Burka alatt bújhattak meg a terroristák Kamerunban

Kamerunban egy csoportnyi nőt vettek őrizetbe, mert azt gyanítják róluk, hogy a Boko Haram terrorszervezethez tartoznak — írja az MTI.

A hétvégi beszámoló szerint egy busz utasairól van szó, amelynek nem voltak papírjai és egy olyan településről, Blangouából érkeztek, ahol a terrorszervezet tagjait rejtegetik általában. A buszt egy közúti ellenőrzés során tartóztatták fel, összesen 30 embert vettek őrizetbe. A hatóságoknak az szúrt szemet, hogy az utasok többsége férje nélkül utazó nő volt.

A település szomszédos Nigériával, ahonnan rendszeresen átszöknek a Boko Haram fegyveresei. Számos öngyilkos merénylet történt már a városban, ezeknek elkövetői főképpen nők voltak. A Boko Haram azért képez ki nőket öngyilkos merényletek elkövetésére, mert ruházatuk, a burka alatt könnyű elrejteni a robbanószerkezetet.

Nigéria északkeleti, főként muszlimok lakta térségét csaknem egy évtizede rettegésben tartja a Boko Haram. Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezetnek hűséget fogadó fegyveres csoport 2009 óta küzd egy iszlám alapokon nyugvó állam megteremtéséért, és az elmúlt években több támadást hajtott végre Kamerunban, Csádban és Nigerben is. Tevékenysége miatt az érintett országokban több ezren vesztették életüket, és mintegy 2,5 millióan kényszerültek elmenekülni otthonukból.