Bizonyított tény, hogy ma Nyugat-Európában az antiszemita inzultusok túlnyomó többségéért muszlim gyökerű bevándorló fiatalok a felelősek. De valóban része-e az iszlámnak a zsidóellenesség? A válasz összetett.
Az iszlám világ és a zsidóság több mint egy évezredes barátsága Izrael Állam megalapítását követően romlott meg.
A mai muszlim antiszemitizmus gyökerei pedig valójában sokkal inkább az európai zsidóellenes irodalomból, semmint a muszlim vallási forrásszövegekből táplálkoznak. Mikor Mohamed 610 környékén az iszlám hirdetésébe kezdett, ezzel szembefordulva Mekka befolyásos törzsével, a bálványimádó Qurejssel, Arábiában számos zsidó törzs és nemzetség élt. Az iszlám prófétája kora társadalmának törzsi viszonyrendszerben alapította meg az „iszlám nemzetet”, az ummát. Ennek tagjait – mivel Mohamed követői számos törzsből származtak – már nem a vérség, hanem a közös hit egyesítette.
Ahogy pedig Arábia erős törzsei politikai lojalitásért, és gazdasági felelősségvállalásért cserébe védelmet kínáltak a kisebb, hozzájuk vérségileg nem kötődő törzseknek és klánoknak, úgy Mohamed is szerződést ajánlott a keresztény és zsidó nemzetségeknek, akiket az umma részének minősített. A politikai szövetséget legitimálva az ábrahámi vallások követőit a „könyv népeinek” minősítette, ezzel megkülönböztetve őket a környező bálványimádóktól. Javarészt a zsidók irányába tett integrációs lépésként lett része az iszlámnak Jeruzsálem szent városként való tisztelete, a disznóhús tilalma, a böjt és számos egyéb vallási elem.
Mohamed hatalmának megszilárdítása alapjaiban borította fel Arábia törzsi status quoját, és így rengeteg gazdasági érdeket sértett. A prófétának az idők során a tizenhat medinai zsidó nemzetség közül hárommal, valamint egy Qurejssel szövetséges khajbari zsidókkal volt politikai jellegű konfliktusa, amelyet a korabeli kegyetlen törzsi világ logikája szerint rendezett le. Ezeknek az emlékei a Korán egyes verssoraiban és a prófétához kötődő narrációkban is megmaradtak.
Az arányokat tekintve azonban a szent szövegekben bőven túlsúlyban vannak a Banú Iszráílről, vagyis Izrael népéről pozitívan vagy épp semleges megközelítésben szóló feljegyzések.
Az iszlám terjedése Mohamed halálát követően is folytatódott. A Bizánci Birodalom közel-keleti területeit meghódító második kalifa, Omar Ibn al-Khattáb 637-ben kötött szerződését a jeruzsálemi keresztényekkel és zsidókkal, abban szabályozva a felekezetek együttélésének szabályait. Az Omar-paktum néven elhíresült irat számos lakóhelybeli és viseletbeli korlátozást tartalmazott a kisebbségek számára. Noha az iratot sok történész 9-10 században keletkezett apokrifként kezeli, akik elismerik hitelességét azok általában egyetértenek abban, hogy a szerződés a korabeli bizánci minták alapján született meg, megírásában pedig azok az őshonos keresztények is részt vettek, akik később maguk is részesei lettek a muszlim bürokráciának.
Az elkövetkező több mint egy évezred muszlim birodalmai alapvetően pozitívan viszonyultak a zsidósághoz.
Míg a korabeli Európa politikai, gazdasági és szellemi elitje időről-időre politikai, gazdasági és szellemi gettóba zárta a zsidó kisebbségeket, addig az iszlám világot a zsidó és muszlim gondolkodók interakciója, vitája jellemezte. Hiszen míg a katolikus kereszténység a rabbinikus judaizmust a hit kigúnyolásának tartotta, imádságaiban kifejezett átokkal sújtotta, addig az iszlám koráni alapokon a „védett” dhimmi státuszba helyezte azt. A Korán kinyilatkoztatását követő évszázadok vallási skizmáiba iszlámra áttért zsidó gondolkodók is bekapcsolódtak, akik előző hitük dogmáit adaptálták új vallásukba. A kapcsolat kétirányú volt: a 11. század nagy muszlim filozófusai, mint Al Farábi, Avicenna, vagy Gazáli is komoly hatással voltak a korabeli zsidó gondolkodókra. A 13. századi zsidó filozófus, Maimonides odáig jutott, hogy egy zsidó is imádkozhat Allahhoz, mivel az egy és ugyanaz, mint a judaizmus istene.
Az élénk interakció miatt számos történész egyenesen judeo-iszlám, illetve arab-zsidó civilizációról beszél. A mór hódoltság alatti Andalúzia, valamint az Abbaszida birodalom különösen jól bántak zsidó kisebbségeikkel. A fátimida Egyiptomban, a szafavida Perzsiában, majd az Oszmán Birodalomban a zsidók a társadalom felső rétegeihez tartoztak, és kivették részüket a távolsági kereskedelemből. A 14. és 15. században pedig az Oszmán birodalom több mint negyvenezer Ibériából elűzött szefárd zsidót fogadott be, Észak-Afrikában pedig, az Andalúziából kiűzött zsidóság és a 20. századig kvázi véd és dacszövetségben élt a muszlim közösségekkel, és a helyi kultúrának szerves és közös részét képezte az „elveszett andalúziai aranykor” emléke.
Tény ugyanakkor, hogy kis számuk és a korabeli társadalmak vallási alapú szerveződése miatt a zsidóknak nem volt önálló hatalmi bázisuk, így erősebb politikai szövetségeikre voltak utalva. Ahogy pedig minden birodalomban, úgy a különféle muszlim államokban is voltak politikai és gazdasági alapú hatalmi villongások, amelyek során a rossz lóra tevő kisebbségek általában rosszul jártak. Mivel pedig a kollektív társadalmakban a politikai lojalitás nem egyéni, hanem közösségi döntés, így a retorzió is a teljes közösséget érintette.
Ilyen módon az iszlám világban élő zsidók is szenvedtek el üldöztetéseket, de ezek meg sem közelítették mindazt, amit Európában kellett átélniük időről-időre.
Az iszlám világban, és azon belül a Közel-Keleten az antiszemitizmus eredetileg egy Európából importált gondolat volt.
A nyugati, elsősorban francia antiszemita munkák nem muszlimok, hanem elsősorban közel-keleti keresztények közvetítésében jelentek meg először arab nyelven. Nem véletlenül. Az Oszmán Birodalmon belül a különféle keresztény kisebbségek legfőbb politikai és gazdasági riválisai elsősorban nem a többségi muszlimok, hanem a hasonló elitszakmákat űző, és ugyancsak kisebbségi sorban élő zsidó közösségek voltak. Az ellenérzéseknek aztán a 19. században megjelenő, elsősorban arab keresztény fiatalok számára fenntartott francia keresztény missziók és oktatási intézmények adtak ideológiai formát. Az ott szolgáló egyházi emberek ugyanis gyakran maguk sem szívlelték a zsidóságot, sokan közülük pedig hangos támogatói voltak az Alfred Dreyfus ellen 1894 és 1906 között zajló kampánynak.
Az első ismert arab nyelven megjelent antiszemita mű Georges Coreilhan-nak a Juifs et Opportunistes: Le Judaisme en Egypte et en Syrie című 1889-es könyve volt, melynek fordítását négy évvel később adta ki Bejrútban egy ortodox keresztény újságíró, Nadzsíb al-Hádzs. A Cion bölcseinek jegyzőkönyve először a brit mandátum alatt álló Palesztinában egy görög ortodox szerkesztő által jegyzett lapban, a Filastin-ban jelent meg 1921-ben, majd öt évvel később a jeruzsálemi katolikus Raqib Sihyoun, vagyis „Cionista Figyelő” című folyóiratban. Az szóban forgó időszakban számos európai munka jelent meg arab nyelven, melyek a kutak mérgezéséről, a rituális gyilkosságokról számoltak be, vagy épp a Talmudból kiragadott idézetekkel igazolták a zsidók ármányait.
Az 1930-as évektől aztán a náci propaganda is elkezdett átszivárogni az arab közéletbe.
A közel-keleti arabok németek iránti vonzalma II. Vilmos uralkodása idején kezdődött, majd „ellenségem ellensége a barátom” alapon Hitler alatt erősödött fel, miután a németek harcot indítottak a Közel-Keletet gyarmatosító britek és franciák ellen. Ekkor emelkedett fel rövid időre Hadzs Amin al-Huszeini jeruzsálemi főmufti csillaga, aki egyszerre hirdetett harcot a kolonializmus és a vele – szerinte – kéz a kézben járó cionizmus ellen. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a német Közel-Kelet politika alapvetően sikertelen volt. A Freies Arabien alakulatokba a németek összesen három zászlóaljnyi arab önkéntest tudtak toborozni Észak-Afrikából Irakból és Szíriából, míg a szövetségesek oldalán nagyjából nyolcszázezer muszlim harcolt.
A mai arab/muszlim antiszemitizmus legnagyobbrészt Izrael Állam 1948-as megalakulására vezethető vissza. A korábban egységes nemzeti identitással nem rendelkező palesztin arabok ekkor kezdték el magukat a zsidók ellenében megfogalmazni és mobilizálni, valamint ezt követően emelkedett a régió politikáját is meghatározó szintre a korábban csak elméleti irományokban létező arab nacionalizmus. 1954-es hatalomra lépését követően Gemál Abdel Nasszer egyiptomi elnök pánarab ideológiát hirdetve arab ügynek minősítette a palesztin ügyet, és hadba hívta az arab országokat Izrael ellen. Ebből kifolyólag az iszlám világ nem arab része nem muszlim-zsidó, hanem arab-zsidó illetve – a hidegháborús kontextus miatt – baloldali-jobboldali konfliktusként tekintett a palesztin-izraeli szembenállása.
Az arabok 1967-es veresége, majd Nasszer halála aztán nem csak az arab nacionalizmus illúzióját oszlatta szét, de utat nyitott a palesztin-izraeli konfliktus eliszlámosítása előtt is.
Az ideológiai vákuumba betüremkedő iszlamista mozgalmak, köztük az egyiptomi Muszlim Testvérek hamar elkezdték leporolni korábbi, kis hatású tanulmányaikat, melyekben minden muszlim ügyének minősítették a palesztinok harcát. A nagy áttörés aztán az 1979-es iráni iszlám forradalmat követően következett be. Khomeini Ajatollah és az iráni vezetés ugyanis magát Jeruzsálem és a muszlimok védelmezőjeként beállítva kezdte meg kiterjeszteni befolyását a Közel-Kelet arabok lakta részére. Ekkor kerültek elő azok a Korán- és prófétai hadísz értelmezések, melyekkel a vallástudók a zsidók morális alsóbbrendűségét és a muszlimok ellen elkövetett „történelmi árulásaikat” próbálták igazolni. A politikai retorika szintjén aztán ezeket egyre gyakrabban kezdték vegyíteni az Európából importált francia és náci gyökerű antiszemita toposzokkal.
Noha az arab nacionalizmust saját hatalmi ambícióik legitimálására felhasználó iraki és szíriai baathisták, valamint a baloldali palesztin szervezetek továbbra is nacionalista alapon támadták a zsidó államot, egy idő után nekik is szembe kellett nézniük a ténnyel, hogy az egyre vallásosabb társadalmakban a vallási legitimáció bizony elengedhetetlen. Így aztán ők is átvették az iszlamisták egyes retorikai elemeit és toposzait Izrael és a zsidók kapcsán. Az 1982-ben megalakuló libanoni Hezbollah és 1987-ben szárnyat bontó Hamász pedig propagandájában mindezt nagyüzemi szintre emelte.
Az Izrael-ellenesség és az antiszemitizmus innentől kezdve széles rétegek körében kezdett terjedni az iszlám világban.
A palesztin-izraeli konfliktus egyre inkább az „elnyomott és elnyomó” szimbolikus ügyévé vált, mely allegóriáján keresztül a különféle baloldali, nacionalista vagy épp iszlamista mozgalmak Marokkótól Szenegálon és Egyiptomon át egészen Indiáig vagy Indonéziáig anélkül fogalmazhatták meg a saját kormányaikkal és országuk fennálló rendszereivel kapcsolatos problémáikat, hogy az közvetlen konfliktust eredményezett volna azokkal. A „muszlim antiszemitizmus” aztán az ezredfordulóra – előbb a szatellit csatornáknak, majd az internetnek köszönhetően – a nyugati diaszpórák identitását kereső fiataljai körében is megjelent. A francia, holland, német és más európai országok muszlim fiataljainak antiszemitizmusát vizsgáló tanulmányok egybehangzóan mutatják, hogy az nem elsősorban vallási forrásszövegeken, hanem antikapitalista, baloldali, európai-antiszemita kliséken és muszlim vallási gyökerűnek hitt tévképzeteken, valamint a palesztin ügy romantikus vízióján alapul. Ugyanez az antiszemita attitűd azonban megjelenik az iszlám világhoz nem kapcsolódó egykori afrikai és latin-amerikai gyarmati területeken is, illetve a nem muszlim Európán kívüli bevándorló népesség körében is.
Utóbbinak ékes példája a kameruni keresztény gyökerű francia komikus, Dieudonné, aki sokszor a muszlimokra rálicitálva támadja Izraelt és a zsidóságot.
Az antiszemitizmus még a Közel-Keleten sem tekinthető szimplán muszlim sajátosságnak. A palesztin, szíriai, jordán keresztények például ma sem tekintenek nagyobb szimpátiával a zsidókra muszlim honfitársaiknál. Sőt, Izrael ellenségképként való megtartása nekik is érdekük, hiszen ezen keresztül a maguk lojalitását is bizonyítani tudják a többségi társadalom számára. Érdekes tény az is, hogy míg Marokkó határozott zsidóbarát politikát folytat és jó viszonyt ápol Izraellel, addig a nyugat-európai marokkói diaszpórák identitásukat újrafogalmazó fiataljai sokszor a palesztinokra is rálicitálnak antiszemitizmusukban.
Objektíven vizsgálva azonban az új „muszlim antiszemitizmus” továbbra is gyenge lábakon áll. Hiszen az iszlám forrásszövegeivel, a Koránnal és a prófétai hadíszokkal ma is sokkal könnyebb igazolni a zsidókkal való békés viszonyt, mint a zsidóellenességet. Ha pedig történelmi párhuzamokat keresünk a muszlimok és zsidók rossz vagy jó viszonyának igazolására, akkor ezerháromszáz évvel mindössze hetven áll szemben.
A szerző a Demokrata külpolitikai rovatvezetője
*
Breitman, Richard. „Muslim Anti-Semitism: Historical Background.” Current Psychology 26.3-4 (2007): 213-222.
Cohen, Mark R. „The “Golden Age” of Jewish-Muslim relations: myth and reality.” A History of Jewish-Muslim Relations: From the Origins to the Present Day (2013): 28-38.
Haim, Sylvia G. „Arabic Antisemitic Literature: Some Preliminary Notes.” Jewish Social Studies (1955): 307-312.
Herf, Jeffrey. Nazi propaganda for the Arab world. Yale University Press, 2009.
Herf, Jeffrey. „Haj Amin al-Husseini, the Nazis and the Holocaust: The Origins, Nature and Aftereffects of Collaboration.” Jewish Political Studies Review 26.3/4 (2014): 13.
Idith Zertal, Israel’s Holocaust and the Politics of Nationhood, trans. Chaya Galai (Cambridge, 2005), 98–103
Jikeli, Günther. European Muslim Antisemitism: Why Young Urban Males Say They Don’t Like Jews. Indiana University Press, 2015.
Krämer, Gudrun. „Anti-Semitism in the Muslim world: a critical review.” Die Welt des Islams 46.3 (2006): 243-276.
Lewis, Bernard. „Muslim Anti-Semitism.” Middle East Quarterly (1998).
Poliakov, Leon. The History of Anti-Semitism, Volume 2: From Mohammed to the Marranos. Vol. 2. University of Pennsylvania Press, 2003.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Két dolgot említenék.Az első, az ANTISZEMITIZMUS kifejezés XIX. századi francia szülemény, korábban nem létezett.A második: a judaizmus számára a BIBLIA csupán az ÓSZÖVETSÉG, mert az ÚJSZÖVETSÉG számunka nem elfogadott.A kereszténység számára a BIBLIA az Ószövetség ÉS az Újszövetség. együtt. és Krisztus megfeszítése a MEGVÁLTÓ földi halálához vezetett.Az iszlám ismeri, mind az Ószövetséget, mind az Újszövetséget, de Krisztus megfeszítésében CSUPÁN EGY PRÓFÉTA (ráadásul csak az utolsó előtti!!)halálát látja.
Pontosabban az iszlám nem ismeri el Jézus halálát és feltámadását, azt mondja, hogy Jézust Isten magához emelte, és nem engedte meghalni.
Szerintem a három A KÖNYV NÉPEI megközelítésben a jiudaizmus nem fogadja el az Újszövetséget, ergo J. K. kereszthalála, HA megtörtént egyáltalán egyszerűen egy ember halála volt-. A kereszténység a J.K. kereszthalálát az ÚR kereszthalálaként értelmezi, SZENTHÁROMSÁG tana miatt.(E tant sem a muszlimok, sem a zsidók nem fogadják lel, nem is tudják megérteni, és szerintem a keresztények sem tudják MEGÉRTENI de HINNIÜK KELL BENNE)-Az iszlám J. K.-t a próféták egyikének tekinti, és emiatt közömbös, hogy a mennybe emelték , vagy sem.
És a csibész, gazember churchillországiak!
„Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni” – XVI. Benedek pápa
2006 szeptember
Pontosabban ezt II. Paleologosz Manuel mondta 1391-ben… Traktátusa egyébként nagyon érdekes, különösen érdemes lenne együtt olvasni az uralkjodó muszlim vitapartnerének leveleivel… csakhát a napi politika számára a felhasználható félmondatnál többre nincs szükség.
Benedek pápa 2006-ban citálta.Valamiért aktuálisnak tartja.
Évszázadokon át a diaszpórában élő zsidók számára a muszlim országok jelentették a legnagyobb biztonságot, pl. a Fátimidák / Ajjúbidák uralta Jeruzsálemben vagy a Kórdobai Kalifátusban nagyobb gazdasági, jogi és intellektuális szabadságot élveztek mint a keresztény Európában bármikor a 20. század előtt. Sajnálatos, hogy az arab nacionalizmus változást hozott ebben a békés koegzisztenciában, de az antiszemitizmus gyökerei a kereszténységben keresendők, nem az iszlámban. Az ideológiai megalapozás ott van a páli levelekben, a hellén-római szerzőknél (Rodoszi Poszeidóniosz, Manethón, Lüszimakhosz, Alexandriai Khairémón, Apollóniosz Molón, Apión, Tacitus stb.), a korai egyházatyáknál (Órigenész, Szt. Jusztinusz, Aranyszájú Szt. János, Tertullianus, Augustinus), illetve a reformáció (Luther, Kálvin) szövegeiben. És zsidók szisztematikus üldözése, a pogromok, kitelepítések stb. a kereszténység római államvallássá válása után kezdődtek, aminek „logikus” következménye volt a szintén keresztény európaiak által elkövetett Holokauszt.
A keresztény Európa antiszemitizmusa nem teszi semmissé a muszlim zsidóellenességet. Csupán annak a formája más volt a különböző helyeken és időkben. „Évezredes barátságról” azért nem lehet beszélni. Számos muszlim országnak a pillanatnyi érdeke azt kívánta, hogy a zsidókkal jobban bánjanak mint a keresztény országokban… most sem a barátság miatt szövődnek szövetségek a zsidók állama és néhány muszlim ország vezetői között – pillanatnyilag lehet ez az érdekük.
Hát, az az ezeréves baráti viszony is elég fura: Mohamed, miután a zsidók nem voltak hajlandók áttérni az iszlámra, Khaibar lakosságát lemészárolta, csak néhány nőt tartott meg rabszolgaként. Az iszlám országokban dzsiziját kellett fizetni a zsidóknak és mint alávetett, megtűrt népcsoport maradhattak meg. A jelenlegi konfliktus lényege éppen az, hogy egy muszlim nem tűrheti el, hogy az alantas zsidó legyen a hatalmon, ezért mondják, hogy másodrendű állampolgárok az izraeli arabok, holott erről szó sincs, de ha egy vallás követői magukat tartják felsőbbrendűnek, és hitük szerint nekik kellene uralkodni – nem tudják elviselni azt, hogy a zsidók államában élnek. A világ más országaiban élő muszlimok is csak azzal a feltétellel élhetnek „keresztény” országban, hogy mindent megtesznek az őslakosság iszlamizáláásra.
Node ez szimplán nem igaz… A rendelkezésre álló történeti források alapján a khaibari csatában a nagyjából 10 000 fős khaibari közösség összesen 93 tagja halt meg, a csata után pedig a muszlim hódítók összesen két főt végeztek ki. A khaibari közösség a hadisarc és rendszeres adó fizetése mellett megtarthatta vagyonát, földjeit és vallását… Az iszlám hagyományban pont a khaibari zsidósággal kötött egyezmény ez az első eset a „dzsizja” alkalmazására. (persze a jelenkori események ön által közölt felfogása sem egy túl szofisztikált propagandamém, de ebbe most külön nem mennék bele)
Köszi szépen, velem szemben ne alkalmazzanak dzsizját se. Mert te körülbelül azzal érvelsz, hogy nem is ennyit gyilkoltak le, hanem amannyit, és ráadásul milyen fasza gyerekek voltak, hogy a legyőzötteknek különadó fizetése ellenében megengedték, hogy életben maradjanak. Semmiféle egyezményt nem kötöttek, ha a zsidók nem mentek volna bele, kiirtják az egész bagázst és punktum. Az iszlám alapvetően egy világhódító náci ideológia volt és maradt. Lehet persze azzal is érvelni, hogy a katolicizmus még gyilkosabb és még perverzebb volt, amíg csak tehette, de hát mindenkit önmagához kell viszonyítani, nem máshoz.
1. Én nem érvelek, hanem a történeti forrásokból megismerhető valóságot ismertetem a hülyepropaganda állításaival szemben.
2. Nem veled szemben alkalmazták, hanem 1400 évvel ezelőtt, egy olyan ellenséges csoporttal szemben, amelynek serege másfél évvel korábban Medina városát ostromolta, és ők pl. speciel megígérték, hogy ha elfoglalják a várost, akkor senkit sem fognak életben hagyni. (Medina muszlimokkal szövetséges zsidó lakóit sem)…
3. az egyezmény el nem fogadása nem az általad említett kiírtást, hanem a száműzést jelentette volna.
4.Továbbá nem tudom, hogy egy formális, az ellenfél általa kezdeményezett háború egy csatájában megölt ellenséges katonák milyen szóhasználatban minősülnek „legyilkolásnak”, de lehet, hogy nem árt a szóhasználatban különbséget tenni. a háborúban katonaként csatában meghaltak és mondjuk egy nem hadviselő népesség „legyilkolása” között.
az, hogy te minek tartod az iszlámot, az a magánügyed…
Persze, hogy nem vele szemben alkalmazzák, mert nem él iszlám országban…
A forrásaink, úgy tűnik, hogy nem ugyanazok. Ismerem azt az állítást, hogy a hudajbija szerződés felrugását követő Mekka elfoglalása során sem halt meg senki – de ezt csak a muszlim propaganda-kiadványokban lehet olvasni…
A khajbari zsidók sosem támadták meg Mohamed követőit, sem pedig Medinát! A zsidó vallás sosem volt térítő, a zsidóknak nem volt szükségük mások vagyonának elrablására, mert mindig, minden körülmények között képesek voltak maguknak és családtagjaiknak megélhetést biztosítani.
A Medinától 160 kilométerre lévő oázisban datolyát termesztettek és abból alkoholos italt készítettek. Innen maradt fel az iszlám alkohol tilalma – mert először a zsidók üzleti tevékenységét akarta tönkre tenni, hogy akkor hátha áttérnek az iszlámra… 628-ban támadta meg először a zsidó oázist, ekkor még „csak” a terményük felét kellett adóként beszolgáltatni. Fadak, Védi al-Kura és Taima is elesett… Az áttérni nem akaró zsidók felett aratott győzelem volt a fordulópont Mohamed Mekka elleni hadjáratának sikerességéhez vezető úton: a háborúhoz pénz kell, a zsidók kirablásával ez sikerült.
Hitler és csatlósai is előbb kirabolták a zsidókat, csak aztán ölték meg őket.
Úgy tűnik, hogy ez a párbeszéd így egy kicsit egyoldalú… sok minden elmond Amichay úghölgy morális és pszichés állapotáról, hogy állításainak tényszerű cáfolatára adekvát reakciónak tartja a cáfolat eltüntetését a netről… No, minden jót, sikerült demonstrálni a szektahűséget.
Én nem töröltem itt semmilyen hozzászólást, de olyan emberrel nem vitatkozom, aki személyeskedő sértésekkel operál.
Ez esetben elnézést kérek, ez esetben nyilván egy nevét nem vállaló kollegája tette ezt…
innen senki nem törölt semmit
Ezzel a hozzászólásoddal igazoltad Amichay állításait.
Nem azért nem alkalmazzák: a dzsizje jelenleg sehol sem létező adónem, az oszmán birodalomban, és vele együtt a közel-kelet egészén a Tanzimat-reformokkal 1839-ben törölték el. A dhimma rendszer és a dzsizje (amely egyébként nem azonos a mohammedi dzsizjével) egy kicsit régebb óta nincs a Közel-Keleten, mint ahogy Magyarországon a jobbágyságot eltörölték. Tényleg csak olyan kétszáz éves anakronizmust tetszik elkövetni…
A khaibari háborús részvételt illetően Ön nem mond igazat. Khaybar részese, Mekka mellett a második legnagyobb ereje volt a 627-es muszlim ellenes „Nagy szövetségnek”, amely Medina elpusztítására indult. A khaybari seregeket személyesen a város vezetője Huyayy ibn Akhtab vezette.
Az, hogy ön milyen – a naív nemzeti romantikán már túlmutató sovinizmussal tekint a mindenkori bármely zsidó bármely történelmi szituációban betöltött bármely szerepére, az az Ön egzisztenciális problémája, a történelmi tényeket ugyanakkor nem írja felül.
Hozzáteszem, senki nem mondta, hogy a khaibariak térítő vagy vallási hódító szándékkal vettek részt a Medina elleni támadásban… egyszerűen politikai érdekek vezérelték őket.
Egyébként nem tudom, honnan idézte a közölt jegyzetet, de ezek szerint az Ön forrása is megerősíti, hogy Khaibar 628-as elfoglalása során Mohammed nem mészárolta le az ottaniakat, hanem a termény felét kitevő hadisarcra kötelezte őket… Mohammed életében ugyanakkor Khaybar 628-as elfoglalását követően több konfliktusra nem került sora khaybariakkal.
Az alkoholfogyasztással szembeni tiltás direkte zsidóellenes támadásként való felfogása nyilván megint az ön sovén ideológiájának fantazmagóriája, ugyanakkor történelmi források megintcsak nem támasztják alá. Mi több, egészen egyértelmű, hogy az alkohol-készítése bőven nem csak a pálmabor-készítésre, és nem csak a zsidóságra korlátozódott, hanem általánosan elterjedt volt az Arab-félszigeten. (datolya mellett mézből, fügéből és szőlőből is készítettek bort, illetve égetett italt is)
A hudaibiai béke felrúgása kapcsán pedig senki nem állítja, hogy nem voltak halálos áldozatok, hiszen az ellenségeskedés pont azért újult ki, mert a mekkai politeisták militáns szárnya lemészárolt két teljes mekkai – a békeidőben iszlámot felvett nemzettséget. Ugyanakkor az meg tény, hogy Mekka meghódításakor érdemi ellenállás nem volt, a mekkai küldöttség már a város határain kívül fogadta Mohammedet és deklarálta a megadást. A négy irányból városba hatoló muszlim csapatok három oldalon egyáltalán nem ütköztek ellenállásba, a negyedik oszloppal szemben néhányan felvették a harcot, de egy rövid összecsapás után megfutottak. (itt a források szerint 12 védő halt meg, a Khalid ibn Walid vezette hadtestből pedig ketten)… a város elfoglalása után összesen 10 főre mondtak ki halálos ítéletet különböző okok miatt.
Azt is értem, hogy az ön politikai táborában a holokauszt relativizálásának nagy hagyománya van, ugyanakkor a két politikai szituációnak még csak nem is hasonlított egymásra. Mohammed idején két ellenséges törzsszövetség háborúja zajlott, amelyben mindkét oldalon álltak zsidó vallású törzsek.
Azt gondolom, hogy Mohammed korának eseményeit a holokauszthoz hasonlítani a holokauszt áldozataival szemben cinikus kegyeletsértés.
Maga Arafat használta a hubaidai-béke kifejezést, amikor arabul a híveihez beszélt, ők akkor ezt azonnal megértették.( így nyugtatta meg őket, amikor az oslói megállapodást kérték rajta számon)
Azóta az izraeliek is mind tisztában vannak nemcsak ezzel a fogalommal, hanem azzal is, hogy ameddig erősebbek az araboknál, addig ideiglenes békére számíthatnak, de véglegesre sosem.
Maga Arafat használta a hubaidai-béke kifejezést, amikor arabul a híveihez beszélt, ők akkor ezt azonnal megértették.( így nyugtatta meg őket, amikor az oslói megállapodást kérték rajta számon)
Azóta az izraeliek is mind tisztában vannak nemcsak ezzel a fogalommal, hanem azzal is, hogy ameddig erősebbek az araboknál, addig ideiglenes békére számíthatnak, de véglegesre sosem.
És itt be is zárul az érvelési kör… Arafat hamis szándékát avval látjátok bizonyítottnak, mert említette a hubaidiai-békét, a hudaibiai békeszerződésben Mohammed hamis szándékát pedig avval bizonyítja a gondolatmenet, hogy Arafat mondta… ha pedig esetleg olyan információ kerül elő, ami nem illene a jól zárt rendszerbe (pl. az, hogy a történeti források szerint az ellenségeskedés kiújulását a mekkai háborúpártiak által elkövetett – saját vallási tabuikat is áthágó mészárlás okozta) – annak eltávolításáról a moderátor gondoskodik… nagyszerű…
Sajna ellened szólnak a tények.
„Egy johannesburgi mecsetben 1994 május 10-én tartott beszédében Jeruzsálemet felszabadító dzsihadról beszélt, és így indokolta az Izraelnek tett engedményeket: „Nézetem szerint ez a megegyezés nem több, mint a megegyezés Mohamed és a mekkai kuraisok között Most elfogadjuk a békemegállapodást, de csak azért, hogy folytassuk az utat Jeruzsálem felé.” (Az angol nyelven tartott beszédrol Bruce Whitfield délafrikai újságíró titokban hangfelvételt készített.)
Az Al-Azar egyetemen 1995. augusztusában ismét Mohamedet példáját említette: „Aztán jött az oslói megegyezés, melynek vannak pozitív és negatív elemei. Ha valaki kifogásolja a megegyezést, vagy annak egyes kitételeit, nekem ezer kifogásom van e dokumentum ellen. De emlékeztetlek, testvéreim, egy dologra: amikor a próféta aláírta a Hudaybiyeh megegyezést# Csak emlékeztetlek titeket erre. Nem mondok semmi újat, csak emlékeztetlek.”
1998 április 18-án az egyiptomi Orbit TV-vel készített interjúban is szóba került Oslo: „Természetesen nem hasonlítom magam a prófétához, de azt mondom, hogy tanulnunk kell cselekedeteiből és Szaladinéból. # Tiszteletben tartjuk a megegyezéseket, ahogy Mohamed próféta és Szaladin tiszteletbe tartották a megegyezéseket, amelyeket aláírtak.”
már milyen tények szólnak ellenem?
Amiket te idézetként az megint abban a tautológikus bizonyítás esetei… Arafat ezen szövegeiben semmi mást nem mond, minthogy Mohammed is elfogadott olyan szerződést, amelynek egyes pontjai a muszlimokkal szemben hátrányosak és igazságtalanok voltak, és hogy mind Mohammed, mind Szaladin tartották magukat ehhez. Az, hogy ezt te egy olyan narratívába illeszted, miszerint ez csak megtévesztő dolog, az nem Mohammedet jellemzi, de jelen esetben mégcsak nem is Arafat mondataiból következik, hanem a te feltételezésed róluk.
Hívő muszlim érti ezeket a nyilatkozatok.
Ezek a szerződések arra jók, hogy a meggyengült muszlim erők újra erőre kapjanak majd amikor meg van a szükséges erő akkor mondvacsinált ürüggyel felmondják a fegyverszünetet és győzelmet arassanak. Ilyen volt Oszló is de a jelek szerint a Jordán és az egyiptomi békeszerződés is ilyen. Tautológiává a történelmi tények teszik
Olvastad a Hamasz Chartát? Békére nem, csak fegyverszünetre hajlandók. Minta: Mohamed szerződése a kurais törzzsel.
Irán atomszerződés: 15 évre szól. Ezalatt kifejlesztik a hordozó rakétákat majd 15 év után már gyorsan legyárthatók az atombombák. Lemondani nem mondtak le az atombombáról tehát nincsenek békés szándékaik. Minta szintén Mohamed.
Ha nem elég erős az iszlám sereg akkor időt kell nyerni, majd amikor megerősödik akkor valamilyen ürüggyel fellehet mondani a szerződést.
olvastam a Hamasz Chartát…
Ott konkrétan még fegyverszünetről sem esik szó. Ugyanakkor meglehetősen vicceske ez a folyamatos tautológikus érvelés, miszerint a jelenkori politikai szereplők érdekvezérelt politikai manővereit – miszerint nem szeretnek eszetlenül fejjel a falnak rontani hanem igyekeznek javítani az esélyeiken politikai céljaik elérésében – valami egészen egyedi iszlámspecifikus dologként próbálod beállítani…
Nem látom a cáfolatát az állításnak miszerint az hubaidiai-béke mintája a mindenkori békéknek amit a muszlimok kötnek a kafirokkal.
Jelenkori politikai szereplők érdekvezérelt manőverei? Tévedés mert nincs új a nap alatt. A próféta példáját követve Szaladin fegyverszünetet kötött a keresztesekkel, majd egy karaván kifosztásának ürügyével váratlanul dzsihádot hirdetett és elfoglalta Jeruzsálemet. Erről neked tudni kellene.
Az pedig nem releváns, hogy muszlim vagy nem muszlim specifikus (azaz más mit csinál) viszont elválaszthatatlan része az iszlámnak. Ez nem tagadható mert Mohamed cselekedeti közé tartozik, az pedig nem képzi kritika tárgyát egy hívő muszlim számára.
„Kevés hitetlen hallott az al-Hudaybiyeh oázisról. Mohamed i.sz. 628. tavaszán itt kötött tíz évre szóló békeszerződést Mekka uraival, a pogány kurais törzs vezetőivel. A szerződéssel a kezükben a kuraisok biztonságban érezték magukat és feloszlatták hadseregüket. Két évvel később egy régi törzsi viszály fegyveres összecsapáshoz vezetett Mohamed egyik szövetségese és egy kurais-párti pogány törzs között. Mohamed ezt ürügyként felhasználva azonnal hadjáratot indított, elutasította a kuraisok jóvátételi kísérleteit, bevonult Mekkába, kiűzte a városból a pogány vallásokat és lerombolta bálványaikat. Azóta Mekka iszlám szent városa, al-Hudaybiyeh pedig minta a hitetlenekkel kötendő megállapodásokhoz. A próféta példáját követve Szaladin fegyverszünetet kötött a keresztesekkel, majd egy karaván kifosztásának ürügyével váratlanul dzsihádot hirdetett és elfoglalta Jeruzsálemet. ”
Amikor az a blokádtörő hajó ami miatt megromlott Törökország és Izrael kapcsolata elindult a kikötőből akkor a tömeg khaibar, khaibar felkiáltással búcsúztatta.
Nem tudom honnan szedted a 93 legyilkolt embert a muszlim tömeg úgy tudja, hogy legyilkolták az egész törzset. Ezért ha egy zsidónak khaibart említi egy muszlim az gyakorlatilag a megölését jelenti.
Igazából ez a beszélgetés kezd meglehetősen röhejessé válni, tekintettel, hogy előbb éppen Amichay olvtársnő volt az, aki – miután előadta, hogy Khaibar törzsét lemészárolták, behozott egy idézetet, miszerint nem mészárolták le őket, de ezek után még mindig arról folyik a vita, hogy lemészárolták-e vagy sem…
Szóval nem, a muszlimok nem gondolták/tudják úgy, hogy Khaibar városát (nem törzs, a városban öt különböző zsidó törzs élt) lemészárolták volna. egyetlen olyan középkori történi forrás sincsen, amely erről számolna be. Sem ibn Ishaak, sem Tabari, sem ibn Hisham, sem a hadith gyűjtemények, sem a Korán… nem találsz középkori zsidó forrásokat sem ilyen dologról. (mit több, a középkori zsidó legendáriumok egy része tudni véli, hogy a khaybari zsidó közösség a XII. századig felmaradt és történelem során többször is függetlenedni tudott a muszlim uralomtól, és önálló „királyságot” működtetett… ezekről a legendákról Liran Yagdarnak vannak kurrens kutatásai, ha érdekel, érdemes utánaolvasni) …
szóval ezt a „khaybariakat lemészárlós” dolgot hagy rakjuk már végre oda, ahova való, a meglehetősen gyenge propagandaszöveg fakkjába.
Ugyanakkor Khaibar katonai bevétele a muszlm történeti hagyományban azért jelentős, mert egy Medinánál mind létszámban, mind gazdasági erőben, mind katonailag önmagában is jóval erősebb – Mohammedék ellen jó ideje hadat viselő erőt sikerült pár nap alatt teljesen és véglegesen legyőzni, amely erő alig egy évvel korábban is még a teljes megsemmisüléssel fenyegette a muszlim közösséget. Nyilván a jelenlegi palesztin-izraeli konfliktusban ez a győzelem több szempontból is nagyon jól kommunikálható szimbólum, hiszen abszolút jól illeszkedik a palesztin narratívába, miszerint ők a fenyegetett és gyengébb fél, akit az ellenség végpusztulással fenyeget, ugyanakkor ott az „ígéret”, miszerint ennek ellenére gyors és teljes győzelmet is arathatnak, ha elég álhatatosak… ráadásul ott is zsidók voltak az ellenséges törzsek, szóval minden adott a párhuzamhoz.
Történelmileg azért jelentős khaibar hívő muszlim számára mert a törzs legyőzése után megnyílt az út a nagy hódításokhoz.
Vajon miért emlegetik muszlimok amikor zsidók ellen tüntetnek: emlékezzetek khaibarra?
Palesztinok azért emlegetik mert ezzel igazolnak bármiféle szerződést amit a hitetlen zsidókkal kötnek, azaz semmisek az ilyen szerződések. Te pontosan tudod miről van szó mégis mást írsz.
nem, ez a ti szektátok értelmezése, amelynek nem sok köze van a valósághoz…
Valószínűleg azok a muszlimok akik khaybar-oznak a mi narratívánkat ismerik és nem a tiedet. Ők kendőzetlenül nyilatkoznak meg, te viszont elkívánod tüntetni a kényelmetlen igazságot.
Nem. Az van, hogy én igyekszem a történi források és a valóság alapján kialakítani a narratívámat, míg a különböző ideológiákat követő történelemhamisító agymosottaknak meg ez nem tetszik… legyenek akár iszlamisták, arab nacionalisták, szélsőjobber cionisták, neonácik, kereszténycionisták vagy más hasonló elmebeteg szekta.
Ezt magyarázd meg azoknak a muszlimoknak akik khaibároznak. Egyszerű muszlimoknak. Avi Marmara blokádtörő hajót búcsúztatók sem olvastak téged. Ők is szép rendesen khaibaroztak. A történetből három dolog fogta meg őket
– kiirtani a zsidókat
– utána már gyorsan megy a világ meghódítása
– hitetlennel kötött szerződés nem kötelezi az igazhitűt annak betartására.
Érdekes, hogy mindenki, még az egyszerű muszlim is rosszul értelmez a khaibari történetet, csak te nem. Szalladin, Arafat is így gondolta.
Azt a kort és a nomád mentalitást ismerve a te előadásod életszerútlen, spekulatív, mentegető. Akkortájt ha elfoglaltak egy települést annak lakóit vagy teljesen vagy részben kiirtották, ha pedig valaki életben maradt azt eladták rabszolgának. A fiatal nőkön osztoztak. 93 halott csak spekuláció.
Ezt próbálod felülírni. Nem találsz olyat aki neked ezt elhiszi.
Azt írja a cikkíró,hogy csak vita volt néhány zsidó közösséggel.És így Khaibárral is…Tisztára .mosná bűneiket
Hogyan magyarázza a szerző a zsidóellenes pogromokat, amik Izrael megalapítása előtt történtek?
Szerintem a szerző utal rá, a XX. század előtti időszakokkal kapcsolatban is:
„Tény ugyanakkor, hogy kis számuk és a korabeli társadalmak vallási alapú szerveződése miatt a zsidóknak nem volt önálló hatalmi bázisuk, így erősebb politikai szövetségeikre voltak utalva. Ahogy pedig minden birodalomban, úgy a különféle muszlim államokban is voltak politikai és gazdasági alapú hatalmi villongások, amelyek során a rossz lóra tevő kisebbségek általában rosszul jártak. Mivel pedig a kollektív társadalmakban a politikai lojalitás nem egyéni, hanem közösségi döntés, így a retorzió is a teljes közösséget érintette.”
Mese amit előadsz:
Sir Martin Gilbert: „Az a tény, hogy a sejerai kibucban kizárólag zsidó munkaerőt alkalmaztak, feszültséget keltett a környező arab falvakban. 1909 húsvétján a környező falvak arab lakossága sok zsidót legyilkolt, „pusztán csak azért – mint Ben Gurion felidézte, aki akkor Sejerán dolgozott -, mert zsidók„.
Komoly szervezett zsidóellenes erőszak 1920 elején kezdődött. Januárban az arab falubeliek megtámadták a szíriai határon (majd a francia irányítás alatt) található galileai települést, Tel Hai -t, két tagot meggyilkolva. Két hónappal később, 1920. március 1-jén, egy közeli faluból több száz újra megtámadta Tel Hai-t, és még hat zsidót ölt meg. Ezek közé tartozott Josef Trumpeldor – egy orosz háborús hős, aki harcolt az orosz-japán háborúban, és megszervezte a települések védelmét a Galileában.
Március és április hónapjai során a tucatnyi zsidó mezőgazdasági települést a Galileában fegyveres palesztin arabok támadták meg. Ezek közé tartozott Kfar Tavor, Degania, Rosh Pina, Ayelet Hashahar, Mishmar Hayarden, Kfar Giladi és Metulla. (Ezek közül négy – Hamara, Kfar Giladi, Metulla és Bnei Yehuda evakuálták, miután ismételten megtámadtak.)
Nos lehet, hogy 1909 a szektátok számára még XX. század előtti időszak…
Lemaradtál a történelemről mert tudhatnál, zsidó az nép és nem szekta.
Ugyanitt kaptál példákat 1834-es cfáti pogromról, az 1517-es hebroni pogromról. „Említésre került itt Maimonidész, és az arab-zsidó aranykor. Nos, az 1100-as években a kordovai kalifa rendeletet adott ki, és abban három opciót választhattak a zsidók: vagy áttérnek az iszlámra, vagy kivándorolnak, vagy meghalnak. Így került el a Rambam szülővárosából, Kordovából Észak-Afrikába.”
És kedves tompika szerinted mégis honnan kellett volna kitalálnom, hogy egy magát ökölként ábrázoló IPad álnév rejtőző ismeretlen zsidóként identifikálja magát? Én edddig csak meglehetősen szektás történelemhamisító alapállásodról szereztem tudomást, az hogy egyébként milyen etnikai, nemzeti vagy vallásos identitásod van, az e kérdésben egyrészt lényegtelen, másrészt a zsidóságot a világért sem azonosítanám a hozzád hasonlókkal.
A példákat illetően pedig én is említettem ilyeneket… ezekre reagáltam is. Mint ahogy arra is, hogy te speciel sületlenségeket beszélsz, és/vagy tudatosan nem mondasz igazat…
Tök mindegy minek mondom magam. A zsidóság nem szekta és ez a lényeg.
Aha. Nem mondok igazat! Ilyen már volt. :-)))))
Miért tértél el a muszlim antiszemitizmus témájától?
egyetértünk, a zsidóság nem szekta, de nem is állítottam azt, hogy az lenne. Ilyet csak te hazudtál az álláspontomról…
Egyébként meg nem tértem el… a történeti tényeket ismertetem, egyben cáfolom a történelemhamisító szándékból adódó valótlan információkat.
Te emlegettél szektát nem én.
Érdekes! Aki mást mond mint te az történelem hamisító és hazudik.
Vajon az iszlám által leigázott népek is úgy gondolkodtak az iszlámról mint te?
Teszem hozzá, hogy az 1909-ben a cionista kolóniának éppen al-Sharaja település keresztény arab lakosaival támadt nézeteltérésel, szóval az iszlám itt bajosan jöhet képbe…
egyébként a konfliktusról beidézett forrásod „enyhénszólva” is csúsztat a kérdéses konfliktust és annak lefolyását illetően:
https://books.google.hu/books?id=kdnxxIskv_MC&pg=PA68&lpg=PA68&dq=sejera+1909&source=bl&ots=ZX3naGpfuM&sig=ACfU3U32Nimj-WQtJRKYanSpwA1w7uXMhA&hl=en&sa=X&ved=2ahUKEwjo0JW-9qniAhWPsRQKHdbMB1EQ6AEwAXoECAgQAQ#v=onepage&q=sejera%201909&f=false
Ne terelj! Ez más ügy aminek a tárgyalthoz semmi köze, ami nem változtat a közölt tényen.
Mindez túl szép, hogy igaz legyen. Hová teszi a szerző az 1834-es cfáti pogromot? Menjünk hátrébb: az 1517-es hebroni pogromot? Említésre került itt Maimonidész, és az arab-zsidó aranykor. Nos, az 1100-as években a kordovai kalifa rendeletet adott ki, és abban három opciót választhattak a zsidók: vagy áttérnek az iszlámra, vagy kivándorolnak, vagy meghalnak. Így került el a Rambam szülővárosából, Kordovából Észak-Afrikába.
Túl egyszerű mindent a keresztényekre kenni. Még a marokkói arabok is, ugye, általában zsidóbarátok, csak azok nem, akik Európába kerültek, a keresztények hatása alá…
Akármi történt Khaibar körül annakidején, bizony, ez a kiáltás ma (is?) a zsidókat lemészárolni készülő arab tömeg buzdító, lelkesítő harci kiáltása.
A Koránban, ugyanúgy, mint a Bibliában – sok minden megtalálható, ezért lehet idézeteket találni erre is, arra is, sokszor az ellenkezőjükre is. Ki azt idéz, ki azt. Egyes imámok a majmok és disznók leszármazottjait emlegetik, nem a kereszténység és nem Izrael hatására. Talán szépítés helyett komolyabban kellene elemezni, és szembenézni azzal, hogy mi a dícsérendő, és mi az elvetendő a történelemben és a szent könyvekben – mégha nem is tudunk utólag változtatni rajtuk.
Csak a tényszerűség kedvéért; a cordobai kalifátus 1030-ban megszűnt, így a cordobai kalifa az 1100-as években nem adhatott parancsot. a zsidók kiűzésére.
De egyébként igaz a dolog… a cordobai kalifátus bukása után az első taifa korszakban több vallási kisebbségekkel szembeni pogrom is történt. Az első ilyen 1066-ban pl. a granadai taifa nagyveziri tisztjét betöltő zsidó vallású (bár nyílta
n ateista nézeteket hangoztató) Joseph ibn Naghrela elleni lázadásként indult, de végül a zsidó közösség elleni pogrommá szélesedett.A legjelentősebb változást ugyanakkor az al-Andalust 1141-től elfoglaló szekta, a Muwahidun (almohádok) okozza, itt az ő uralmuk alatt történik meg a zsidók és keresztények jogfosztása, mivel ők teológiai alapon tagadják mind a dhimma-státusz létét, miközben a muszlim közösségeken belül is vallásüldözést folytatnak. (ugye ők börtönzik be többek között ibn Rusdot is)… ugyanakkor az muwahidun szekta egyszerűen nem volt olyan helyzetben, hogy programját a gyakorlatban is meg tudja valósítani. (Maumuni családja elmenekült ugyan Cordobából, de a szintén muwahidun uralom alatt álló Fezben már le tud telepedni, Maimuni itt írja meg a Mishnáját), a zsidó közösségben pedig még ekkor sem merül fel reális opcióként, hogy keresztény területre lépjenek….
Ugyanakkor – a Koránban – de legfőképpen a prófétai hagyományban valóban sok minden megtalálható. amiből sok minden kiolvasható. Ugyanakkor a zsidókat majmokként és disznókként leírni mindenképpen erősen „kreatív értelmezése” a szövegeknek… és a gond sokkal inkább itt, mint a szövegekben rejlik…
Teszem hozzá, hogy az a hagyomány, ami a Koránban visszaköszön az egy az egyben a Midrásokból (azaz a Mózessel lévők közül, akik nem fogadták el az Isten által kapott táplálékot, és mindenféle húst ettek, azokat az Úr disznóvá változtatta) származó hagyomány, és mint ahogy a midrások – úgy a Korán sem a zsidóságra vonatkoztatja, hanem expliciten a múltban megtörtént eseményre vonatkozó figyelmeztetés. Egyébként a közel-keleten tényleg elterjedt ez a nézet – számos egyiptomival vagy jordániaival találkoztam, aki szentül hitte, hogy a Koránban le van írva, hogy a zsidók majmok és disznók, mi több, egy jordán uriember még az imámjához is elvitt ezügyben, amikor megmutattam neki, hogy a vonatkozó részben nem ez val leírva. Aztán az imámmal ez ügyben vitába is keveredtem, melynek konklúziója az imám részéről az volt, hogy ugyan a a Korán tényleg nem így írja, de mivel a mostani zsidók pont viselkednek, mint akikről a Korán beszél, ezért rájuk is lehet vonatkoztatni, és ugyan a Korán pont itt megemlíti, hogy akik a zsidók és mások között Istenfélőek, azoknak nem kell félniük, arra azt mondta, hogy ez bizonyára a múltbéli zsidókra vonatkozik, a mostaniakra nem…
A Berber dynasty, the Almohads, conquered Córdoba in 1148, and abolished dhimmi status (i.e., state protection, through payment of a tax, the jizya, of the life and possessions of non-Muslims) in some of their territories. The loss of this status left the Jewish and Christian communities with conversion to Islam, death, or exile. Many Jews were forced to convert, but due to suspicion by the authorities of fake conversions, the new converts had to wear identifying clothing that set them apart and made them subject to public scrutiny.
Maimonides’s family, along with most other Jews, chose exile.
Én is ezt írtam, ez már nem a cordobai kalifátus, hanem a Muwahidun (Almohadok) időszaka, mint ahogy az is tény, hogy Maimuni Cordobából a szintén almohad uralom alatt álló Fez-be megy.
Érdekes cikk, azonban több gondolat megfogalmazódik bennem a kapcsán.
Az iszlám vallás jellege miatt, miszerint nincs egységes klérus, ami konzekvensen ugyanazt az üzenetet közvetítené, minden ember olyan üzenetet fogalmaz meg, és támaszt alá a szent szövegeink alapján, ami neki tetszik. Ez alapján a cikk is csak egy interpretáció. Az pedig, hogy ezt elfogadja-e a hívő, az már megint csak az ő döntése.
A zsidóság megjelenése és ábrázolása lehetséges, hogy a muszlim szent szövegekben több pozitív és semleges mint negatív példa van, azonban az irodalmat ebben az esetben kihagyni súlyos hiba. Talán egy jó példa erre, az 1001 éjszaka meséje. Az eredeti változatot nem olvastam arab nyelven, azonban a magyar fordításban Aladdin története elég sztereotip módon mutatja be a zsidó kereskedőt. 14. században keletkezett történetről beszélünk, ami az iszlám aranykora. Természetesen lehetséges, hogy csak a magyar fordításban van ennyire súlyosan félrefordítva, vagy egyedülálló példa lenne Aladdin története. (Bár, mint az 1001 éjszaka meséjét szokás az arab irodalom egyik legjelentősebb műveként jellemezni, így nehezen hiszem hogy egyedülálló lenne. Mivel nem vagyok irodalmár, csak a saját tapasztalataim tudom leírni).
Zárásként, pedig ami a legfontosabb. Százezrek haltak/halnak meg az arab-izraeli konfliktusban. Ezek az emberek nem hiszem, hogy feltámadnak attól, hogy ez nem ezeréves konfliktus, és a családjaiknak sem lesz könnyebb elviselni a veszteséget ennek tudatában.
A Libanoni Keresztények örülnek a zsidóknak.Hiszen Izrel mentette meg őket a muszilm gyilkosoktól.
És az Izraeli keresztény arabok is örülnek a zsidó kormánynak.Azt mondják,hogy nekik addig van jó dolguk,amíg zsidó vezetés van Izraelben.És nem muszlim vezetés.