább folyik az a konok harc, amivel a zsidóság a törvény ellen hadakozik. Jönnek egymásután a talmudi bölcsességgel felépített okoskodások és kifogások, amivel a menthetetlent menteni akarják. Még mindig nem akarják elhinni, hogy a keresztény, fajvédő és magyar kormány a zsidótörvényt nem csak megalkotta, de kíméletlenül végre is hajtja. Itt nincsenek kibúvók (…) ne higyjék, hogy körmönfont okoskodásokkal ki lehet húzni addig, amíg történnek olyan csodák, mint a Vörös –tenger kettéválása volt.” (Kunsági Napló, 1939. november 13.)
Meglepő, de az 1939 decemberében polgármesternek megválasztott Kathona Mihály nem volt megelégedve a lappal – még erőteljesebb hangvételű újságot akart.
Szélsőjobboldali lapszerkesztő a holokauszt idején
A feladatra Lakatos Vincét, majd Hurt A. Ferencet kérte fel, akik 1940 májusában megalapították a Halasi Újságot, amely deklaráltan a Magyar Élet Párt (kormánypárt), a halasi M.O.V.E (a Gömbös Gyula által alapított legjelentősebb hazai fajvédő egylet), az Ébredő Magyarok Egyesülete (szintén fajvédő szervezet) és a Baross Szövetség (keresztény kereskedőket tömörítő szervezet, amely élen járt a zsidó üzletek „kiigénylésében”) lapja volt.
E mellett fővárosi karrierbe fogott, mivel Teleki Mihály miniszter ösztönzésére Budapestre költözött, ahol először a Földművelésügyi Minisztérium selyemtenyésztési főfelügyelője lett, majd országos lapoknál kezdett dolgozni. Dolgozott a Nemzeti Újságnál és a fajvédő Függetlenségnél, ahol főszerkesztője Hubay Kálmán, a későbbi nyilas-kormány kultuszminisztere volt, de írt a Esti Újságba is.
„Azoknak, akik a »szabadság és egyenlőség« jelszavaival szédítő kommunista és szociáldemokrata álprófétáknak hittek, kitűnő iskola egy pár hónapos katonai szolgálat a bolsevizmustól megszabadított galíciai és ukrániai területeken. (…) [Ők] bizonyosan életük végéig az antibolsevizmus fanatikus hirdetői lesznek. (…) Galíciában tehát öt hónappal a háború után békés alkotómunka folyik (…) A német fegyver megszabadította a szörnyű lidércnyomástól Galíciát.” (Halasi Újság, 1942 február)
1941-től Kiskunhalason is kiszorították a zsidókat a városi boltbérletekből. Lakatos önként, „Zsidónál ne vásárolj” feliratú szórólapokat osztott a kiárusítás előtt álló üzletek előtt. Nem sokkal később haditudósítóként is dolgozott. A fenti mondatokat tartalmazó cikkét a Halasi Újság szintén leközölte. A tudósítás hangvétele mutatja az akkori politika iránti teljes elkötelezettségét, és ez majd a háború utáni tevékenységével összevetve válik igazán érdekessé. A fajvédő lapok előszeretettel reklámozzák könyveit is. 1944 telén, a papírhiánnyal küszködő központi nyilas lap egy versét is leközölte.
A népbíróságtól a kommunista kultúra éléig
1945-ben Lakatost népbíróság elé állították, éppen a haditudósításai miatt – a vád szerint cikkei félelemkeltőek és németbarátok voltak. A per felmentéssel zárult, miután Lakatos úgy érvelt, hogy haditudósítóként a honvédség alá tartozott, és mint ilyen, parancsot teljesített és írásaiba is belenyúltak.
„Orgovány és Páhi között megnyílt az új [vasút]vonalszakasz. Ötven év óta ígértek vasutat ennek a vidéknek és íme most Rákosi Mátyás képével a mozdonyon megérkezett az első vonat. Hálatelt szívvel, örömujjongva fogadja a puszták dolgozó népe, mert érzik, tudják (…) új lesz, szebb lesz, boldogabb lesz körülöttük a világ. És ennek a boldogabb világnak építője Rákosi elvtárs és a párt. A munkásosztály nagy pártja által vezetett országépítés soha nem álmodott fejlődést indít meg a homoki nép életének minden vonalán.” (Futóhomok – Aranyhomok című film, 1950)
Az idézett mondatok öt évvel a náci uralom összeomlása után születtek.
Úgy tűnik, erőteljes ideológiai váltásnak lehetünk szemtanúi, tehetsége elismerése mellett, be kell látnunk: a hazai kommunista filmiparba bekapcsolódott rendező közel 200 alkotásának nagy része gyakorlatilag jól megkomponált propagandaanyag volt.
Lakatos 1946-tól kezdve a Híradó és Dokumentumfilmgyár, majd az ebből alakult Budapesti Filmstúdió, mai nevén Népszerű Tudományos és Oktatóstúdió rendezőjeként dolgozott. Filmjei az alföldi létet nyomorúságosnak, a külterületi életet kibírhatatlannak, a szovjet tudósokat pedig a futóhomok nagyszerű megállítóinak mutatták be, és nyíltan a tanyarombolás mellett álltak ki.
1969-től az elszegényedett, főként külterületi idős emberek életét is igyekezett bemutatni, bár ott is a megmaradt tanyavilágot teszi felelőssé a kialakult helyzetért, és nem az államszocializmus erőszakos kollektivizálásával járó eredményeket.
A szerző történész
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.