John Lukacs a legnevesebb tengerentúli magyar történész, az antinacionalista katolikus reakció és egy ódivatú anglofil hagyomány sorsában zsidó képviselője volt. Emlékéből fakadjon áldás!
A zsidótörvényeket elkerülte, ugyanis édesanyja időben katolizált. Mégis szinte minden interjújában szerepelt: ha „fajilag” meg is úszta, de örökségében, sorsában és talán világnézetében megkerülhetetlen volt zsidó származása.
Szókimondó történész volt, aki demokrácia és hazafiság nélkül nem tudott élni. Regisztrált kisgazdaként hagyta itt az országot, és élete végéig büszke volt antikommunizmusára. Szenvedélyes patrióta volt, aki amerikai életében is a magyar ízeket, a magyar történeteket és a magyar szót kereste. Eközben zsidó nagyszüleihez állt a legközelebb:
„Náluk derekabb, becsületesebb, jószívűbb embereket soha nem láttam”
, mondta a Mandinernek két éve.
Választott témáiban, a második világháborúban és a magyar sorskérdések elemzésében fel-felsejlett a zsidókérdés, annak megoldási kísérletei, és végül a szörnyű „végső megoldás”. Élete során több mint 25 könyvet írt — lakásában csak könyvből és alkoholból nem volt hiány. De könyveinek héber fordítását kiemelt helyre tette. Tradíciójában anglofil volt — még akkor is, amikor ez az irányzat éppen kevéssé volt divatos a magyar konzervatív oldalon. A nacionalizmust azonban elutasította: ez persze érthető, hiszen főiskolai ajánlóprofesszora a minden libertárius által ismert Eric von Kuehnelt-Leddihn osztrák monarchista volt, aki először kötötte össze közérthetően a felvilágosult progressziót Auschwitzcal és a gulággal.
Az egyre hangosabban hőbörgő világ, a jobb- és baloldali szélsőségek erősödése közepette John Lukacs munkássága arany közép volt, a polgári elme számára nyugodt menedék. Munkássága vállaltan reakciós volt, patrióta és konzervatív, és közben művelt, mély, elemző, kérdező és száműzött — és ebben talán kicsit zsidós is.
Emlékéből fakadjon áldás!
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.