Német zsidók is kampányolnak az EP-választásokra

Keresztényekkel, muszlimokkal, sportolókkal, kapitalistákkal, szakszervezetekkel együtt lépnek fel az antiszemitizmus, az iszlámellenesség és az emberellenesség más formái ellen.

Közös választási felhívást jelentettek meg Németországban a legnagyobb társadalmi szervezetek, a Die Welt című lap mellékleteként hétfőn kiadott nyilatkozatukban arra bíztatták a választópolgárokat, hogy vegyenek részt az EP-választáson és demokratikus, EU-párti erőkre szavazzanak.

A Szövetség a világ iránti nyitottságért (Allianz für Weltoffenheit) elnevezésű alkalmi társulás felhívása szerint olyan Európára van szükség, amely „értékközösség”, és „elszántan kiáll az emberi méltóságért, a szabadságért és egyenlőségért, a jogállamiságért, a részvételért és az emberi jogok megóvásáért”.

Az aláírók szerint az a veszély fenyeget, hogy felmorzsolódik, „erodálódik” az Európai Unió „belső összetartása és közös értékalapja”. A közösségre egyre inkább jellemző a „kisállamiság politikája” és a visszatérés a „nacionalista sztereotípiák”, előítéletek felé.

A tagállamok közötti szolidaritás elve válságba került, ami leginkább „a háború és politikai üldözetés elől menekülő, és Németországban és Európában védelmet kereső emberekkel való bánásmódban mutatkozik meg” – tették hozzá.

Mint írták,

„nem engedhetjük át Európát a populistáknak, nacionalistáknak és Európa-elleneseknek”, ezért „egységesen kiállunk az antiszemitizmus, az iszlámellenesség és az emberellenesség más formái ellen”.

Hangsúlyozták, hogy „a kulturális sokszínűségünk az erősségünk”.

Felhívásukban azt is kifejtették, hogy egy „szolidáris Európára” kell szavazni, amely „erősíti az Európai Unió gazdasági, szociális és területi összetartását, és gondoskodik valamennyi tagállam érdekeinek igazságos kiegyenlítéséről”.

A szövetséghez csatlakozott egyebek között a Németországi Evangélikus Egyház (EKD), a katolikus Német Püspöki Konferencia (DBK),  a Németországi Keleti Keresztények Központi Tanácsa (ZOCD), a Németországi Zsidók Központi Tanácsa (ZdJ), a Németországi Muszlimok Koordinációs Tanácsa (KRM), a Munkaadói Érdekképviseletek Országos Szövetsége (BDA), a Szakszervezetek Országos Szövetsége (DGB), a Német Olimpiai Sportok Szövetsége (DOSB), a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) és több mint száz további társadalmi szervezet.