Késekkel akart egy férfi zsinagógába lépni Belgiumban

Az iraki származású férfi zsidónak tettette magát, mielőtt elfogták volna.

Három kést is magánál tartott az a férfi, aki magát zsidónak tettetve próbált bejutni egy antwerpeni zsinagógába Sávuot idején — derül ki az Arutz7 írásából. A helyi zsidó biztonsági szervezet (Shmira) közleménye szerint biciklivel érkezett hétfő reggel az intézményhez, ahol kipát tett a fejére. A gyanúsnak ítélt férfit megállították és kérdőre vonták a zsinagóga őrzői, majd a rendőrség segítségét kérték.

A férfinál kettő kicsi és egy nagyobb kést is találtak. A helyszínen letartóztatták.

A Shmira beszámolója szerint a legutóbbi zsidó ünnep alkalmával több antiszemita incidens is történt a környéken. Vasárnap este egy olyan ügyben segítettek, ahol egy általuk közel-keletinek megnevezett férfi követett és fenyegetett zsidókat Antwerpen utcáin. Hétfő reggel pedig két, szintén közel-keletinek nevezett fiatal fenyegetett vágókéssel zsidó gyerekeket a Harmónia Parkban, ahol a szülők kérésére rendőrök avatkoztak be, és letartóztatták az elkövetőket.