Csütörtökön indul a Nemzetközi Élet Menete

Május másodikán, a Jom Hásoán, vagyis az izraeli holokauszt-emléknapon indul Aushwitzból Birkenauba a Nemzetközi Élet Menete.

A világ minden tájáról, 53 országból érkező több ezer ember menetel majd csütörtökön az Auschwitzból Birkenauba vezető három kilométeres úton, hogy tisztelegjen a Soá áldozatai előtt. A menetet az Auschwitz-Birkenau tábor romjai közötti emlékceremónia követi majd.

Nemzetközi Élet Menete, illusztráció

A Nemzetközi Élet Menete egy éves oktatási program, ami a világ minden tájáról utaztat Lengyelországba és Izraelbe csoportokat, hogy a Soá történelméről tanuljanak, illetve megvizsgálják az előítélet, az intolerancia és a gyűlölet gyökereit. 1988-as indulása óta több, mint 52 országból mintegy 260 000-en vettek részt a vészkorszak áldozataira emlékező meneten.

„Nem elég a gyűlölet romboló erejéről tanítani a fiatalokat. Inkább arra kell rávezetni őket, hogy egymást oktassák, ássanak mélyre, és segítsék társaikat abban, hogy megértsék, és átérezzék a holokauszt atrocitásának legmélyebb mozgatórugóit.”

— nyilatkozta a Nemzetközi Élet Menete egyik alapítója és vezetője, Shmuel Rosenman.

Az eseményt végig élőben közvetíti a Nemzetközi Élet Menete facebook oldala.

Május 9-én a menet Jeruzsálem utcáin folytatódik a zsidó óvároson keresztül egészen a Kotelig, azaz a Siratófalig.

A náci Németország a lengyelországi Oświęcim külvárosában 1940. május 20-án hozta létre az I. tábort, amely az azt követő években gyors ütemben bővült. Az első – lengyel – áldozatok 1940. június 14-én érkeztek ide, a népirtás 1942 elejétől folyt a holokauszt szimbólumává vált táborban.

Különböző becslések szerint 1940 és 1945 között 1,1-1,5 millió embert deportáltak a nácik a táborba, túlnyomó többségük zsidó volt és gázkamrákban vesztette életét. Magyarországról 1944. május 15. és július 9. között zajlottak a deportálások. Az emberek többségét Auschwitz-Birkenauba szállították, ahol legtöbbjüket megölték.

Százharminc magyar diák, illetve Izrael, Bulgária, Belgium, Hollandia és Dánia budapesti nagykövetei is részt vesznek a holokauszt áldozatainak emlékére rendezett programon.

A magyar csoport megemlékezést tart a 18-as számú magyar barakk előtt, majd együtt menetelnek a második világháborús halálmenetek egyik útvonalán, az Auschwitz I. lágert és az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábort összekötő úton. A csoporttal tart két holokauszt-túlélő is.

Százharminc magyar diák utazik Auschwitzba a nemzetközi Élet menetére

A 15 és 17 év közötti fiatalok az ország hét iskolájából jelentkeztek a nemzetközi holokauszt emlékprogramra.

Idén is több ezren emlékeztek meg a vészkorszak áldozatairól a budapesti Élet menetén is. A tizenhetedik alkalommal megrendezett menet célja az volt, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

Holokauszt-túlélők vezették az Élet menetét Budapesten

A kormány képviselője hangsúlyozta: a 20. század borzalmai után nincs helye semmilyen „ártalmatlan” zsidózásnak sem a közbeszédben, sem a politikai beszédben.