A haredi (ultraortodox) fiatalok kötelező sorkatonáságának ügyén bukott el a választásokon győztes Benjamin Netanjahu kormányalakítása. Kérdés, fenntartható-e hosszú távon, hogy a jesivákban tanuló fiataloknak ne kelljen a hadseregben szolgálniuk?
„Azt hiszem, felelős vagyok ezért a helyzetért. A haredi jesiva-fiúk túlléptek minden határt. A hadseregbe nem mennek, munkába nem állnak, erőszakosak, szombatonként autókat dobálnak. És ezt ′48-ban én indítottam útnak” – írta egy önmarcangoló levélben David Ben Gurion, Izrael Állam kikiáltója hivatali utódjának, Lévi Eskol miniszterelnöknek 1963-ban.
Ben Gurion ekkor már visszavonult kibucába, Szdé bokérbe, ahol emlékiratainak rendezése mellett hajlott korában is dolgozott.
Az egyik első rendelet, amelyet 1949-ben, a Függetlenségi Háború után konszolidálódó országban hoztak, a jesivákban (talmud-tóra kollégiumokban) tanuló diákok felmentése volt a kötelező katonai szolgálat alól.
Az indok: alig néhány évvel korábban, a negyvenes évek első felében a német megszállók szinte az utolsóig kiirtották az évszázadokon át virágzó lengyelországi, litvániai és más kelet- és közép-európai jesivák diákjait és rabbi-tanítóit.
Ez történt a történelmi Magyarországon is: a híres szatmári, galántai, pozsonyi, pápai, makói jesivák népének a töredéke érte meg a háború végét.
Védett hagyomány
Az Erecbe kijutott hírmondók, és a már korábban ott élők folytatni kívánták a hagyományt. Ben Gurion döntött: azok a fiatalok, akik egész napjukat tanulással töltik, és semmilyen kenyérkereső foglalkozást nem űznek – még vallási jellegűeket sem –, mentesek lehetnek a katonai szolgálat alól. Ráadásul az állam átvállalta ellátásukat és családjaik eltartását.
Státuszukra később külön kifejezést is alkottak: torátám ománutám (תורתם אומנותם) – vagyis a Tóra a foglalkozásuk, hivatásuk. (Az ománut művészetet is jelent.) A törvény hatálya ekkor összesen négyszáz (!) fiatalemberre vonatkozott.
Az évek teltek, és az egykori növendékek családot alapítottak. Hagyományos életvitelüknek megfelelő nagy családokat. És ahogy létszámuk növekedett, ezzel arányosan növekedett az irányukban tanúsított ellenérzés az ekkor még idealista, munkaalapú állam polgárai körében, akik
megütköztek kirívó öltözködésükön, az ország védelmében való részvétel megtagadásán, és szaporodó követeléseiken a kormány és világi polgártársak felé.
Amikor a bevezetőben idézett levél íródott, már több ezren voltak. Önmaguk által alkotott jelzővel illették őket, ki semlegesen, ki indulattal: haredim. A chárédi (חרדי) szó szerint rettegőt, félelemtől reszketőt jelent: ezzel Istenfélelmüket fejezik ki. Ezt európai nyelvekre, így a magyarra is az „ultraortodox” szóval fordítják.
Tőlük erősen különböznek az európai ortodoxok. Izraelben egyszerűen dátinak, vallásosnak nevezik őket; a dát, rövid á-val ejtve (דת) a modern héber nyelvben vallást jelent. Ellentétben a harediek prémes „strájmli” kalapjával és fekete kaftánjával, ők konzervatív, európai ruhákat viselnek. Kerülik a rövidnadrágot, illetve szoknyát vagy kivágott blúzt.
A honvédelemben és a munkában ugyanúgy kiveszik a részüket, mint a többség.
A vallásos orientációjú Bár Ilán Egyetemen a tanárok és a hallgatók kipát, illetve fejkendőt viselnek, de a vallási tárgyak mellett ugyanazok a fakultások, mint bármelyik más egyetemen. És a mérsékelt ortodoxoknak is vannak jesiváik, talmud-tóra intézményeik. Létezik néhány vallásos kibuc is: mindennapjaik hasonlóak a többi kibucéhoz, csak az életvitelben – szombattartás, kóser konyha, zsinagóga – jelentkezik az eltérés.
Négyszázból százezer
Izrael vallási térképén még be kell mutatni a nemzeti-vallásosokat és a keleti-szefárd zsidókat is.
A nemzeti-vallásosok lelkes hívei a cionista gondolatnak. A rendes katonai szolgálaton kívül jórészt ők vállalják a nem kevés veszéllyel és biztonsági kockázattal járó letelepedést a „területek” városaiban és falvaiban.
Tipikus fejfedőjük a horgolt kipa. Öltözékük nem sokban különbözik a világiakétól: nem ritka a farmer – póló kombó, de utóbbi alól kilógnak a „cicesz” rojtjai. Városaikban, falvaikban a jesivák mellett nagy számban tanulnak és művelnek high-tech szakmákat is.
Az iszlám országaiból származó, tévesen szefárdoknak nevezett izraeli zsidók (az imakönyveik és több rítusuk hasonló a szefárd, spanyol-zsidókéhoz) valamennyi fenti áramlatban megtalálhatók. Annak ellenére, hogy Izrael zsidó lakosságának körülbelül a felét teszik ki, jelenlétük és jelentőségük jóval szerényebb, mint az askenázi – európai – eredetűeké. Kivételnek a harediektől kölcsönzött, radikális felfogású Sasz párt tekinthető.
A főként askenázi eredetű haredi izraeli állampolgárok szaporodási tényezői toronymagasan a világi zsidó lakosság hasonló mutatói felett állnak:
Izrael hat és fél millióra becsült zsidó lakosságán belül immár elérte a milliós lélekszámot.
Ez azt jelenti, hogy a sorköteles fiataloknak egyre nagyobb arányát teszik ki. Egy nemzedéken belül százezres nagyságrendű felmentendőre kell számítani.
A valamikori négyszázból! A tendencia aggasztó.
Avigdor Liberman, a főleg oroszországi hátterű izraelieket tömörítő Jiszráél béjténu (Izrael az otthonunk) párt erősen jobboldali szemléletű alapító elnöke a Netanjahu vezette koalícióhoz való csatlakozása feltételéül szabta, hogy a sorköteles-korú jesiva-tanulók (ultraortodox fiatalemberek) katonai szolgálatáról 2018. februárjában általa beterjesztett, első olvasatban elfogadott szigorító törvényt változtatás nélkül bocsássák második és harmadik olvasatra.
A két ultraortodox párt, az askenázi Jáhádut háTorá és a keleti-szefárd Sasz tiltakozott: ők az említett törvényjavaslatban változtatásokat követelnek.
Lieberman az utolsó percig nem engedett, Netanjahu nem volt képes kompromisszumra bírni a két haredi pártot.
A Jiszráél béjténu 5 mandátumával együtt a koalíció összesen 65 mandátummal kormányozott volna a 120 tagú Kneszetben. Ezen az 5 mandátumon bukott el az eddig oly biztos kézzel irányító Bibi. A fent említett két „ultra” párt hívei összesen 16 mandátumot szavaztak meg. Nélkülük semmiféle kormánykoalíció nem jöhet létre a 120 tagú Kneszetben. Sem jobboldali, sem baloldali.
Kultúrharc a hadseregben?
Múlt és jövő harcol a következő választásokon. A harediek külön városnegyedekbe vagy általuk alapított városokba különülnek el a világi, vagy a kevésbé vallásos zsidó lakosságtól. Jeruzsálem Meá Seárim negyede, Bné Brák városa, Bét Semes, Modi′in Illit, Betár Illit, Kirját Jeárim, Elád csak néhány ezekből.
Elkülönült település, autonóm, az állam által finanszírozott oktatás, kirívó „másság” öltözködésben, nemek elkülönítése közlekedési eszközökön – nem egy botrány tört ki ezért nemzetközi repülőjáratokon –, saját sajtó. Állam az államban.
Felvetődik a kérdés: szükséges, hogy a hadseregben is megjelenjen mindez?
E sorok írója elég öreg ahhoz, hogy emlékezzen a Cáhál, az izraeli hadsereg egyik legendás tábornokára. Ráfáel Ejtán, népszerű nevén Ráful egy rádióinterjúban a hadsereg jövőjéről kérdezgető riporternek válaszolt, a maga szűkszavú modorában. Amikor a riporter kényes kérdést tett fel, Ráful így válaszolt: térj át a következő kérdésre!
A következő kérdés pedig így hangzott: mi tábornok úr véleménye a harediek bevonulásáról? A válasz két szóból állt: chász vechálilá! Isten őrizzen!
Ő, a katona, Izrael héber anyanyelvű szülötte, ellentétben Libermannal, a moldovai, orosz és jiddis anyanyelvű oléval, pontosan ismerte a két világ: a hadsereg és a jesiva közötti kibékíthetetlen, elsimíthatatlan ellentétet.
Az idő ellenünk dolgozik
A demográfiai trend ijesztő. A haredi anyák termékenységi rátája sokszorosan meghaladja a világi anyákét. És itt nem ejtettünk szót az állam iránt egyre kevésbé lojális arab – főként a poligámiában és az ebből fakadó mélyszegénységben élő beduin – állampolgárokról.
A kép, természetesen, nem ennyire fekete-fehér. Egyre több haredi férfi, sőt, itt-ott már lányok-asszonyok is – tanulnak high-tech szakmát. És az izraeli hadseregbe sok beduin fiatal is bevonul. Az utóbbi években kirajzolódó kép mégis sötét.
Netanjáhunak a szeptember 17-re időzített megismételt választásokon Liberman 5 mandátuma nélkül kell legalább 61 képviselői helyet szereznie a 120 tagú Kneszetben.
Bárki álljon majd Izrael kapitányi hídján – nagyon nehéz dolga lesz.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.