Nem lesz zsidó gárda a bulinegyedben

A Tett és Védelem Alapítvány megelégelte a részeg turisták antiszemita megnyilvánulásait.

Az antiszemita atrocitások megelőzésére a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) úgy döntött, egyfajta „önszerveződő biztonsági szolgálatot” hoz létre Budapesten, Belső-Erzsébetvárosban, az úgynevezett bulinegyedben – olvasható a Népszava szerdai számában.

A lapnak Szalai Kálmán, az alapítvány titkára azt mondta, elejét akarja venni annak, hogy Magyarországra

„importálják az észak- és nyugat-európai antiszemitizmus terjedő pestisét”,

és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy biztonsági szempontból

„Budapest ne váljon olyan hellyé, mint némelyik nyugati nagyváros”.

Az újság felidézte, nemrég A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Szabó György azt nyilatkozta a Népszava online felületén, hogy rendszeresen történnek verbális atrocitások a VII. kerületben. A szóbeli agressziót erősen ittas turisták követik el,

angolul becsmérlik a zsidókat, esetenként Heil Hitler!-eznek.

Leginkább az ortodoxokat éri inzultus, mert ők viseletük alapján jól beazonosíthatók.

A biztonsági szolgálatról szóló elhatározás nem kizárólag Szabó György jelzései alapján született, de szerepet játszottak a folyamat felgyorsításában. Jelenleg a részletek kimunkálása folyik, várják az önkéntesek jelentkezését – írja az újság.

A Neokohn-nak Szalai Kálmán úgy fogalmazott, hogy

„Elsősorban a jelenséget szeretnénk dokumentálni, hogy az összes rendelkezésünkre álló jogi lehetőséget kimerítve fellépjünk ellene. Nem a rendvédelem feladatait akarjuk átvenni, hanem az eddigi kiegyensúlyozott együttműködésre alapozva, őket segítve kívánunk fellépni a jelenség ellen.”