Chábád-küldöttekre támadtak Kenyában

Az elkövetők súlyosan bántalmazták, majd kirabolták Shmuel Notik rabbit és feleségét.

Öt fős csoport tört be szerda hajnalban a Chabad kenyai központjába, ahol Shmuel Notik rabbi családjával él — közölte a The Jerusalem Post cikkében.

Az elkövetők először a férfit bántalmazták, majd a nairobi otthon hálószobájába mentek, ahol a rabbi felesége, Chaya aludt. A nőt súlyos sérülések érték a fején, a történtek után kórházba szállították.

A házaspár telefonon értesítette a rendőrséget, akiknek helyszínre érkezésükig a szülők számára sikerült a fürdőszobába zárkózni három gyermekükkel.

Shmuel Notik rabbi. Kép: Chabadinfo.com

Helyi beszámolók szerint az elkövetők a támadással egyidőben két hallgatót is megfélemlítettek, akik a Chabad Házhoz tartozó jesivában tartózkodtak. A diákok száját betömték, kezeiket pedig megkötözték.

A rablók több ezer dollár értékben vittek magukkal számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat és vallásos tárgyakat, valamint ételt és konyhai felszereléseket is elloptak. A zsidó házaspár útleveleit szintén magukkal vitték.

A Yediot Ahronot értesülései szerint nem kizárt, hogy a rablók a helyi rendőrök egy részével összejátszottak a támadás során.

Notik rabbi 2014-ben kezdte el küldetését az afrikai ország főbárosában, ahol korábban egyszer már rablás áldozatává vált. Egy péntek este során késsel támadtak rá, miközben a helyi zsinagóga felé tartott.

A mostani esetet követően Kenya izraeli konzula, Michael Bouzaglo arról értesítette a médiát, hogy felvette a rabbival a kapcsolatot, és minden lehetséges eszközzel megpróbálnak segíteni a károk helyrehozásában.