Litván zsidók tiltakoztak a nácimosdatás ellen

Ismét emlékezetpolitikai blamázsról jelentettek. 

Litván zsidók felháborodásával indult, majd más szervezetek is csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, amely élesen elítéli azt az állami fenntartású intézményt, amely az emberirtást és a litván ellenállók történelmét hivatott dokumentálni – írta a The Times of Israel.

A kutatóintézet a múlt hónapban azt publikálta, hogy

a litvánok a nácik akarata ellen cselekedtek a második világháborúban, és az elfoglalt ország lakossága nem tudta, hogy a gettóknak bármi köze lehet a holokauszthoz.

Az ország zsidó lakosságának képviselői holokauszt tagadással vádolták meg a szervezetet. Szerintük a kijelentés mögött olyan alapok lakoznak, amelyekre építve az ország törvénykezésének keretei között jogi lépéseket lehet tenni. A vádlók szerint a kutatóintézet azt a Jonas Noreika-t akarta védelmébe venni, sőt, felmenteni a bűnösségtől, aki a megszállt Litvánia egyik tartományának kormányzója volt 1941-ben.

Az izraeli lap szerint a Šiauliai régió kormányzójáról több történész is azt állítja, hogy felelősség terheli az ország 170 000 fős zsidóságának 85%-os elpusztításában vállalt szerepéért. Valamint lehetséges, hogy személyesen is profitálhatott a hátrahagyott vagyonokból.

A közelmúltban egy állami bíró betegesnek nevezte egy amerikai zsidó azon kezdeményezését, amely arra tett kísérletet, hogy eltávolítsanak egy Jonas Noreika-t ábrázoló emlékművet az országban.

Noreika Šiauliai tartomány nácikkal szembeforduló ellenállóihoz tartozott, azoknak segített, akik a zsidókon próbáltak meg segíteni

–fogalmazott a központ közleményében.

Az esettel kapcsolatban a Zsidó Világszövetség alelnöke felháborodott hangvételű levelet írt az ország miniszterelnökének. A zsidó szervezet szerint intézményes antiszemitizmus történt, amit a kormánynak azonnal el kell ítélnie.