Izrael segíti az aszály sújtotta Indiát

Indiát rég nem tapasztalt forróság sújtja, a hőmérséklet több helyen meghaladta az 50 fokot. A szegény és túlnépesedett országban katasztrófa fenyeget, ezért a vízgazdálkodás terén világelső Izrael felajánlotta segítségét szövetségese számára.

A zsidó állam területének 60%-a sivatag, további 20%-a pedig félsivatagos terület, ezért nagy erőfeszítéseket tettek, hogy különböző módszerek – víztakarékos öntözés, a sivatag termővé tétele, erdősítés, fejlett vízgazdálkodás, sótalanítás – segítségével legyenek úrrá a nehézségeken.

Narendra Modi indiai, és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2017-ben

„Kapcsolatunk egyre erősebbé válik Indiával, s ennek keretében osztjuk meg a felhalmozott tapasztalatunkat és világszínvonalú technológiánkat az elsivatagosodás elleni küzdelemben, illetve a vízgazdálkodás és vízbiztonság területén”

– mondta Ron Malka, Izrael indiai nagykövete. Izrael kormánya egy külön szervezetet is létrehozott MASHAV (Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés Szervezete) néven, mely izraeli technológiával segíti a rászoruló országokat. Szakemberei az adott térség jellegzetes viszonyaihoz igazítják az izraeli körülmények között kifejlesztett technológiát, majd szaktanácsadással és oktatással segítik a célországban élő partnereiket.

Az Indiai-Izraeli Mezőgazdasági Program keretein belül a Gudzsárát államban fekvő Bhudzs sivatagban segítenek meghonosítani az Izraelben nemesített, különösen szárazságtűrő datolyapálmát, melynek elterjesztése nagyban segíti majd a helyi termelők megélhetését.

A bejelentést június 17-re, az elsivatagosodás elleni küzdelem világnapjára időzítették. E nap célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét e világméretű problémára.

Forrás: az Indiatoday nyomán a zsido.com