Inkább csak a londoniak és a skótok idegeskednek a megegyezés nélküli Brexit miatt

Nagy-Britannia többi régiójában kisebbségben vannak a maradáspártiak.

A YouGov 2098 embernek tette fel a kérdést március 31 és április 1 között, hogy

„Amennyiben Nagy-Britanniának nem sikerül megegyezésre jutnia a kilépéssel kapcsolatban április 12-éig, ön szerint mi történjen?”.

A londoniak nagy része úgy válaszolt, nem szívesen hagyná ott az EU-t ebben a felállásban.

A megkérdezettek közel fele, 48 százaléka egyetértett az állítással, hogy „Nagy-Britanniának visszakoznia kéne, és mégis az Unióban kellene maradnia”,

szemben a megegyezés nélküli Brexitet támogató 26 százalékkal. A fővároson kívül azonban ezzel homlokegyenest más a hangulat.

Dél-Anglia 44 százaléka támogatna egy no-deal Brexitet,

míg 34 százaléka vonná vissza az Unióból való távozás döntését.

A szigetország középső területein, illetve Walesben hasonlóak az arányok, 46 százalék itt is a megegyezés nélküli kilépést preferálta a visszakozás helyett, Észak-Angliában pedig 41 százalék vélekedett ugyanígy az ellenvéleményt képviselők 31 illetve 34 százalékával szemben.

A skóciai válaszok inkább London véleményét tükrözik, ahol csak 28 százalék hagyná el az EU-t megegyezés nélkül, 47 százalék pedig a határozottan a maradás mellett foglalt állást.

A felmérésből emellett  az is kiderült, hogy

a konzervatív szavazók túlnyomó többsége – 72 százalék – támogatja a no-deal Brexitet,

azzal a 15 százalékkal szemben, akik szerint az 50-es cikkelyt vissza kellene vonnia a kormánynak.

A munkáspárti szavazók több, mint fele, 54 százalék, van a cikkely eltörlése mellett, és mindössze 21 százalékok távozna örömmel az Európai Unióból a jelenleg esélyes megegyezés nélküli felállásban.

„A fenti adatok az EU megegyezés nélküli elhagyásának jelentős támogatottságát mutatják, főleg Londonon és Skócián kívül. Az ezeken kívüli legtöbb régióban a maradás és a no-deal Brexit közül a választók többsége az utóbbi felé hajlik, főleg a konzervatívok körében népszerű ez a választás.”

— összegezte az eredményeket Matthew Goodwin, a Kent University professzora.

Chris Curtis, a YouGov politikai kutatásért felelős vezetője hozzátette:

„Csakúgy, mint a parlamentben, a felmérés azt mutatja, hogy nincs olyan Brexit-mentes opció, amit a közvélemény többsége hajlandó lenne támogatni.”