Így áll bosszút Hitleren a magyar-zsidó holokauszt-túlélő

Táncolnia kellett Mengelének Auschwitzban, látta anyját a gázkamrába lépni. Húsz év után bocsátotta meg magának, hogy túlélte, azóta segít a többi holokauszt-túlélőnek, hogy próbáljanak kilépni az áldozati szerepből, a sötétségből a fénybe. Ezt tartja saját küldetésének a magyar származású, 91 éves, Amerikában élő Eger Edit pszichológus, író, aki a The Times of Israelnek mesélt életéről.

Sajnálja azokat, akik gyűlölködésre pazarolják az életüket. Ezt a jelenkor antiszemitáinak és rasszistáinak üzente Eger Edit, ugyanakkor azokért is aggódik, akik az egyre növekvő gyűlöletbeszéd és erőszak áldozatai.

Ha valaki, akkor ő pontosan tudja, hogy a gyűlölet hova vezethet.

16 évesen a budapesti Opera színpadáról Auschwitzban találta magát szüleivel. Apja próbálta nyugtatni a hírhedt feliratot olvasva, hogy csak dolgozni fognak, aztán hazamennek. Másképp alakult. Szüleit gázkamrában gyilkolták meg a nácik, anyját még látta belépni oda.

Egy alkalommal Mengele a körletükbe látogatott és arra kérte őket, hogy szórakoztassák. Társai egyből előre tolták, mivel jól képzett táncos volt.

„Nem tudtam, hogy ki volt, becsuktam a szemem és visszaemlékeztem, ahogy Csajkovszkijra táncoltam, vagy ahogy a Rómeó és Júliában, az Operában”

— mondta Eger Edit.

A még gyakorló klinikai szakpszichológus professzor és több sikeres könyv szerzője azt mondja, abból merített erőt, amit még az anyja mondott neki Auschwitzban: „Emlékezz, ami a fejedben van, azt senki sem veheti el tőled!”.

„És igaza lett, a nácik mindent elvettek tőlem, de a lelkemet soha nem gyilkolták meg.”

Pedig megpróbálták. A nácik az egyik halálmenetbe kényszerítették a háború végén. Egy tömegsírban találták meg, de csodával határos módon életben maradt.

Évtizedekig küzdött azzal, hogy elfelejtse a múltat. Legalább 20 évig senkinek sem árulta el, hogy mi történt vele, azt mondja, azért, mert nem akart különböző lenni.

Később azonban rájött, hogy ha elutasítja a visszaemlékezést, azzal megakadályozza azt, hogy megbirkózzon a történtekkel.

„Volt egy titkom, de később a titoknak voltam én”

— mondja Eger Edit, aki két éve az emlékeiről adott ki nagy sikerrel könyvet, A választás címmel. Ez arról szól, hogyan nézz szembe a múlttal, hogy továbbléphess, valamint hogy a szeretetet és a megbocsátást válaszd a gyűlölet helyett.

„Akkor kezdem el megbocsátani, amikor újra ellátogattam Auschwitzba, és végre megbocsátottam magamnak, hogy túléltem.”

forrás: facebook.com

Arról is beszélt, hogy az egyre megosztottabb társadalmak és a kemény migránsellenesség fájdalmas emlékeket ébreszt benne. Rémálmai voltak, amikor a látta, ahogy a migráns szülőket elválasztanak gyermekeiktől a mexikói határon. Ezzel a Donald Trump által bevezetett intézkedésre utalt, amelyet később a tiltakozások hatására visszavont.

Az elmúlt időszakban tapasztalható emelkedő antiszemitizmus ellenére Eger Edit optimista a jövőt illetően.

„Mindig megtaláltam a reményt a reménytelenségben”

— mondja, és örömmel tölti el, hogy a mai fiatalok inkább megkérőjelezik a hatalmat, mintsem hogy vakon kövessék.

forrás: facebook.com

Úgy határozza meg magát, mint egy irányító, aki segít az embereknek az áldozati szerep sötétségéből kitörni a fényre, felszabadulva.

„Gyűlöletfüggővé válhatsz és élhetsz áldozatként, de én ezt elutasítottam, mert az nem én vagyok, az csak megtörtént velem”

— fogalmazott.

Azt mondja, ahelyett, hogy megengedte volna magának hogy az auschwitzi horror határozza meg az életét, inkább az volt a célja, hogy élvezze az életet.

„Csodálatos dolog élni és jól lenni. Három gyermek anyjaként, öt unoka nagyanyjaként, és négy gyermek dédmamájaként. Ez egy jó bosszú Hitleren”

— mondta.

Eger Edit korábban az On The Spot című műsorban is szerepelt.

On the spot – Az ellenség gyermekei: Edith Eva Eger

Edith Egert Kassáról deportáltak Auschwitzba, ahol szüleit a haláltábor hírhedt orvosa, Dr. Mengele a gázkamrába küldte, őt pedig még aznap este arra kénysze…