Szijjártó Péter: a NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége

Nem csupán a NATO alapításának 70. évfordulója van most, hanem éppen 20 évvel ezelőtt csatlakozott a katonai szövetséghez Magyarország, Lengyelország és Csehország is.

A NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a washingtoni lengyel nagykövetség rendezett helyi idő szerint csütörtökön a NATO-bővítés tanulságairól és az észak-atlanti szövetség jövőjéről.

Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

A NATO jubileumi külügyminiszteri tanácskozása alkalmából rendezett konferencián Szijjártó Péter mellett Tomás Petrícek cseh és Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter vett részt.

„Csak azok értik meg ennek a jelentőségét, akik tudják, mi volt a kommunizmus” – hangsúlyozta a magyar diplomácia irányítója. Hozzáfűzte: „NATO-tagságunk jelentősége jóval nagyobb, mint azt néha gondolnánk”. 

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország idén megkezdte hadereje modernizálását és bővítette részvételét több NATO-misszióban is. A miniszter a koszovói, az afganisztáni és az iraki magyar szerepvállalást említette meg.

A magyar külügyminiszter kiemelte az Európára délről és délnyugatról érkező migrációs nyomás jelentőségét, illetve veszélyeit, és hangsúlyozta, hogy a NATO-nak figyelnie kell nemcsak Keletre, hanem Délre és Délnyugatra, az afrikai kontinensre is.

„Ha nem vagyunk képesek megvédeni a határainkat, nem tudjuk megvédeni biztonságunkat sem”

— szögezte le.

Jacek Czaputowicz elsősorban a NATO-t Oroszország részéről érő kihívást hangsúlyozta. A lengyel külügyminiszter kiemelte, hogy szerinte az Egyesült Államoknak érdeke Európa biztonsága, Varsó számára pedig fontos érdek az amerikai katonai jelenlét lengyel földön, mert – mint fogalmazott – ez lenne a legerőteljesebb elrettentés Oroszország ellen. „Szeretnénk megnövelni az amerikai jelenlétet Lengyelországban” – ismételte meg Czaputowicz.

Szijjártó Péter elmondta: az új amerikai kormányzat gyökeresen változtatott a közép-európai politikáján és ezt Magyarország örömmel fogadja. A (belügyekbe) beavatkozás helyett a kölcsönös tiszteleten alapuló amerikai politikát látunk – tette hozzá.

A miniszter szólt Ukrajnáról is, utalva az ott élő őshonos magyar kisebbség helyzetére, jogaik csorbítására. Úgy vélekedett, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak csorbítása a NATO értékközösségének semmibevétele is.