A zsidó sikeríró, aki sokkot kapott a brit antiszemitizmustól

A múlt héten fejezte be a Brexit társadalmi jelenségeit vizsgáló riportkönyvét Tuvia Tenenbom. Az amerikai-izraeli sikeríró, a New York-i Zsidó Színház alapítója döbbenetes antiszemitizmussal szembesült az Egyesült Királyságban, és nem tartja lehetetlennek, hogy Jeremy Corbyn legyen az új miniszterelnök. Interjú.

Színházban bevett szokás a dramaturgiai késleltető mozzanat. Ön színházi ember. Gondolom, kifejezetten jól jött önnek, hogy hosszú halasztásokkal zajlik a Brexit-egyeztetés. Már-már politikai freakshow-t idéző bohózat bontakozott ki a szigetországban.

Ezt ők csinálták maguknak, hiszen tudjuk, minimum Shakespeare óta az angolok imádják a színházat!

A Brexit nem csak az EU-tól való elszakadásról szól. Sokkal inkább arról, amit meg tudnak mutatni vele a világnak.

Az én véleményem szerint ez két dolog: bizonygatni országuk vegyes etnikumú lakosainak, hogy ők azért európaiak, s ugyanakkor megmutatni Európának, hogy „mi csak azért is britek vagyunk első sorban”. A skót a walesinek, a walesi az angolnak bizonygatja évszázadok óta azt, hogy mennyire különleges fajta. Ez olyan, mint egy show-műsor, nem? Ezt én mindig is imádtam. Színházi emberként sokat jártam korábban Londonba, mindig figyeltem arra, milyen a színházi élet itt. Régóta foglalkoztatott, hogy írnék erről a világról. A kiadómmal is erről kezdtünk el egyeztetni, aztán persze a Brexit mindehhez kifejezetten jó apropónak tűnt.

Ön a színház mellett hosszú ideje publikál olyan nemzetközi lapokban is mint a Die Zeit, a Corriere della sera vagy a Yedioth Ahronot. Ha a zsurnalizmus fogalmai szerint kellene megfogalmaznia, akkor mit mondana, mi a leadje az ön hét hónapos tanulmányútjának?

A következő: nem is gondoltam volna, hogy ilyen szintű antiszemitizmussal fogok találkozni.

A Brexit is megmutatta, az Egyesült Királyság társadalmi berendezkedése mélyen osztályalapú, amelynek minden szinten érezni a sajátosságait.

A maga alkotmányos monarchiájával, a királynőjével és lordjaival a társadalom önmagában is egy színpadi jelenség. Ennyi időt eltöltve ott bárkinek szembetűnhet az ő gyakori mesterkéltségük, ami persze nem kizárólag negatív értelemben értendő. Kezdjük például a szóhasználatukat. Én nagy cigarettás vagyok, és szeretek ismerkedni úgy, hogy kérek vagy kínálok a cigarettából. Mit mond az angol? „Megengedné, hogy belecsippenthessek egy szálba a cigarettás dobozából?” Vagy „Megbántásnak venné, amennyiben merészelnék kérni öntől egy cigarettát?”

Aztán ami feltűnt, hogy hiába szajkózzák mindenhonnan a politikai korrektséget, valójában mind a mai napig csak nagyon keveseknek sikerül kiszakadni a saját szociális bázisukból. A társadalmi ranglétrán való felemelkedés mesterséges, nem pedig organikus, mint például Amerikában, ahol egy csóró, de szorgalmas bevándorló idővel gazdag és sikeres tagjává tud válni az elitnek — s nem csak gazdasági, de politikai értelemben is.

Röhejes volt látni a színházakban uralkodó, pozitív diszkrimináció jegyében foganatosított „engedjünk be minden rasszot a színpadra”-effektust is. Bődületesen unalmassá és kiszámíthatóvá tették a műfajt azzal, hogy bizonyos előadásokban még a nemeket is egymáshoz igazították, nem is beszélve a bőrszínről. Ezzel egyértelműen el karják kerülni azt, hogy bárkit is megbántsanak. Ez a nagy óvatosság azonban igencsak álszent. És most a Brexit is ezt mutatta ki:

az embereket nem lehet a végsőkig hülyíteni. A nép elárultnak érzi magát és meg akart szabadulni az elitista politikai vezetéstől.

Mialatt ön a riportján dolgozott, sorra jelentek meg olyan nemzetközi kutatási eredmények, amelyek minden országban a drasztikusan növekvő antiszemitizmusról szóltak. Ezek szerint Európa a második világháború óta nem tapasztalt ekkora zsidóellenességet. Ön már korábbi négy könyvében is írt erről. A számarányokon kívül van-e valami újdonság a jelenségben?

Antiszemitizmus mindenhol van. Ez egy európai betegség, amit csak a vak nem lát. Tényleg sokkolt, amit tapasztaltam. Kifejezetten az, amit a vezető ellenzéki Munkáspárt környékén megengednek maguknak. Sokat vagyok Németországban, a feleségem is német, de ott elképzelhetetlen lenne, hogy egy meghatározó, nagy pártban ilyen szintű zsidógyűlölet teret kaphasson.

A németek vitatkoznak, érvelnek, a palesztinokról és jogfosztottságról tartanak szemináriumokat és konferenciákat. Ott nagyon szofisztikált környezetben, NGO-kon keresztül próbálják meg manipulálni az embereket.

Arra kellett rájönnöm, hogy

a brit antiszemitizmus egész más. Itt nincsenek viták, csak kijelentések.

Olyan egyértelműnek veszik azt, hogy a zsidóság egy ördögi kórokozó, mint ahogy este sötét van, vagy nappal világos. Ne felejtsük el, gyakoratilag a zsidók középkori kiüldözése óta nincs saját hagyománya a zsidókkal való együttélésnek az Egyesült Királyságban. Tehát más itt az indíttatás, mint például a lengyel vagy más keresztény országok vallási alapú antiszemitizmusánál. Döbbentem tudatosult bennem mindenfelé ez az általános helyzet. Walesben például azt sem tudták, mi az a cionizmus! Csak azt szajkózták, hogy a zsidók veszélyes kórokozók, vigyázzunk velük, mert akár úgy is járhatunk, mint a palesztinok, akiknek elvették az országát… Ennél többet azonban nem tudnak hozzátenni.

Több egyetemi hallgatóval is beszéltem, és a tájékozotlanságuk sokkoló volt. Úgy tűnt, hogy egyfajta antiszemita lelkiállapotba kerültek.

A korábbi könyveiben kitalált személyiséget is használt ahhoz, hogy közelebb férkőzzön a riportalanyaihoz. Ehhez jól jött arab tudása akkor, amikor palesztin szervezetekkel és politikusokkal interjúzott. A mostani munkájánál is így tett? Etikus és legitim ez a módszer ma is?

Nekem egy alapelvem van ezzel kapcsolatban: a beszélgetőtárs előtt világossá teszem az elején, hogy újságíróként rögzítem és fel akarom használni a mondandóját. Mindegy, hogy most a valódi nevemet vagy másét használom.

De a Közel-Keletről írt könyvében német vagy jordán szerzőként mutatkozott be az interjúalanyainak.

És? Maga szerint őszintén válaszoltak volna a kérdéseimre, ha amerikai-izraeli zsidóként kerestem volna meg őket?

A mostani, Brexit-témájú riport alatt is trükközött?

Nézze, nekem német a kiadóm. Könyveim német nyelven jelennek meg elsőként, a feleségem révén már-már én is német vagyok.

Az esetek többségében német újságíróként mutattam be magam, de nem akarom letagadni: amikor azt mondtam, hogy jordán sajtónak dolgozom, akkor egyértelműen könnyebben nyíltak meg előttem.

Különben Londonban volt a legnehezebb a munka. Mindenki nagyon korrektnek próbált mutatkozni az interjú alatt, de amikor abbahagytam a felvételt, szigorúan interjún kívül pont az ellentétét állították a korábban mondottaknak.

Amikor először találkoztam önnel, több mint 10 éve New Yorkban, egy olyan előadást rendezett, ami ugyancsak az antiszemitizmusról szólt, de alaposan kritizálta a vallásos zsidóságot is. Mindkét irányba provokált. Azóta is ezt teszi, többnyire prózai változatban, pedig Izraelben született zsidóként a cionizmusa megkérdőjelezhetetlennek tűnik.

Lengyelországból származó, ortodox családban születtem Izraelben. Az ortodoxiában nőttem fel, de a jesivát már nem bírtam, gyakorlatilag elmenekültem abból a közegből. A családom feketebárányaként Amerikába mentem matematikát, szociológiát és színházat tanulni. Ami az én cionizmusomat illeti: számomra vitathatatlan, hogy zsidóként a legnormálisabb Izraelben élni. Máshol folyamatosan szembesítik az embert a zsidóságával, nyilván Amerikában ezt könnyebben elviselem, de azért a progresszív oldalról én is megkapom a magamét, hogy nem vagyok hajlandó siránkozni a terroristák által is gerjesztett palesztin „sorstalanságról”.

Beszéljünk az új könyvről, amihez dokumentumfilmet is készítenek. Ezekből már számos részlet elérhető az interneten. Volt, amelyiket a BBC át is vette. Hány interjút csinált és kikkel?

A múlt héten adtam le az anyagot a kiadónak. Több száz emberrel beszéltünk, nyilván ezek lesznek benne a könyvben. Találkoztunk tucatnyi politikussal, véleményformálókkal, diákokkal, a kocsma népével épp úgy, mint a mezőgazdasági vagy ipari dolgozókkal. A filmről még nem tudok pontosan mit mondani. Abban bízom, hogy az olyan nyilvánosság, amit a BBC szerzett nekünk, segíthet a népszerűsítésben. Összességében erősnek tűnik az alapanyag, de sok múlik az értékesítésen. Az egyik előző könyvem, amit a menekültekről írtam, például az egyetlen, amelyik nem volt fenn a Spiegel bestseller listáján. Valahogy úgy érzem, nem voltunk ügyesek az időzítéssel. Ellenben az egyórás film a német köztelevízióban több százezer emberhez eljutott. A politikai szereplők közül Nigel Farage és Jeremy Corbyn is hajlandó volt találkozni velem. Nyilván az ő véleményüknek megvan a maga dramaturgiája a könyvben.

Ezek a politikusok mondtak olyat, amit meglepte volna?

Nem igazán. Corbynnál kétszer is jártam. Az az igazság, hogy ő nem buta ember. Mindkét alkalommal politikusként szólt, amikor felvettem amit beszél, és másképp, amikor arra kért, hogy a szövege ne jelenjen meg. A feladat ebben az, hogy a lehető legetikusabban próbáljam visszaadni azt, amit tapasztaltam, de azért kiderüljön az olvasó számára is, hogy ezek a képviselők mit és miért is gondolhatnak valójában.

Mi a véleménye, lehet a Munkáspártból az új brit kormány vezető ereje, Corbynból pedig az új miniszterelnök?

Nem vagyok jós, a tények azonban beszédesek: két friss kimutatás szerint jobban állnak, mint a kormányoldal. Jelenleg a Munkáspártnak 40%-körül áll a támogatottsága. Az EU-választási kimutatás szerint pedig Farage pártja vezet, és Corbynék a másodikak.

Tehát bármilyen ijesztő is ezt kimondani, minden esély megvan arra, hogy az antiszemitizmussal régóta kokettáló Jeremy Corbyn legyen az Egyesült Királyság új vezetője.

Izraeliként mit gondol Benjamin Netanjahu választási sikeréről és a Donald Trump által az „évszázad egyezségeként” emlegetett béketervről?

Bibit lehet szeretni és utálni, de a politikai zsenialitásáról nem lehet kétsége senkinek.

A módszerek, melyekkel ösztönözni tudta a szavazókat eddig minden választás előtt, engem Houdinire, a nagy bűvészre emlékeztet.

Harry Houdinit, aki Budapesten született Weisz Erikként én menekülő-művészként is ismerem.

Hát mind a ketten kemény zsidó legények, az stimmel. De nézzen körül!

A baloldal nagy pechjére jelenleg nincsen alternatívája Netanjahunak. Én Ganzot nem tudtam igazán komolyan venni.

Szűzként próbált évényesülni a választási küzdelemben, és szerintem esélye sem volt. Az világosan látszik, hogy Trump és Bibi jó kapcsolatban van, de nem szabad elhamarkodottnak lenni azzal kapcsolatban, amit a sajtó meglebegtetett. Olyan tervet fognak elénk tárni az amerikaiak, amilyen eddig még nem volt, de egyáltalán nem biztos, hogy ezzel békésen megoldódik a közel-keleti helyzet, vagy hogy Izrael lesz a fő győztese mindennek.

Ön színpadi szerzőként indult, majd külföldi lapokban kezdett el politikai véleménycikkeket publikálni. Bolygó zsidóként az utóbbi hat-nyolc évben öt riportkönyvet írt. Nem hiányzik a színház?

Kell-e ennél nagyobb cirkusz, mint ami ma zajlik a világban?! Shakespeare-nek nagyon is igaza volt: színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Nagyon érdekes más szemszögből foglalkozni a világ dolgaival. A színházam alapja is ez volt, most azonban úgy vélem sokkal nagyobbra tágítottam a keretet.

Utazás és szociográfia, mindez jelenleg nagyobb kaland, mint négy fal között színpadra állítani egy-egy darabot. Ez remek intellektuális kihívás. Mindenkinek merem ajánlani.

Arról nem is beszélve, hogy a közönségünk is nagyobb a filmekkel és a könyvekkel, no meg a közösségi médiával, és azokkal, akik minket felkapnak vagy éppen fenyegetnek… Azért teljesen nem szakadtunk el a színháztól. Bécsben, Berlinben és New Yorkban is voltak már rendezvényeink. Ezeken általában színészek olvasnak fel valamelyik könyvemből, és utána kérdéseket kapunk a nézőktől. Nagyon szeretem ezeket a találkozásokat. Nyilván ezzel reklámozzuk is a könyvet, és gazdaságilag is stabilabb lábakon tudunk állni, mintha színházakban rendeznék és írnám tovább a drámáimat.

Ez azt jelenti, hogy a New York-i Zsidó Színház közönségének továbbra is várnia kell az új drámára öntől?

Most egy darabig még talán igen. Élvezem a könyvek írását, bár még nem tudom, mi lesz a következő feladat. Végre valahára jó volna olyanról is írni, ahol nem kerül elő az antiszemitizmus. Talán Indiáról érdemes lenne elgondolkodni. De akkor meg kérdezhetnék, hogy ki a fenét is érdekelne a könyvem?

Azért nyilván van egy nemzetközi közönsége, mert sok nyelvre lefordították már a munkáit. Tavaly a norvégok és a csehek is megismerhették egyedi stílusát. A magyar piacon nem gondolkodtak?

Dehogynem. Elvileg ott él Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége. Most hogy kérdezi, nem ismer véletlenül egy jó kiadót?

Miért hagyják faképnél a fiatalok Jeremy Corbynt?

Terjedelmes cikkben elemzi a Munkáspárt támogatása csökkenésének kérdését az Evening Standard.