Film készül Guttmann Béla életéből, akinek története csupán egy a tucatnyi, felfedezésre váró fantasztikus zsidó sportolók közül. Az angolok csodálják, mi pedig nem is ismerjük eléggé saját futballunk múltját, amely organikusan kapcsolódik a zsidóság polgárosodásához — állítja David Bolchover angol író. Interjú.
*
A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében szerepelt két csapat is, amelyről sokan „zsidó csapatként” beszélnek. Az amszterdami Ajax végül is kiesett, de a londoni Tottenham ott lesz a döndőben. Miért nevezik zsidó csapatoknak ezeket a csapatokat?
Mindkét csapat esetében, akár csak tucatnyi más európai klub életében – például a magyar MTK-nál is – azért alakulhatott ki ez az általános vélemény, mert az eredeti, több mint 100 évvel ezelőtti megalakulásuknál a sportot támogató, polgári réteg között nagy számban voltak zsidók. Akár Londonban, Bécsben, Amszterdamban vagy éppen Budapesten. A sportklubok alapítása, az aktivitás a sportközösségekben sokszor az asszimiláció természetes része volt Európában. Az tény, hogy a Tottenhamnek mind az előző, mind pedig a jelenleg tulajdonosa is zsidó. A klub első stadionját akkor építették Észak-Londonban, amikor egyre több tehetősebb, asszimilált zsidó is a környékre költözött az East End legendás zsidó negyedeiből. Volt tehát ez a polgárosodott réteg, ahol a sportot kedvelők számára kézenfekvő volt a helyi csapat támogatása.
Valójában először akkor kezdett el mások szemében zsidó csapattá válni a Tottenham, amikor az ellenfelei kezdték el zsidózni a klubot. Ekkor ugyanis a drukkerek között egy meghatározó csoport úgy döntött, hogy tiszteletből zsidóvá avatják magukat.
Így jött létre a „Yid Army”, vagyis „zsidó sereg”, mely a mai napig izraeli zászlókkal cukkolja az ellenfél rasszista drukkereit. Úgy tudom, hogy az Ajaxnál hasonló módon alakult a „Super Jews”, azaz „szuperzsidók” gárdájának története. Volt tehát érintettség – mert akadtak zsidó játékosok és meghatározó klubvezetők is –, de talán nem a zsidó elköteleződés volt a lényeg. Inkább amolyan szolidaritási, önmeghatározási dolog volt ez.
A bécsi Hakoah ezzel szemben 100 százalékosan zsidó csapat volt. A 110 éve, egy fogász és egy kabaré-dalszersző által alapított klub mellett volt-e más jelentős zsidó labdarúgó csapat Európában?
A Hakoah egy külön kategóriába tartozott, hiszen kizárólag zsidók voltak a csapatban, de ennek ellenére még az osztrák nemzeti bajnokságot is képes volt megnyerni. Sőt, a legkeresettebb vándortársulattá is vált azzal, hogy a fél világot végigturnézta. Voltak más, ismertebb zsidó csapatok is, főleg a prágai, varsói és budapesti sportéletből. Ezeknek a cionista elvek mellett alakult egyesületeknek azonos indíttatásuk volt: Max Nordau „izomzsidó”-tézise. Ez az addigi kor sztereotípiái ellen fogant irányzat elég gyorsan elterjedt Európa azon részein, ahol a zsidóság képes volt ezzel azonosulni. Az asszimilált zsidók meg akarták mutatni a honfitársaiknak, hogy ők is legalább annyira atletikusak, mint a nem-zsidók. Különben a budapesti MTK is — még ha nem is volt kizárólagosan a zsidók klubja — korszakos tényező volt a maga hihetetlen eredményeivel és a következő évtizedeket meghatározó nemzetközi hatásával. Nagyon sok MTK-hoz köthető edző és futballszakember dolgozott a világban 1920 és 1950 között. Csak Olaszországban hatvanan voltak magyar szakemberek, akikre nyilván meghatározó módon hatott az MTK futballforadalma.
Az MTK dicső múltja után talán sokaknak most még inkább fájó a jelen kudarca, ahogy a napokban a csapat kiesett az első osztályból. A bécsi Hakoahban is voltak többen MTK-s játékosok, nem? Guttmann Béla, a világhírű edző is szerepelt náluk akkor, amikor megnyerték a második bajnokságukat is.
A bécsiek 1925-ben nyertek bajnokságot. Ekkor már Guttmann is őket erősítette, de rajta kívül más MTK-s játékosról nem tudok. Ez pontosan két évvel azután volt, hogy első (!) külföldi csapatként képesek voltak győzni a futball anyaországában. A londoni West Ham United felett aratott siker akkor óriási szenzáció volt, olyan eredmény, ami után leleményes menedzserek elkezdték leszerződtetni a csapatot különféle turnékra. Így juthattak el például New Yorkba is, ahol majdnem 50 ezer embert ejthettek ámulatba a tudásukkal. Olyanok votak, mint egy korabeli Harlem Globetrotters, utazó nagykövetek, akiket szépen meg is fizettek egy-egy ilyen fellépésért. Guttmann-nak és másoknak is annyira szimpatikus volt a zsidók kedves fogadtatása, hogy később, amikor egyre fokozódott az antiszemitizmus Európában, visszatértek oda játékosként, majd edzőként is. De muszáj kijavítanom: téves információ, hogy kétszer is bajnok tudott volna lenni a Hakoah. Ezzel az ellentmondással én is találkoztam már több alkalommal, mert vannak olyan források amelyek tévesen ezt állítják.
Ez hogy lehetséges?
Hát úgy, hogy azok, akik hiteles visszaemlékezői lehettek volna a tényeknek, egyszer csak eltűntek a holokauszt vérzivatarában. Mert hogy ezeknek a fantasztikus sportembereknek a többsége maga is áldozattá vált.
Rengeteg dolgot nem tudunk pontosan erről a gazdag és sikeres időszakról, ezért is lehet sok-sok feltáratlan meglepetés és érdekes kutatási terep ez a korszak másoknak is.
Én azt gondolom, hogy olyan pontatlanságok, mint például a Hakoah egyszeres vagy kétszeres osztrák bajnoki eredménye egyenesen az emlékek megcsúfolása.
Érzem a hangjából, hogy szenvedélyesen indulatos. Remélem, nem rám haragszik?
Maga legalább érdeklődik a téma iránt! Indulatom egyféle frusztráció jele, a tiszteletlenség és az elmulasztott lehetőségek miatt. A sporttörténelem felbecsülhetetlen értékei pusztultak el a holokauszt miatt. Nem csak egyének, de tárgyak, emlékek, történetek is. Én hivatásos történetmesélőként természetesen bosszús vagyok mindezért. Az odaveszett sorsokkal az emlékek is kitörlődtek. Egyesek szerettek azzal viccelődni régebben, hogy ha a zsidók sporttörténelmi múltjáról kellene könyvet írni, akkor az nyilván csak valami aprócska kiadvány lehetne. Hát nem!
Én missziómnak érzem azt, hogy felkutassam és a nagyközönséggel megosszam azt a büszke, sikeres és terebélyes zsidó sportmúltat, amelyről kötetek sorozatát lehetne kiadni.
Sőt, ön szerint még egyetemen is lehetne oktatni. Azt olvastam valahol, hogy tárgyalásban áll iskolákkal. Mi szüksége van erre egy gazdasági- és sport-szakírónak?
Nekem a futball a szenvedélyem, és személyes érintettség okán a zsidó történelem is foglalkoztat. A felmenőim többsége Európa keleti feléből menekült ide Angliába, még az első világháború előtti időkből. Azért kezdtem bele ebbe az oktatási projektbe, mert sokkoltak azok a statisztikai mutatók, amelyek a fiatalok történelmi ismereteiről szóltak. Itt nálunk Angliában volt egy kimutatás, amely szerint a holokausztért 58 százalékban Hitlert tették felelőssé. És mivel ő már meghalt, a megkérdezettek több mint fele szerint már nem is kell ezzel tovább foglalkozni.
Én azt gondolom, és ez is volt a tantervezet, amelyről tárgyalásban állunk egy pár angol egyetemmel, hogy a sporttal átitatott, megindító, regényes emberi történetekkel sokkal könnyebben lehetne a holokausztot oktatni.
Az általam felvetett módszer lényege nagyon egyszerű: sporttal kapcsolatos történeteken keresztül vázolnánk fel azt a világot, amely – sokaknak eddig még ismeretlen formában — felemelte, majd megpörgette és belevetette a történelem sötét medrébe ezeket a sorsokat.
Önt a magyar olvasók Guttmann Béla rejtélyes életét bemutató könyvén keresztül ismerhetik. Munkája részeként folyamatosan publikál neves lapokban a 20. század első harmadának sporttörténeteiről. Alig pár napja a Guardianben jelent meg egy cikke, amelyben 13 focistát elevenít fel. Ezek közül hat magyar származásút. Ennyire domináltak volna a korban a magyar játékosok?
A cikkben olyan játékosokról írtam, akik híres tehetségek voltak játékosként vagy edzőként, és egytől egyig meghaltak a háborúban.
Az önök futballjának története sokkal szorosabban kapcsolódik a zsidósághoz, mint azt sokan gondolnák. A nemzeti csapatuk kezdő tizenegyében 1921-ben a csapat több mint fele zsidó volt.
Ez akkor volt, amikor Guttmann debütált a németek elleni 3-0-ás meccsen, ahol ráadásul még gólt is szerzett! Magától értetődik, hogy az 1920-as, 1930-as években ezek a tehetségek az európai futball, sőt a világ futballjának meghatározó egyéniségei lehettek. Tele-tele egyéni és csapat-sikerekkel. Filmbe illő történetek voltak ezek. Például ahogy egy pesti hentes, Hirschl Imre elhiteti magáról Argentínában azt, hogy ő ért a futballhoz: Guttmannon keresztül először masszőrként dolgozik csapatoknál, aztán évekkel később River Plate sikeredzője lesz, majd később elévülhetetlen érdemeket szerez abban, hogy Uruguay világbajnokságot nyerjen 1950-ben. Ő, akárcsak Guttmann vagy a vele egy gyűjtőtáborból megszökött Egri (Erbstein) Ernő – az olasz Torino többszörös bajnokcsapatának vezetője – kivételes sikertörténetek. De említhetnénk Hertzka Lipótot, akivel első alkalommal lett spanyol bajnok a Real Madrid vagy portugál bajnok a Benfica.
Képzeljék el, mi lett volna, ha ők nem élik túl a holokausztot?!
Kevésbé szerencsések voltak a cikkemben idézett mártírok, akiknek többsége az MTK iskolájából jött. Ilyen Weisz Árpád, akik 34 évesen minden idők legfiatalabb edzőjeként vezette bajnoki aranyra az olasz Inter Milánt. Vagy Braun József, aki a kor David Beckhamje volt csodálatos szélsőjátékosként és precíz szabadrúgás lövőként. De Nádler Henrik, Taussing Imre vagy Vágó Antal is megérdemelné a nagyobb figyelmet. Ők hárman együtt több mint 25 magyar bajnoki címet nyertek összesen az MTK-val, és tucatnyi alkalommal ölthették magukra a magyar nemzeti válogatott címeres mezét.
Én azt gondolom, hogy ha nincs a holokauszt, akkor Magyarország sokkal sikeresebben szerepelhetett volna a világbajnokságokon, sőt az 1954-es berni döntőben akár aranyérmet is szerezhetett volna. De talán már korábban is, amikor még engedték, hogy zsidók is lehessenek a csapatban.
Ez egy kicsit erős állítás. Nem gondolja, hogy elfogultsággal vádolhatják mindezért?
Nem vagyok elfogult. A tényekre alapozom állításomat. Azok, akik nem hiszenek nekem, keressék fel a világ egyik legjobb sportszakírójának — aki nem zsidó –, Jonathan Wilsonnak munkásságát. Ő több mint féltucat könyvében foglalkozott már ennek a gyönyörű játéknak az eredettörténetével.
Mi, britek természetesen büszkék vagyunk arra, hogy a labdarúgást a mi hazánkban találták fel. Azonban annak a továbbfejlesztésében és tökéletesítésében a közép-európai zsidóság szerepe megkerülhetetlen.
Kiemelt helyen állnak a magyar és az osztrák zsidók. Wilson, akinek most ősszel jön ki a legújabb munkája — kifejezetten alig ismert magyar történetekre fókuszálva — pár évvel ezelőtti sikerkönyvében (eredeti címén az Inverting the Pyramid, magyarul Futballforradalmak) részletesen kifejti, hogy miben tudtak újat hozni a sportba ezek az emberek, akik a bécsi, prágai vagy éppen a budapesti kávéházakban – a kor értelmiségéhez hasonlóan – nem csak átbeszélték egy-egy meccs eredményeit, de azok elemzésén és fejlesztésén is elkezdtek gondolkodni.
A sport a polgárosodó társadalom kultúrájának fontos részét képezte, s ebben a közegben a zsidók szerepe természetes volt, hiszen ezekben a városokban a polgárság mintegy negyede-harmada zsidó volt. Így akár logikusnak is tűnhet, hogy a zsidók ott voltak a sport élvonalában. Ez az egyszerű tény is a holokauszt miatt merülhetett feledésbe.
Új taktikai elemeket, edzésterveket, életmód- és étkezési tanácsokat dolgoztak ki a játékosoknak. Sportszakmai forradalmak indultak ezekben a városokban, és ha csak az MTK példáját nézzük, a klub Jimmy Hogan angol edző leigazolásával és a saját szakértők bevonásával válhatott a kor egyik legsikeresebb csapatává. Wilson egyenesen azt írja, hogy az 1910-es és ’20-as években megszerzett több mint 10 bajnoki arany alapozta meg azt, hogy az onnan indult játékosok és edzők az egyre erősödő antiszemita közhangulat miatt szétszóródva a világban korszakos hatást gyakorolhattak más országokban.
Ahogy mondja, nyilván rengeteg ismeretlen történet vár még elmesélésre. Azonban Guttmann Béla élete, nemzetközi elismertsége ellenére sem tűnik annyira ismertnek Magyarországon. Ön egész könyvet írt róla. Milyen ember is volt ő?
Egy zseni, aki körül más országban már régen jóval nagyobb kultusz is kialakulhatott volna. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Magyarország miért nem tud még mindig saját hőseként tekinteni Guttmannra? A választ önökre bízom, azonban tény, hogy amikor a könyv megjelent Portugáliában – ahol ő a Benficával egymás után két alkalommal nyerte meg a legrangosabb európai kupát –, akkor ott jóval nagyobb érdeklődés kísérte a bemutatót. Pedig ha valamit, akkor azt szokták tudni Guttmannról, hogy miután viharos körülmények között elhagyta a Benficát – az őt inzultáló vezetőség miatt –, az egész klubot megátkozta azzal, hogy a következő 100 évben nem fognak semmilyen európai kupát nyerni. Ez a Guttmann-átok fogalom lett, és ijesztően valós is, mert a Benfica azóta nyolc döntőből mindegyiket elvesztette. A munkám Angliában bekerült az év legjobb könyvei közé, idén olaszra is lefordították, mert Guttmann a Milánnál is edzősködött. Magyarországon tavaly volt a bemutatója, de fogalmam sincs arról, hogy mennyire népszerű a magyar olvasóknál. Az viszont kicsit elkeserített, hogy milyen gyenge beharangozója és visszhangja volt a könyvnek.
Guttmann minden idők egyik legeredményesebb és legjobb edzője. Magyarországon kívül az egyik legismertebb magyar sportember, 12 ország 21 csapatánál dolgozott edzőként. Játékosként az MTK bajnoka és a nemzeti válogatott, valamint az 1924-es olimpiai csapat tagja is volt.
Persze mindenki az edzői karrierje miatt ismeri. Én is ezért kezdem el vele foglalkozni, de az is érdekelt, hogy vajon ő miért volt annyira szemérmes a zsidóságával és a holokauszt idejében vele történt dolgokkal kapcsolatban. Gyakorlatilag soha nem beszélt nyilvánosan mindezekről. Kutatásaim során eljutottam rokonaihoz és más visszaemlékezőkhöz. Ezekből egy olyan történet kerekedett, amit nem csak könyv formájában érzek közlésre érdemesnek, de elkezdtem egy filmen is gondolkodni. Nem tudom még, hogy dokumentum- vagy nagyjátékfilmet készítenék. Ez nagyban múlik az archívumokon és természetesen azon, hogy milyen költségvetést tudunk ehhez a projekthez szerezni.
A nyilvánvaló sportsikerek mellett milyen más különlegességeket emelne ki Guttmannról?
Először is a fegyelmezett és kemény védőjátékosból taktikai mesterré nemesedett Guttmann azon kevesek közé tartozott, akik amerikai vízummal a zsebükben visszajöttek a nácik által fenyegetett Európába. Neki ugyanis a futball volt mindene. Jól megfizették, amikor Amerikában dolgozott, de mivel ott a gazdasági világválság után kevesebb pénzt lehetett keresni, inkább visszajött Magyarországra. Ráadásul 1939-ben mindjárt bajnokságot is nyert az Újpesttel, csak hogy aztán zsidósága miatt megfosszák a munkától, és üldözöttként bujkáljon a háború alatt. Csodával határos az is, ahogy egy gyűjtőtáborból megszökött. Mivel a családjából többen is odavesztek, erről a témáról igyekezett nem beszélni.
Érdekes módon antiszemitizmussal még 1964-ben is találkozott, amikor éppen az osztrák válogatott edzője volt. Ez akkor sokkolta, és inkább rövid időn belül lemondott. Nem volt kedve tűrni azt, hogy a média, néhány sportvezető, és maguk a játékosok is „csodarabbinak” gúnyolták.
Bizonyos értelemben ő volt a tökéletes „bolygó zsidó”. Senkihez nem maradt lojális, ha valami nem tetszett neki, tudta: mások már várják, hogy nekik dolgozzon. Több bortányos és hírhedt klubváltása volt, és a médiával való pikírt kommunikációja miatt is gyakran került reflektorfénybe. Az egész világ megismerte. Ő lett az első nemzetközi sztáredző, aki a játékosaira nehezedő nyomás eltereléseként inkább magára vállalta a sajtónyilvánosságot. Olyan tényező volt, mint korábban Sir Alex Ferguson, vagy manapság Jose Mourinho és Pep Guardiola.
Guttmann sosem gondolt arra, hogy ha ennyire bántotta az antiszemitizmus, akkor Izraelbe költözzön?
Zavarta, ha a származására kapott becsmérlő utalásokat, azonban életének központi kérdése mégis csak a futball volt.
Fontos volt számára a zsidósága is, de erre mint egy örökségre tekintett: a génjeiből, a múltjából származott állandó megújulása, ösztönös és kreatív megoldásai, szokatlan és váratlan edzői és emberi tettei.
Izrael komolyan soha nem jöhetett nála szóba, ott ugyanis számára érdektelen futballélet zajlott. A pénzt és a szakmát szerette, ezért is vállalt munkát annyi különféle, de releváns futballal rendelkező országban. No meg ne tagadjuk el azt a tényt sem, hogy még Amerikában volt profi labdarúgó, amikor Las Vegasban valami új szenvedély ragadta hatalmába: a szerencsejáték szenvedélybetege lett. Óriási vagyonokat játszott el élete során, és bizony halála után még adósságokat is hagyott hátra. És akkor még nem is beszéltünk ennek a rejtélyes embernek azokról a stiklijeiről, ami ugyancsak része volt kalandos életének. Amerikában — ahol több évet is élt — szerepet vállalt a szesztilalom alatti időkben is, másodállásban alkoholcsempészettel is foglalkozott. Akadt is néhány érdekes beszélgetése a New York-i olasz és zsidó maffia tagjaival, akik közül persze többen rajongtak a futballtudásáért. Nyilván nem véletlen, hogy soha semmilyen bántódása nem esett a csalafintaságáért.