Ingyenes „terror-túra” indult Tel-Avivban

Az ötletgazda Yaakov Levi így kíván megemlékezni az 1990-es évek borzalmas támadásairól, illetve életben tartani az áldozatok emlékét.

A tel-avivi idegenvezető elkötelezte magát, hogy ingyenes túrájával nem hagyja feledésbe merülni a városát érő embertelen terrorakciók emlékét. „Tragikus Tel-Aviv” névre keresztelt projektjének szórólapjaival árasztotta el hát az utcákat, melyben felajánlja szolgálatait a helyszíneket végiglátogatni kívánó érdeklődőknek.

„Itt éltek az 1990-es évek alatt, amikor a támadások nagy része történt. Néhány támadásnak szemtanúja is voltam, és ez az életünk részévé vált. Soha nem szabad elfelejtenünk, vagy figyelmen kívül hagynunk őket.”

— nyilatkozta Levi a Ynet izraeli hírportálnak.

A túrák egyszerre egy vagy két ember számára elérhetőek, hogy megmaradjon a személyes jelleg, állítja az idegenvezető, hozzátéve, néha kiváncsiságból, néha pedig azért jönnek el az emberek, mert tényleg képben akarnak lenni, mik is történtek itt.

Levi hat hónappal ezelőtt álmodta meg a projektet, és tavasszal kezdte el a túrákat. Elmondta, azok támadják főleg, akik nem vesznek részt a programjain, így úgy gondolják, saját anyagi céljaira használja fel a terrorizmust és megcsúfolja az áldozatok emlékét.

„Akik viszont eljönnek a túráimra, értéklik, hogy életben tartok az emlékeket, és megtisztelem az áldozatokat ezzel.”