Megint egy rabbit vertek meg Argentínában

Erőszakos, antiszemita támadás áldozata lett egy újabb rabbi Argentínában — fél éven belül ez már a harmadik ijesztő eset.

A két fővárosi támadást követően ezúttal a Rosarióban dolgozó Chábád-küldöttet, Shlomo Tawilt érte erőszakos antiszemita atrocitás Argentínában — számolt be a zsido.com.

A rabbit három férfi kerítette be, antiszemita jelszavakat kiabáltak, letépték a fejéről és megtaposták a kalapját, majd a fejét és felsőtestét kezdték ütlegelni.

Rabbiverés Argentínában

Súlyosan bántalmaztak egy rabbit Buenos Airesben. A fizikai brutalitás mellett közönyben és verbális inzultusban is része volt.

A rabbi, aki már 1987 óta vezeti a helyi Chábád közösséget, szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett, jelenleg családja körében gyógyul otthonában. A rendőrség vizsgálja az esetet.

A rabbi támadóit egy járókelő állította meg, más források szerint a szomszédai siettek a férfi segítségére.

A bűncselekményt egyértelműen antiszemita jellegűnek könyvelték el a hatóságok, mivel a támadók azért kötöttek bele a rabbiba, hogy bántalmazzák őt, nem loptak el tőle semmit és antiszemita jelszavakat is kiabáltak.

Fotó: Shlomo Tawil rabbi, The Times of Israel

A DAIA elnevezésű, argentin zsidó politikai ernyőszervezet egyik rosariói tagja „heves, nemtelen és antiszemita” agresszióról beszélt. Gabriel Dobkin szerint:

„Többnyire elszigetelt támadásokról van szó, melyek a zsidó közösség tagjai ellen irányulnak, ám ehhez hasonló erőszakos cselekedet a (régióban még) soha nem történt”. 

Rosarió városi tanácsának elnöke, Antonio Bonfatti a Twitteren békére és együttélésre szólított fel:

„Társadalomként nem engedhetünk teret ezen erőszakos és intoleráns tetteknek”.