Izrael választ: válságtanácskozás, vádaskodás, rejtett kamerák

Netanjahu válságtanácskozást hívott össze és az alacsony részvételi adatokkal, valamint egy baloldali kormányzás veszélyével próbálja mozgósítani a szavazóit. Pártja, a Likud közben elismerte, hogy rejtett kamerákkal szerelte fel választási megfigyelőit az arab körzetekben. A Kék és Fehér párt szintén válságtanácskozást tartott és ugyanazzal mozgósít, mint a Likud.

A kormányzó Likud válságtanácskozásra hívta össze a kampánystábját délután az alacsony részvételi adatokra hivatkozva. Folytatják azt a kampányukat, amely választási vereséget és egy új baloldali kormány megalakulását vetíti előre.

Ez valójában a mozgósítást szolgálja, mert a nap közbeni részvételi eredmények ezt nem támasztották alá – írta a The Times of Israel.

Napközben folyamatosan változott a részvételi arány, de jelentősen nem maradt el a 2015-östől, viszont a délután négy órás 42,8 százalékos adat már 3 százalékponttal kevesebb volt, mint 4 éve.

fotó: EPA/ABIR SULTAN

Közben a Likud elismerte, hogy rejtett kamerákat vetett be. A rendőrség csaknem ötven ilyen rejtett kamerát talált a Likud választási megfigyelőinél az Izrael északi részén lévő arab településeken. Az izraeli 13-as csatorna szerint mintegy 1200 ilyen kamerát csempésztek be a választóhelyiségekbe.

A kezdeményezés egyik vezetője azt nyilatkozta a Háárec című napilapnak, hogy azért szerezték be a kamerákat, hogy megbizonyosodjanak róla, a Balad nevű arab párt nem éri el esetleg csalással a 3,25 százalékos választási küszöböt. Ha ez a párt nem jut be a Knesszetbe, akkor megnő a jobboldali tömb aránya.

Jeruzsálemben megkérdezték a kormányfőt a pártja által elhelyezett kamerákról. Netanjahu azt felelte, hogy a törvényes szavazás biztosítása érdekében használták őket.

Chanan Meltzer bíró, a választási bizottság elnöke később azt közölte, hogy tilos fényképezni a szavazófülkéknél, ez ellentétes a választási törvénnyel, és csakis a rendőrség és a választási bizottság tekintheti meg az ezekkel készült felvételeket. A határozat szerint csak kivételes esemény esetén szabad filmezni a szavazókat eltakaró paraván mögött.

A választási bizottság tanulmányozza az erről hozzájuk elküldött fényképfelvételeket és a jelenség mértékét. A bizottság elnöke azt is megfontolja, hogy ezeket az elvileg érvénytelenné tett szavazatokat is érvényesnek fogják tekinteni.

A Kék és Fehér párt vezetői is válságtanácskozást hívtak össze az exit pollok alapján a várt, fej-fej melletti eredmény miatt.

fotó: EPA/JIM HOLLANDER

Az exit pollok eredményeit a pártok ismerik, de nem hozhatják nyilvánosságra urnazárásig, ezért az esetleges vereségre vonatkozó nyilatkozatokat fenntartásokkal kell kezelni, ezek célja valószínűleg a további mozgósítás, éppen úgy, ahogy a Likud is teszi – jegyzi meg The Times of Israel cikke.

Izrael ma dönt a jövőjéről: íme, a politikai választék

Netanjahunak egy győztes szituációban sem lenne könnyű dolga: bármelyik kis párt megzsarolhatja a kilépéssel, és akkor oda a többség.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden reggel hét órakor megnyíltak a választási helységek, összesen 10 720 Izrael-szerte. Este tíz óráig két nagy tömörülés és számos kisebb párt, összesen 40 lista közül választhat 6 millió 340 ezer választójoggal bíró állampolgár. Előzetes felmérések szerint 20 százalék nem szándékozik szavazni.