A francia parancsnok az első cionista kongresszus előtt egy évszázaddal már felszólította a zsidóságot, hogy térjenek vissza a Szentföldre.
220 évvel ezelőtt született egy levél, amely a diaszpórában élő zsidóság politikai szerepét hangsúlyozta. A szerzője egy ír protestáns, Thomas Corbet volt, aki korábban az angolok elleni lázadásaként csatlakozott a francia hadsereghez.
Felismerve a zsidóságban rejlő lehetőségeket – kritikusok hangok szerint elsősorban anyagi érdekeket – Corbet arra bátorította a francia hadsereg parancsnokát, Bonaparte Napóleont, hogy a „kelet meghódítása és Izrael földjének elfoglalása érdekében” szólítsa fel a zsidó népet arra, hogy csatlakozzanak hozzá.
Bár Napóleon reakciója nem ismert, de 1799-ben keltezett levele éppen abban az évben született, amikor a francia hadvezér Egyiptomból Palesztinába érkezett — hangsúlyozza a cikkében Tomer Ilan, az irelandisrael.ie szerzője. Európa hódító csapatai akkor a katonai szempontból is stratégiai jelentőséggel bíró Akkót akarták elfoglalni.
Az ostrom során Napóleon történelmi felhívást intézett, és arra szólította fel Afrika, valamint Ázsia zsidóságát, hogy térjenek vissza hazájuk földjére, és segítsenek felszabadítani az iszlám uralma alól. Üzenetében seregének soraiba invitálta a zsidókat, és arra bátorította őket, hogy tartsanak vele a Szentföldre, ahol ismét önálló nemzetként élhetnek majd, valamint Jeruzsálemben felépíthetik templomukat is.
Napóleon írásában egy zsidó állam létrehozását rendelte el a Szentföldön. Tervei szerint Akkó bevétele után Jeruzsálemet is elfoglalta volna, és ott kiáltotta volna ki az új államot.
118 évvel a Balfour Nyilatkozat előtt a francia politikus így voltaképp az első „pre-cionista” vezetővé vált.
A város védői, Haim Farhi és Ahmed al-Dzsezzar végül azonban sikeresen visszaverték a francia csapatokat, így Napóleonnak nem egy újabb győzelme, sokkal inkább akkor született levele maradt emlékezetes az utókor számára.
Kiáltványának eredeti példánya sosem került elő, de 1939-ben egy német nyelvű fordítását megtalálták. Az „izraelitáknak” címzett levélben Napóleon „Izrael örökségét” ígéri a zsidóságnak Franciaország nevében.
„Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön, vigasságot és örömöt találnak; és eltűnik a fájdalom és sóhaj”
— idézte Ézsaiás próféta szavait Napóleon akkói veresége előtt a zsidóságnak írt levélben.
Nem sokkal később, 1922. július 24-én a Nemzetek Szövetségének 51 tagállamának határozata végül lehetővé tette, hogy a Brit Mandátum megszülessen Palesztina területén – amivel egyidejűleg elismerték a „zsidóság történelmi kapcsolatát” is a föld egy részéhez.
Napóleon után pedig éppen száz évvel később a cionista mozgalom ősatyja, Herzl Tivadar is felidézte a francia hadvezér szellemiségét.
„Amit nem sikerült megvalósítani I. Napóleon uralma alatt, azt majd én beteljesítem II. Vilmos idejében”
– írta császárnak címzett levelében, 1899 márciusában a cionista mozgalom alapítója.