Tényleg a mostani választáson múlik Európa jövője?

Május 23-án megkezdődtek a 2019-es EP-választások, Európa lakosai négy napon keresztül adják le voksaikat. A politikusok mindenütt azt hirdetik, ezen a választáson múlik, hogy az Európai Unió szétesik-e vagy megmarad. Kérdés, az uniós választásokat körbelengő érdektelenségen át tudnak-e törni a minden oldalon szavazásra biztató kampányok?

Május 15-én rendezték a Spitzenkandidat-vitát arról ki lesz a következő Jean-Claude Juncker. A migráció, az éghajlatváltozás és a populizmus voltak a témák, amikről a jelöltek mind mondhattak egyetlen percet.

Az Egyesült Államok elnöki vitáira akart hajazni a színpad és a műsor, de míg Amerikában az emberek választják az elnököt, itt majd az új parlament fogja, akiket viszont az emberek egy töredéke fog megválasztani. A vitán konkrétan felmerült Magyarország, mint „megoldandó probléma”, a franciául beszélő baloldali jelölt pedig lefasiztázta a magyar vezetést.

A szocialista Timmermans szerint „Minden egyes emberrel, aki belefullad a Földközi-tengerbe, Európa elveszít egy kicsit a lelkéből”, a néppárti Weber pedig Marshall segélyt adna Afrikának. A zöldpárti jelölt szerint Európa legnagyobb problémája a nacionalizmus. A magas számú euroszkeptikus szavazat miatt azonban előfordulhat, hogy egyikük sem lesz végül elnök, hanem mellékpályán fog érkezni egy új jelölt.

A vitát egyébként valószínűleg nem sok európai lakos nézte végig.

Nem is igazán fontos?

Közép-Európa országait nem szokta érdekelni az EP-választás. Idén várhatóan a 40 %-ot se fogja megközelíteni a részvétel, ami az európai átlag. A régióban 2014-ben Szlovákia volt a legkevésbé aktív: a lakosság mindössze 13 %-a ment el szavazni. De a csehek 18 %-os és a magyarok 28 %-os részvétele is hatalmas érdektelenségre utalt.

Ez jól illusztrálja, hogy a lakosság nem tud mit kezdeni az Európai Parlament intézményével, a törvények és szerződések labirintusával. Az EU egy távoli, átláthatatlan és homályos hatalom, amit ki-ki a maga hangsúlyával „Brüsszelként” tud csak definiálni.

Az Európai Parlament nemigen rendelkezik nagy hatalommal az Európai Unióban. Amit megszavaz, az általában már el van döntve. A nagy döntéseket az Európai Tanács és az Európai Bizottság hozza meg. A bizottság terjeszti be a jogszabályokat, ő a szakpolitikák meghatározója. A Tanács határozza meg a prioritásokat, valamint minden, ami igazán fontos itt kerül megtárgyalásra.

Az Európai Parlament épülete

A parlament a költségvetés meghatározásán kívül nem rendelkezik igazán fontos szerepkörrel. Ha valaki betéved egy átlagos ülésre, leginkább egy nagyrészt üresen tátongó termet fog találni.

Az EP már csak olyan javaslatokat szavaz meg, amiket a bizottság előterjeszt. Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája messze elkerüli a parlamentet.

Például az izraeli-palesztin konfliktusra adott reakciókat a Külügyi Tanács bürokratái állítják össze. Itt a skandináv országok dominálnak, amelyek kimondottan keresik, hogy közvetítő szerepük legyen a nemzetközi konfliktusukban.

Az Izraellel kapcsolatos hivatalos álláspontról kevesen tudják, hogy általában a dánok fogalmazzák meg, amit a külügyi főképviselő (jelenleg Mogherini) tolmácsol. Egy olyan konfliktus esetében, mint az ukrán események, az Európai Tanács terjeszti elő az ügyet, ami, miután átmegy több bizottságon (de a parlamenten nem!), visszatér a Tanácsba a végső szavazásra.

Blokkol a többség

Tehát a valódi döntések a Tanácsban történnek, itt viszont a nagy országok dominálnak. 2015-öt követően a visegrádi csoport együtt kezdett fellépni a migrációs ügyekben, ennek ellenére végül nem tudták blokkolni a kvótajavaslatot.

Az történt, hogy

a Lisszaboni szerződés 2014-től megváltoztatta a szavazási rendet, és ez 2017-től vált kötelezővé. Átalakultak ugyanis a minősített többség százalékai úgy, hogy az a nagy országoknak kedvezzen.

Az országok számára két opció van a Tanácson belül: többséget kell elérni, vagy blokkoló kisebbséget létrehozni. A többség elérése a közepes méretű közép és kelet európai országoknak nem lehetséges.

A Lisszaboni szerződés olyan szavazási rendet teremtett, ami szinte ellehetetlenítette a blokkoló kisebbség létrehozását. A blokkoláshoz két feltétel kell: legalább négy tagállam, valamint az össznépesség 35%-a. Ez a szám egy nagy ország nélkül nem elérhető. Ez azt jelenti, hogy a britek kilépése után Franciaország vagy Németország nélkül nem lehet semmit se blokkolni sem pedig átvinni.

Tehát hiába kerül be nagyszámú euroszkeptikus, nagyszámú zöld vagy bármilyen színű párt a parlamentbe, alapvetően nem a pártok hanem a nemzeti érdekek a döntőek és azon belül is a nagy országok érdekei.

Egyre szorosabb unió

A mostani választás jelentősége inkább ideológiai, mint gyakorlati jellegű. Érezhetően nincs egyetértés abban, hogy az uniónak milyen irányba kellene haladnia. Maga a 2017-ben kiadott Juncker-féle Fehér Könyv az integráció jövőjéről is több lehetséges utat vázolt fel. Törésvonalak vannak észak és dél, kelet és nyugat, bal- és jobboldal, az euro és a nemzeti valuta hívei, valamint euroszkeptikusok és föderalisták között.

Mindeközben egyes unióval foglalkozó szakemberek szerint nincs valódi választás: az, amit lopakodó integrációnak neveznek már bekövetkezett. Tehát az unió egyedül a szorosabb integráció felé tud haladni, nincs visszaút, csak szétesés.

Az euró-országok ráadásul még szorosabbra vannak kötve, és olyan csomó ez, mint a legendában: feloldani nem lehet csak elvágni.

A válság óta az eurózóna kiegyensúlyozatlansága miatt mindenki a következő válságot várja. Ha azonban jönne egy újabb válság, az azt követelné, hogy még szorosabbra fűzzék az integráció szálait, különben szétesik az egész. Ugyanis szorosabb pénzügyi együttműködésre lenne szükség ahhoz, hogy egy nagyobb országot kimentsenek a bajból, ez viszont automatikusan együtt járna nemcsak pénzügyi és gazdasági, hanem politikai együttműködéssel is.

A szoros integrációt képviseli igazából minden nagyobb formáció, a néppárttól a szocialistákon és Macronékon át a liberálisokig. Ami azonban megnehezíti a helyzetet, hogy egyik nagy csoport sem fog tudni többséget elérni a 751 fős parlamentben.

Várhatóan a Néppárt lesz a legnagyobb, de így sincs sok esélyük, hogy Weber legyen a Bizottság elnöke.

Jöhet egy új név

A szavazás jelentősége ugyanis ez: minden nagyobb vezetőt az új parlament fog megválasztani, beleértve például a külügyi képviselőt is. A zavaros rendszer miatt lehet az a vége, hogy nem is a fő jelöltek, tehát nem a néppárti Weber, nem a szocialista Timmermans, és nem a liberális Vestager lesz a Bizottság elnöke.

Várható, hogy a nagyok nem tudnak koalícióra lépni, de egymás jelöltjeit sem fogadják el, így egy kompromisszum részeként egy új nevet fognak bedobni. Sokak szerint Michel Barnier lehet ez az utólag bedobott név, sőt egyes hangok Angela Merkelt emlegetik.

Tehát a szavazás tétje az: ki fogja megválasztani a jelölteket a fontos pozíciókra? S bár a közepes nagyságú Magyarország szavazatai normális esetben talán nem sokat számítanának, de a többség hiányában kialakulhat olyan helyzet, hogy a magyar képviselők szavazatai számítani fognak.

Hogy aztán Európa jövője tényleg a mostani választáson múlik-e, vagy a történet már rég meg van-e írva, az csak évek múlva fog kiderülni.