Izrael védelmében – egy baloldali arab szemével (2. rész)

A baloldal és Izrael arab ellenségei egy sor vádat koholtak, amiket rendszeresen úgy sulykolnak, mintha vitathatatlan tények lennének. Ezúttal baloldali nézőpontból cáfolom meg ezeket a mítoszokat — írja a libanoni származású Fred Maroun a The Times of Israel oldalán megjelent cikkében.

Ez az írás nem mindenkinek való. Csak egy szűk körű olvasóközönségnek szól: azoknak az embereknek, akik a véleményüket hajlandóak tényekre, és nem hazugságokra alapozni

— olvasható az írásban, amelyben sorra veszi a leggyakrabban hangoztatott Izrael-ellenes vádakat, és az azokkal szembeni érveket.

Fred Maroun libanoni származású arabként jelenleg Kanadában él. 1984-ben hagyta el szülőföldjét, ahol tanúja volt az ország 10 éven át tartó polgárháborús időszakaszának. Saját meghatározása alapján ateista, szociálliberális, hisz a zsidó állam létezésének jogában, továbbá támogatója Izraelnek, ahol kiemelt szerepet játszanak az emberi jogok, és szerinte biztosítottak a békés együttélés lehetőségei. Rendszeres szerzője a The Times of Israelnek, valamint a Gatestone Institute oldalán és a  The Jerusalem Post hasábjain is megjelentek írásai.

Az írás első részének fordítását (1-10. pontban) nemrég közöltük, az alábbiakban folytatjuk:

11. „Izrael tömeggyilkosságot követ el a palesztinokkal szemben”

Minden mítosz közül ez a legabszurdabb. A Gázában és a Júdea & Szamáriában élő népesség növekedése folyamatosan rekordokat dönt. Még a Ma’an nevű palesztin hírügynökség is arról számolt be 2011-ben, hogy Izrael 1948-as függetlenné válása óta a palesztin népesség nyolcszorosára nőtt, ami átlagosan 3.4 százalékos növekedést jelent évente, messze felülhaladva a világnépesség növekedésének átlagát, ami 0.8 és 2.1 százalék között mozgott ugyanezen időszak alatt. Ha Izrael valóban a palesztinok lemészárlására törekedne, akkor bizony a történelem legsikertelenebb tömeggyilkosságáról lenne szó. Ráadásul jól tudjuk, hogy az izraeli katonaság milyen erős és rendkívül hatékony is. Izrael sosem mutatott szándékot népirtáshoz.

De annak ellenére, hogy ezeket a vádakat könnyű megcáfolni, Izrael ellenségei folyamatosan ismételgetik, mert jól tudják, hogy mély fájdalmat okoznak vele azoknak a zsidóknak, akik még most is hordozzák a Holokauszt sebeit, és megesküdtek rá, hogy „Soha többé” nem szabad népirtásnak történnie. Baloldali arabként nagyon kellemetlennek érzem, hogy a többi baloldali és arab társam olyan mélyre süllyed, hogy ezeket az érzéketlen és koholt vádakat hajtogatják.

Al-Kudsz napi felvonulás Berlinben, fotó: EPA

12. „Ha egy palesztin rosszat tesz, az az átélt szenvedései miatt van”

Több száz olyan csoport van világszerte, ami a palesztinokhoz képest messze rosszabb körülmények között és kevesebb lehetőséggel küzd a függetlenségéért. Ilyenek például az örmények Azerbajdzsánban, az őslakosok (jumma) és bengáli hinduk Bangladesben, mongolok, tibetiek, ujgurok Kínában, vagy abházok, osszétok, és Grúziában az örmények, hét másik csoport Indiában, és még nagyon sok másik az összes kontinensen. Ha ezek közül bármelyiknek felajánlottak volna egy államot, ahogy az többször is megtörtént a palesztinokkal, akkor elég kicsi a valószínűsége annak, hogy elutasították volna, és a terrorizmus is elég ritka jelenség ezeknek a csoportoknak a körében.

A palesztinokkal eddig is és most is rosszul bánnak az arab rezsimek, és az arab államokban kell szembenézniük apartheiddel (ami arabként igazán szégyennel tölt el), és többen talán érthetően frusztráltak amiért nincs önálló államuk, de amúgy egy átfogó támogatást és anyagi bázist is kapnak, valamint semmilyen népirtást nem élnek át az izraeliektől. Összehasonlítva a gyakorlatban bármelyik más csoporttal, a palesztinok messze kevesebb okuk van arra, hogy elkeseredjenek, mégis széles körben részt vesznek a terrorizmusban. A Hamász még azt is elismeri, hogy civileket támad, míg nem meglepő módon állítja: jó oka van rá.

Az elmúlt 70 év során a palesztinoknak sok választási lehetőségük volt, és túl sokszor hoztak rossz döntést. A palesztin terrorizmus valójában azért folyatódik, mert nincsenek kétségbe esve és a nemzetközi segítség miatt megengedhetik, hogy simán elhesegessék a megoldási javaslatokat — mindaddig, míg megkaphatják, amit nyíltan követelnek: a zsidó állam megsemmisítését.

13. „Izrael okozta a palesztin menekültválságot”

Ma egyetlen palesztin menekült sem lenne, ha az arab világ 1947-ben, a zsidó vezetőkhöz hasonlóan, elfogadta volna az ENSZ felosztási tervét– még a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbasz is elismeri, hogy az arabok részéről érkező visszautasítás hiba volt. A zsidó és arab menekültek egyaránt annak a háborúnak az eredményét mutatják, amit Izrael nem akart, hanem az arab világ indított ellene. Miközben az izraeli arab konfliktus 711 ezer palesztin menekültet szült, egyidejűleg 856 ezer zsidót is menekültté tett az arab földeken. Noha a zsidó menekülteknek nagy részét más országok — többnyire Izrael — befogadta, az arab világ nem volt hajlandó befogadni az arab menekülteket, így táborokba kényszerítve őket korlátozott jogokkal. Arabként igazán bánom, hogy az arab világ elveszítette annak a sokszínűségnek a gazdagságát, amit a zsidó arabok jelentettek; és közben eszközként használják a palesztin menekülteket Izraellel szemben.

1952-ben az UNRWA (az ENSZ palesztin menekültek segélyezéséért felelős szervezetének) elnöke, Sir Alexander Galloway, amikor őszintén azt mondta: „Teljesen világos, hogy az arab nemzetek nem akarják megoldani az arab menekült problémát. Egy nyitott sebként szeretnék megtartani az Egyesült Nemzetek ellen, és egy fegyverként Izraellel szemben. Az arab vezetőket kicsit sem érdekli, hogy a menekültek élnek-e vagy meghalnak”.

Az arab világ, és nem Izrael kreálta és tartja fent 70 éve a palesztin menekült válságot, és még mindig nincs vége. Képzeljünk el egy 70 éves szíriai menekültet, aki Kanadába érkezik — az ő gyerekei, unokái és ükunokái is menekültekként lennének számon tartva, és kevesebb joguk lenne, mint egy állampolgárnak? Nem kérdés, hogy rasszizmusnak és xenofóbiának tartanák ezt a forgatókönyvet, holott az arab világ ugyanezt a bűnt hajtja végre a palesztinokkal szemben.

14. „A konfliktus a földterületért zajlik”

Izrael az arab világnak kevesebb mint 0.2 százalékát teszi ki, nem is említve más ellenségeit Izraelnek (például Iránt). Amikor az arab világ elutasította az ENSZ 1947-es felosztási tervezetét, akkor Izrael még kisebb és töredezettebb volt. A konfliktus sosem a földről szólt, hanem arról, hogy az arabok elutasították a zsidók önrendelkezési jogát a Közel-Keleten. 1967 után, azt követően, hogy Izrael jelentős földre tett szert egy védekezőháborúban, Izrael kész volt földeket visszaadni, de az arab válasz „három” nem volt: nem a békére, nem a tárgyalásokra, és nem Izrael elismerésére.

Miért vannak az arab társaim annyira megijedve egy kis zsidó szomszédjuktól? Ezt sosem értettem.

15. „A cionisták az új nácik”

A népirtás vádjához hasonlóan ezt is egész könnyű lecsavarni, és ennek is az a célja, hogy fájdalmas emlékeket idézzen elő a zsidók számára. A nácizmusnak két kiemelkedő jellemzője volt: a katonai terjeszkedés, és a rasszizmus/bigottságnak egy formája, ami tíz millió civil hidegvérű meggyilkolásához vezetett, beleértve hatmillió zsidót. De Izrael semmilyen rasszista tevékenységet nem végez, és semmilyen népirtásban nem vesz részt. Izrael háborúi mindig védekezőek voltak, hogy véget vessenek a katonai és terrorista támadásoknak. Minden földszerzés legitim volt a háborús törvények alapján, és a földek nagy részét vissza is adta (a legjelentősebb ezek közül a Sínai volt, ami több mint kétszeresére növelte amúgy Izrael méretét) a béke érdekében, sőt még többet kész lett volna visszaadni, ha Szíria és a palesztinok elfogadták volna azokat a békeegyezményeket, amiket Izrael elfogadott volna.

Továbbá a zsidók nem „új nácik”. Engem az zavar arabként, amikor vannak olyan palesztinok, akiknek a múltban és ma is vannak kapcsolataik nácikhoz, ahogy arról Bassam Tawil is ír, és ők bizony nácik módjára viselkednek.

16. „Még a zsidók is azt gondolják, hogy Izrael egy terrorista állam”

Néhány naiv zsidó bűnösnek érzi magát, amikor azt hallja, hogy a cionizmus a nácizmus egyik modern formája, és vannak, akik persze egyszerűen antiszemiták. Ugyanakkor kevesen vannak, akik megeszik ezt az anticionista retorikát. Ők egy kényelmes eszközt jelentenek Izrael ellenségeinek kezében, őket gyakran idézik, és a valós súlyuknál jóval nagyobb visszhangot adnak nekik. De még a létezésük is valójában Izrael és a zsidó közösség demokratikus természetét bizonyítja. Miközben az arab világ nem hajlandó eltűrni más véleményeket.

Libanonban, ahol születtem, még mindig törvénybe ütközik a divatról beszélgetni egy izraelivel. És az Izrael melletti kiállásom miatt sosem térhetek vissza a szülőhazámba.

17. „Izrael civileket és gyerekeket vesz célba”

Amikor az izraeli hadsereg bevetésein civilek vagy gyerekek halnak meg, akkor annak híre biztosan címlapra kerül világszerte, negatív fényt vetve Izraelre. Izrael semmit nem nyer a palesztin civilek halálából, de a palesztin terrorszervezetek ezzel szimpátiát tudnak nyerni, ezért helyeznek gyakran palesztin lakosokat veszélyes pozíciókra, amikor Izraellel konfliktus zajlik. Izrael messzire elmegy, hogy elkerülje a civilek sérüléseit. Amikor civilek meghalnak, akkor az az ország legjobb akarata ellen, és nem annak megfelelően történik.

Azok, akik ártanak a palesztin gyerekeknek, valójában a palesztin hatóságok, amik a zsidók és Izrael gyűlöletére tanítják őket, biztosítva, hogy a konfliktus sosem érhet véget békében.

Gázai kisgyerek könnygázt hajít, fotó: EPA

A palesztin terroristák izraeli civilekkel szembeni támadásait a főáramú média többnyire figyelmen kívül hagyja. De amikor meglepően néhány bátor arab — mint Khaled Abu Toameh vagy Bassam Tawil — gyakran felhívja a figyelmet a palesztin terroristák erőszakos tetteire palesztin civilek és gyerekek ellen, akkor azt is ignorálja a főáramú média. Arabként úgy gondolom, hogy ez is az arabok elleni rasszizmus egyik formája, és annak a jele, hogy a világ nem vár túl sokat az araboktól, és nem is foglalkozik a jólétükkel.

18. „Izrael egy imperialista projekt”

A zsidók Izrael földjén őslakosok. Ők azok, akik az imperializmus áldozatai voltak. Sok népirtást átéltek, beleértve két jeruzsálemi esetet a rómaiak részéről (i.e. 63-ban és 37-ben), ott volt a rómaiak pusztítása (i.e. 4-6 között, 66-ban, 115-117 között és 132-136 között), keresztény támadások (i.sz. 605 és 1099), a kurdok és muszlimok hebroni és cfádi támadásai (1517), a drúzok és arabok támadása Cfád ellen (1838), arab támadások Petah Tikva ellen (1886), a nagymuftis zavargások Jeruzsálemben (1920), a jaffai arab felkelések (1921), arab zavargások Cfádban (1929), a nagymufti által gerjesztett hebroni gyilkosság (1929), a Nagy Arab Felkelés (1936-1939) és a tibériuszi arab vérfürdő (1938). Ezeknek a gyilkosságoknak az eredményeként sok zsidó menekülésre kényszerült.

Arabként feladatom, hogy elismerjem az arab felelősséget ezekben a gyilkosságokban, és szeretném, ha más arabok is hasonlóan tennének, és nem az imperializmus különböző vádjait próbálnák kitalálni. A cionista projekt, ami a zsidók hazatérését támogatja, valójában pontosan az imperialista projekt ellentéte. Egy kísérlet arra, hogy visszafordítsa valamelyest az évszázadok alatt történt imperialista zsidó-ellenes támadásokat. Persze, a halottak és leszármazottaik sosem térhetnek már vissza, de Izrael megengedheti a zsidó túlélők számára, hogy visszatérjenek a földre, és többé ne kelljen elmenekülniük.

19. „Az izraeli zsidók valójában európaiak”

Az izraeli zsidók közül vannak, akik európai származásúak, de téves lenne azt állítani, hogy mindegyikük az. Ma hatmilliónál is több zsidó él Izraelben [szerk. megjegyzés: Fred Maroun 2008-ban jelent meg]. És sokan közülük arab földekről származó zsidó menekültek vagy az ő leszármazottaik. Tudható, hogy eredetileg 711 ezer palesztin menekült volt, és 2015 januárjában az UNRWA azt állította, hogy a menekültek, valamint leszármazottaik száma 5 milliót tesz ki.

Mindez alapján pedig logikus lenne azt is feltételezni, hogy az eredetileg arab földekről származó 856 ezer zsidó menekült után ma legalább 5 millió zsidó menekült vagy leszármazott él a földön. Ilyen becslés szerint a hatmillió izraeli zsidó többségét arab zsidók teszik ki. Ráadásul ma is sok olyan izraeli zsidó él, akik olyan zsidóknak a leszármazottai, akik sosem hagyták el Izrael földjét. Még azok között az izraeli zsidók között is, akiknek a felmenőik Európában éltek, csak olyanoknak nincsen közel-keleti vérük, akik áttértek a judaizmusba, noha a judaizmusba való áttérés elég ritkává vált, mióta a muszlimoktól és keresztényektől eltérően zsidók sem térnek át gyakran más vallásba.

Izrael 2015-ben közzé tett hivatalos adatai jól mutatják a 6.3 millió izraeli zsidó származási helyeit:

  • Izrael: 2.8 millió.
  • Afrika: 0.9 millió.
  • Oroszország: 0.9 millió.
  • Ázsia: 0.7 millió.
  • Európa: 0.7 millió.
  • Amerika és a Csendes-óceán térsége: 0.3 millió.

Ráadásul azok az elméletek, szerint az Európából érkező izraeliek valahogy kevésbé lennének értékesek azokhoz az izraeliekhez képest, akik a Közel-Keleten éltek generációkon át, szintén bántóak. Kanadában élő arabként én sem szeretném, hogy a kanadaiak engem vagy más arab kanadaiakat kevésbé értékesnek tartsanak azokhoz képest, akik itt születtek. Mi, bevándorlók ezt xenofóbiának hívjuk.

20. „A zsidóknak nincs joguk saját államhoz”

A zsidó államnak legalább annyi joga van a létezéshez, mint bármely másik államnak a földön. A zsidóknak 3000 éve tartó folytonos történelmük van Izrael földjén, annak ellenére, hogy rendszeresen mészárlások történtek, és menekülésre kényszerítették őket. Ha a zsidó népet nem engednék függetlenné válni azon a földön, akkor egy népnek sem lenne szabad engedni, hogy függetlenné váljon bárhol máshol. Hogyan követelhetnék függetlenséget a libanoni társaimnak, miközben más emberek függetlenségét nem vagyok képes elismerni? Az igazság az, hogy a zsidók önrendelkezéshez való jogának tagadása nem más, mint antiszemitizmus, — és nem számít, hogy egy hozzám hasonló arab vagy egy baloldali európai teszi-e.

Az írás a The Times of Israel blogján folytatódik angol nyelven.