Kim Dzsong Un újabb titulust kapott

Újabb titulust kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, akire a KCNA észak-koreai állami hírügynökség immár az ország fegyveres erőinek főparancsnokaként hivatkozott.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség arról adott hírt, hogy Kim Dzsong Un az országalapító Kim Ir Szen örökös elnök születésnapjára megemlékezve hétfőn látogatást tett a phenjani Kumszuszan emlékpalotában, amely apja, Kim Dzsong Il, és nagyapja, Kim Ir Szen mauzóleumaként szolgál. Az erről szóló jelentésben nevezte a KCNA Kim Dzsong Unt az észak-koreai hadsereg főparancsnokának, ami arra utal, hogy tovább növelte hatalmát.

Az alkotmány 2016-os változata szerint az összes észak-koreai fegyveres erő főparancsnoka az Állami Ügyek Bizottságának elnöke. Az állami média most „a koreai néphadsereg főparancsnokaként” hivatkozott Kim Dzsong Un hadseregben betöltött szerepére.

Az alkotmányt a múlt héten a Legfelsőbb Népi Gyűlés (parlament) első ülésén felülvizsgálták, de eddig nem közölték, hogy mit változtattak rajta.

A népi gyűlésben újraválasztották Kim Dzsong Unt az Állami Ügyek Bizottságának elnökévé is. Ez nem jelent változást, mert eddig is ő töltötte be ezt a tisztséget, mely a kommunista állam legfőbb hatalmi központja.

A Legfelsőbb Népi Gyűlés döntése alapján szintén Kim Dzsong Un lett „minden koreai ember legfőbb képviselője és a köztársaság legfőbb vezetője”.

Ezt megelőzően a gyűlés elnökségének elnökét tartottak számon névleges államfőként, az Állami Ügyek Bizottságának elnökét pedig az ország „legfőbb vezetőjeként” emlegették.