Nagy lemaradásban van Magyarország a holokauszt történetének szakmai feltárásában – vélik egyes történészek. Pénz ugyan lenne, de a szakértői erőforrás hiánya miatt elmaradunk a nemzetközi színvonaltól, s mindehhez jön még az ideológiai-politikai elfogultság is. Erről vitatkoztak a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely (HDKE) által szervezett vitán, ahol Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Ungváry Krisztián történész és Gellért Ádám jogász-történész beszélgetett Kovács Tamás intézetigazgató moderálása mellett.
„Nincsen szervezett, intézményes holokausztkutatás Magyarországon. Ez egy súlyos deficit, melyre megoldást kell találnunk”
— fogalmazott Gellért Ádám, a Clio Intézet társ-ügyvezetője a HDKE szerdai „A holokausztkutatás új útjai, problémái” című panelbeszélgetésén.
A Bristoli Egyetem történész PhD-hallgatója hangsúlyozta: eléggé beszédes, hogy több mint harminc éve készült el az utolsó átfogó könyv a magyar zsidók deportálásáról, Randolph L. Braham munkája, és az 1960-as évek óta nem írtak a nyilas korszakról vagy a német megszállásról vaskosabb monográfiát.
„Nehezen tudunk mit kezdeni a nemzeti traumáinkkal. […] A holokauszt témájának kérdései részei a közéletünknek. […] Sokszor azonban ez az egymással szemben álló politikai oldalak közötti hitvitákig vezet”
— mondta Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki szerint a nácik által foganatosított, a zsidóság totális megsemmisitésére tett kísérlet nagyon összetett téma.
A történész végzettségű politikus szerint célszerű más témákat is bevonni akkor, amikor a holokauszt kérdését vizsgáljuk. Ezt a gondolatot osztotta Ungváry Krisztián történész is. Úgy vélte, hogy a holokauszt kiegészíti a magyar történelem XX. századának oly sok „égbekiáltó hiányossággal feltárt” területeit.
Ez volt azonban az egyetlen közös pont, amikor Ungváry és Szalay-Bobrovniczky egyet értett. A bő másfél órás panelbeszélgetést moderáló házigazda, Kovács Tamás, a HDKE igazgatója időnként provokatív kérdéseivel zökkentette ki a résztvevőket a túlzott szakmai hangulatból, ezzel kifejezetten izgalmassá téve a diskurzust a közönség előtt.
Ilyen volt például az, amikor a helyettes államtitkár arról beszélt, hogy külföldön „sokszor tapasztalt tudatlanságot azzal kapcsolatban, hogy melyik vezető magyar politikus is felel a holokausztért”. Erre reagálva Ungváry úgy vélekedett, hogy mindez ma politikai kérdéssé vált.
Szerinte a jelenlegi alaptörvényben „tudományos megállapítást nyert”, hogy Magyarország elvesztette szuverenitását a németek megszállásával 1944 márciusában. Ungváry rámutatott: ha Horthy nyáron le tudta állítani a zsidók deportálását, akkor ezt talán korábban is megtehette volna, de minimum kérdéses, hogy tudta-e vagy sem gyakorolni a szuverenitását.
Szalay-Bobrovniczky válaszában azt mondta, hogy „vannak a magyarnál szerencsésebb államok is, akik talán könnyebben tudják feldolgozni a saját traumájukat”. Diplomataként mindezt maga is tapasztalta évekkel korábban, amikor Ausztriában teljesített szolgálatot. Hozzátette:
„ez egy érzékeny téma”, amelyet feltett szándékuk „depolitizálni”, erre azonban jelenleg nem lát túl sok esélyt.
Hallgatósága annál optimistábbnak tűnhetett akkor, amikor a helyettes államtitkár arról beszélt, hogy elkötelezett abban, hogy segítse a történész szakmát.
„Bátornak kell lenni! […] Többet kell áldozni a független kutatásokra”
-– fogalmazott. Hozzátette: bővíteni kívánják a HDKE lehetőségeit is. A kijelentését megelőzően az merült fel Gellért és Ungváry között, hogy a történészek utánpótlásának hiánya és a szakma fejlődésének elmaradása nem csak anyagi forrás kérdése.
„Nem a pénz a probléma, hanem az elkötelezett szakértői gárda hiánya”
— fogalmazott Gellért, aki részletesen kifejtette, hogy szerinte nemzetközi kontextusban a magyar tudományos eredmények legnagyobb kerékkötője egyrészt az infrastrukturális elmaradásban, másrészt az utánpótlás felkészületlenségében keresendő.
„Abszurd, hogy ma a legkényelmesebben kutatni a magyar holokausztról Washingtonban lehet”
— mondta a amerikai városban nemrég nyolc hónapos kutatói ösztöndíjjal dolgozó fiatal történész. Gellért szerint tenni kell azért, hogy a holokauszttal kapcsolatos magyar levéltári kutatóanyagokhoz az arra kíváncsi történészek könnyebben hozzáférhessenek. „Ne kelljen Izraelbe vagy Amerikába utazni ahhoz, hogy a forrásmunkát elvégezhessék” – tette hozzá.
Gellért szerint a másik komoly lemaradása a magyar történész szakmának az, hogy kevesen művelik szakmájukat idegen nyelven. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy nemzetközi konferenciákon tarthassanak előadást, vagy külföldi folyóiratokban publikálhassanak, esetleg kutatóként vagy oktatóként neves egyetemeken dolgozhassanak.
Mindehhez párosul még az a sajátságos jelenség is, hogy fiatal kutatók nem akarnak tisztességes pénzért sem dolgozni velük, mert tartanak az esetleges elköteleződés látszatától amiatt, amilyen történelmi témákkal foglalkoznak. Ezt a jelenséget Ungváry is ismeri, noha kicsit másképp. Szerinte ma jellemző egyfajta „egzisztenciális bizonytalanság tudományos kutatóknál is abban az esetben, ha bizonyos témákról állást mernek foglalni”.
A vitavezető, Kovács Tamás egyik kérdéscsokrában arra keresett választ, hogy vajon milyen nemzetközi együttműködésre látnak esélyt külföldi kutatókkal, és milyen újabb XX. századi témában látják szükségesnek intenzívebb kutatás folytatását.
Ungváry szerint akár egy „határon átívelő, nemzeti egyesítés” lehetőségének is megfelelne egy összefogás szlovák vagy román kutatókkal, mert a holokauszt tulajdonképpen véget vetett egy „korábbi sikertörténetnek”, a magyarajkú zsidóság prosperáló életének. A történész szerint Kolozsvár és Nagyvárad egyértelmű példái ennek.
Ungváry azt is kiemelte, hogy „fájó hiányosság”, hogy eddig nem lehetett hozzáférni orosz levéltárak anyagaihoz. Szerinte „hatalmas lehetőség” lakozik ebben, hiszen ez egy óriási mennyiségű adathalmaz, s melyhez a hozzáférés jelenleg „pusztán politikai akarat kérdése”.
Szalay-Bobrovniczky arról beszélt, hogy a nemzetközi szakmai berkekben „méltatlan revolverezés” zajlik a XX. századi magyar történelem eseményeivel, és gyakran érzi azt, hogy a magyar kormány „folyamatos deffenzívában” van, mivel eleve elkönyvelt tényként kezelik, hogy az antiszemitizmus csak egy jobboldali politikai nézet lehet.
A helyettes államtitkár ezzel szemben a nyugat-európai, kiemelten a brit baloldal, Jeremy Corbynhoz kötődő zsidóellenességet hozta fel ellenpéldaként.
Gellért sorra vette a feltárandó új témákat: a munkaszolgálatosokról, azok hadtörténeti jellegéről, a zsidótörvényekről, a nyilas korszakról, a német megszállásról és a népbíróságokról kellene új kutatásokat csinálni, s véleményét a másik két résztvevő is osztotta.
A beszélgetés során nem került elő a Sorsok Háza témája, ám portálunk érdeklődött Szalay-Bobrovniczky helyettes államtitkárnál a készülő projektről.
