Izraeli diadal a nemzetközi Bibliaversenyen

Harminc ország hetvennégy résztvevőjével rendezték meg Izraelben a Biblia történeteit és bölcseleteit felmérő diákversenyt, amelynek izraeli győztese lett.

„Ma minden embernek van egy Bibliája. Mindannyian egy fejezet vagyunk a könyvben, de az erőnk abban rejlik, hogy közösen adjuk a történet egészét”

— fogalmazott Jicak Herzog, a Zsidó Ügynökség képviselője, a rendezvény egyik főszervezője zárónapi beszédében.

Fotó: Wikipedia

A többnapos eseményt, amelynek döntőjét 56 éve rendezik Izrael függetlenségi napján egy 17 éves jesiva-tanuló nyerte.

Yonatan Weissmannak, a Yeshivat Yerushalayim diákjának Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Naftali Bennett oktatási miniszter is a helyszínen gratulált.

Idén harminc országb 74, 14 és 18 év közötti résztvevője vett részt a kéthetes vetélkedésen, amelynek részeként közös tanulás és utazás, Izrael megismerése is szerepelt a programban.

A verseny célja az volt idén is, hogy a fiatalok összemérjék tudásukat a Szentírással kapcsolatban. Ebben az évben a szervezők a „különlegesség és az egység őrzését” nevezték a verseny fő mottójának.