Bárrá alakított zsinagóga borzolja a kedélyeket Krakkóban

Az épület a zsidó közösség tulajdonában van, de a bérlők bárként üzemeltetik.

Ismét többen felháborodásuknak adtak hangot a lengyel zsidóság köreiben annak a bárnak a kapcsán, amit egy korábbi zsinagóga épületében alakítottak ki Krakkóban. A történelmi zsidó negyedben kialakított Hevre Café 2016-ban nyitotta meg kapuit, és a napokban egy közelgő lengyel zsidó fesztivál szervezői fejezték ki tiltakozásukat a működése miatt.

A FestivALT tagjai szerint az átalakítás az „egyik legrosszabb példája a zsidó negyed örökségének kihasználására”

és júniusi rendezvényükön panelbeszélgetést is szerveznek a témában.

A vitatott épület jelenleg egy helyi zsidó közösség tulajdonában áll, és a vendéglátóhely fenntartói bérleti díjat fizetnek érte. 1896 óta szolgált zsinagógaként, majd belsejének nagy részét a nácik megrongálták és csaknem lerombolták. 2001-ben a helyi ortodox zsidó közösség tulajdonába került, és szerencsére több freskót sikerült megőrizni az épületben. Ezeknek az állapota azóta azonban sokat romlott, és sorsuk különösen aggasztja azokat a tiltakozókat, akik rossz szemmel nézik a kávézó működését.

A FestivALT közleménye szerint 2016-ban a bár egyik ajtójának kialakításakor azt a belső falat is lerombolták, ami korábban a tóraszekrényt támasztotta.

A szervezet tervei között szerepel az is, hogy az épülettel szemben rekonstruálják a falat.

Az ügyben Boaz Gadka, a krakkói ortodox zsidóság vezetője a Jewish Telegraphic Agency kérdésére azt mondta, hogy az egykori zsinagóga bérbeadása a vallási törvényekkel összhangban történt, és a döntés hátterében az állt, hogy a közösségnek a szükségesnél több zsinagóga áll birtokában. Nyilatkozatában azonban azt is előrevetítette, hogy az épület hamarosan újra a közösség céljait szolgálhatja.