A függetlenség napjától eltérően az első Jeruzsálem napi ünnepség sokkal spontánabb módon, egy a Sirató-falnál kialakuló óriás közösségi imával vette kezdetét.
A “Jeruzsálem nap” vagy “Jeruzsálem egyesítésének napja,” mára már hivatalosan elismert nemzeti ünnep Izraelben, de nem volt ez mindig így. A hatnapos háború után, Jeruzsálem újraegyesítését követően mind Izrael miniszterelnöke, mint Jeruzsálem polgármestere ellenezte, hogy külön ünnepet hozzanak létre az esemény kapcsán.
Csak miután maguk a polgárok tették le világos voksukat az új nemzeti ünnep mellett, akkor adták be a derekukat a városi és kormányzati szervek.
Az 1948-as izraeli függetlenségi háború után Jeruzsálem megosztottá vált. 19 éven keresztöl Nyugat-Jeruzsálem Izrael, Kelet-Jeruzsálem pedig Jordánia részét képezte. Csupán 1967-ben, egészen pontosan a hatnapos háború 3. napján történt, hogy az Izraeli Védelmi Erők Motta Gur tábornok vezetésével áttörtek a jordán csapatokon, és visszafoglalták az Óvárost és Kelet-Jeruzsálemet.
„Látjuk az Óvárost” – mondta a tábornok. „Hamarosan bevonulunk Jeruzsálem Óvárosába, megtörténik, amiről generációk álmodtak. Mi leszünk az elsők, akik bejutnak a városba…” – nem sokkal később pedig elhangzott a híres mondat:
„Hár Hábájit bejádénu – a Templomhegy a kezünkben van!”
Slomó Goren tábornok, a hadsereg főrabbija, megfújta a sófárt, ezzel is kiemelve a Siratófal felszabadításának jelentőségét.
A háborút követően sokakban feltámadt a vágy, hogy külön napot szenteljenek az egyesített Jeruzsálemnek, Izrael fővárosának. Elsőként az esemény első évfordulóján vetette fel az ötletet az izraeli főrabbinátus, melynek vezetői
a héber ijjár hónap 28-át tették volna meg a hálaadás napjává azokért a csodákért, melyek a város izraeli ellenőrzés alatti újjáegyesítéséhez vezettek.
A jeruzsálemi önkormányzat be is vezette volna az új ünnepnapot, azonban az izraeli kormány azonnal megpróbálta elkaszálni a döntést, megtagadva minden anyagi támogatást a tervezett ceremóniáktól. Még maga a polgármester, Teddy Kollek is arra kérte az önkormányzati hatóságokat, ne valósítsák meg terveiket, mert azzal
sértenék a kelet-jeruzsálemi arab lakosságot.
Lévi Eskól miniszterelnök szintén nem lelkesedett az ünnepségért, és kijelentette, vissza fogja utasítani a neki szánt „tiszteletbeli polgári” címet. A negatív fogadtatás ellenére a főváros úgy döntött, mégis megvalósítja tervét, és megtartja a ceremóniákat.
Az ünnepségekkel hatalmas nemzeti öröm jellemezte, és végül a tervek szerint lett megtartva, a miniszterelnöknek tiszteletbeli cím adományozásával egybekötve. Jeruzsálem fényárba öltözött, és dekorációk hada lepte el, olyan bőséggel, ami vetekedett még a függetlenség-napi ünnepségek pompájával is.