Idén galuti zsidók is kapnak köszönetet Izraelből

Idén – első alkalommal – a zsidó állam területén kívül élőknek is megköszönik az Izraelért végzett munkájukat.

A világon élő zsidóság tagjai közül több idős ember számára is különleges meglepetéssel készülnek — derül ki a The Jerusalem Post írásából. A megajándékozásra váró szépkorú személyeket Izrael Függetlenségi Napja előtt egy héttel virágokkal és köszönőlevelekkel ajándékozzák meg azért a munkáért, amit a zsidó állam fejlődéséért és növekedéséért végeztek.

A kedves gesztust a SAHI (héber mozaikszó a Különleges Hála Egység alapján) nevű szervezet aktivistái hajtják végre, és idén először nemcsak Izraelben osztanak ajándékokat.

Buenos Aires, Dublin mellett New York, Boston, Dallas és Miami is szerepel a listájukon.

„Az a célunk, hogy kapcsolatot hozzunk létre a generációk között egy olyan napon, amikor az egységet ünnepeljük — és azt, hogy valami igazán nagy dolognak lehetünk a részesei. Virágot kapni pedig nemcsak szívet melengető, hanem az elismerésnek a jelentőségét is kifejezi, ami azoknak a zsidó diaszpórában élő időseknek jár, akik Izraelnek szánták az életüket”

— hangsúlyozta Avraham Hayon, a SAHI alapítója a kezdeményezés kapcsán.