Jelképes gettófallal emlékeztek a Pápáról elhurcolt háromezer zsidóra

A 75 évvel ezelőtti gettó deszkafalának egy darabját építették újra Pápán emlékeztetőül: innen háromezer zsidót vittek a halálba. A Veol.hu cikke nyomán.

Pápán, a városgondnokság munkatársai segítségével megépítették az egykori gettókerítés jelképes mását a Kossuth és a Rákóczi utca sarkán.

A megemlékezés a Megtörtént címet viselő holokauszt-emlékév programtervének része. 75 évvel ezelőtt erről a helyről nyílt a pápai gettó egyik bejárata. A gettót 1944. május 24-én kezdték építeni, az ezzel járó költségeket a zsidó közösségnek kellett állnia.

fotó: Polgár Bettina veol.hu

A munkálatokra két napos határidőt szabtak meg, ám a gettó végül öt nap alatt készült el. Két méter magas fapalánkkal vették körül az érintett városrészt, a gettó határán álló házaknál pedig a kapualjakat, a bejárati ajtókat és az ablakokat is be kellett deszkázni.

A gettót 1944. május 31-én zárták le, előtte körülbelül 150 keresztény családot költöztettek ki a területről, nekik a gettóba költözők lakásait utalták ki.

A gettóba a hat éven aluli, zsidónak született gyermekeknek, továbbá a hat éven felüli, sárga csillag viselésére kötelezett személyeknek kellett bevonulniuk. A gettó kiürítését 1944. június 30-án hajnali 5 órára rendelték el. A lakókat az üzemen kívül helyezett műtrágyagyár csarnokába terelték. A zsidók bevagonírozását 1944. július 5-én hajnalban kezdték meg.

Az áldozatok július 9-én értek Auschwitzba. A háromezer deportált 80 százaléka a krematóriumba került.

Pápán korábban Elfeledett szomszédaink címen nyílt kiállítás a város egykori zsidó családjairól, történetükről, a még fellelhető fényképek alapján.

Elfeledett szomszédaink/ Forgotten neighbours

Elfeledett szomszédaink/ Forgotten neighbours. 2,333 likes · 2 talking about this. A vendégkönyvből: „Az egyik legfontosabb, legjelentősebb kiállítás az utóbbi 20 évben Magyarországon.” Pápa, 2012….