Jótékonysági úszóbravúrra készül egy bát micva

Jaye Okin jótékonysági kampányával már közel kétmillió forintnyi adományt gyűjtött össze gyermekek hospice ellátására. 

1500 hossz — a La Manche csatorna átúszásához elegendő táv teljesítésére készül Jaye Okin 2020-as bát micvája alkalmából. Ráadásul nem egyedül: az angol Queenswood lányiskola diákjához ugyanis társai közül is többen csatlakoznak, hogy június 26-án együtt teljesítsék a feladatot, amire a Jewish News is felfigyelt.

A különleges projektben Jaye  a sport mellett az adakozás fontosságára is szeretné felhívni a figyelmet.

Kezdeti céljának megfelelően eddig 1,8 millió forintnak megfelelő ötezer fontot sikerült összegyűjtenie a Noé Bárkája nevű szervezet számára, ami halálos betegségekkel küzdő csecsemőknek és családjaiknak igyekszik segítséget nyújtani szerte Londonban és Hertsmere-ben.

Jaye Okin úszómedencében. Kép: Jewish News

A konkrét ötlet azután fogalmazódott meg Jaye-ben, hogy egy bát micva előkészítő tanfolyamon vett részt a hozzá közel eső zsinagógában, és segített azoknak a ruháknak, valamint játékoknak a kiválogatásában, amiket jótékonysági célokkal gyűjtöttek össze.

„Amikor ehhez a vallási mérföldkőhöz érkezett, a jótékonyságról és a közösségről olvasott a Tórában „

— mesélte az Edgware Reform nevű intézmény egyik vezetője. „Mindez annyira felkeltette az érdeklődését, hogy rögtön eldöntötte: egy jelentős jótékonysági kampányt szeretne megvalósítani”.

Tekintettel arra, hogy kétéves kora óta az úszás is élete meghatározó része, Jaye számára nem volt kérdés, hogy a sportágnak is szerepe lesz a feladatban, társai bevonására pedig osztályfőnöke bátorította.

„Ez a másfél ezer hossz leúszása nagy feladatnak hangzik, de amikor azokra a gyerekekre gondolok, akiknek ezzel segíthetünk, akkor új erőre kapok”

— fogalmazott Jaye a médiának.