A kvázikristályok, amelyek felfedezéséért a Daniel Shechtman megkapta a 2011-es kémiai Nobel-díjat, mára paradigmaváltást hoztak az anyagtudományban.
Shechtman, az izraeli Technion anyagtudományi professzora, az amerikai Ames Laboratory kutatója, az Iowa State University vendégprofesszora Budapestre érkezett, hogy átvegye a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közös Neumann János-díját.
Dan Shechtman professzor szerint Neumann János a tudomány és matematika kiemelkedő alakja volt, nagyon nagy megtiszteltetés az ő nevét viselő díjat átvenni.
Az index.hu-nak adott interjújában részletesen beszélt hátteréről, családjáról, izgalmas életútjáról is.
„Nagyon jól emlékszem a történtekre. 1948. május 14. volt, a britek távoztak, Ben-Gurion [Izrael első miniszterelnöke] pedig kikiáltotta a függetlenséget. Hatalmas ünneplések voltak szerte Tel-Avivban aznap. Másnap megérkeztek az egyiptomi repülők, és bombázni kezdték Tel-Aviv fő buszpályaudvarát. Sok civil halt meg ott. Mi Tel-Aviv mellett, Petah Tikva városban laktunk, én éppen az udvaron voltam, és a repülőket néztem. Anyám rohant ki, berángatott a házba, és rám kiáltott, hogy hé, háború van! A házunkban nem volt óvóhely, így amikor megérkeztek a bombázók, a szüleim felkaptak, és átrohantunk a szomszédokhoz. Nekik sem volt pincéjük, de legalább volt egy erős tűzfal a házukban, és azt reméltük, hogy az tartósabb lesz, ha bombatalálatot kapunk. Később sokszor megismétlődött a légiriadó, időnként az éjszaka közepén.
Apám a Hágáná tagja volt a függetlenség kikiáltása előtt, ez a britek ellen küzdő, baloldali paramilitáris szervezet volt, majd belőle fejlődtek ki az Izraeli Védelmi Erők [az izraeli hadsereg]. Így az arab háborúban is parancsnokként szolgált, nagyjából tíz embert vezetett, akik a britektől szerzett puskákkal és gépfegyverekkel voltak felszerelkezve. A front nem messze volt a házunktól, így az egyik nap beállított az osztag az udvarunkra. Egy teherautóval jöttek, apám ült az anyósülésen, és tíz ember kapaszkodott a platón. Egyszeriben a környékről összesereglett az összes gyerek, mindenki látni akarta a hősöket, akik most érkeztek a frontról. Apám bejött a házba, nekitámasztotta a puskáját a falnak, kint az udvaron pedig ott volt az összes barátom, akik az apámat, a hőst jöttek csodálni. Nagyon büszke voltam akkor. Néztem a fegyvereket, az autókat, és nagyon érdekeltek. Talán akkor döntöttem el, hogy gépészmérnök leszek, persze anélkül, hogy tudtam volna, hogy mi az.”
A teljes cikk itt olvasható.
