Exodus: Menekülnek a zsidók Venezuelából

Alig hétezren maradtak a nemrégen még ötvenezer tagot számláló közösségből a káoszba süllyedő latin-amerikai országban.

Az egész helyzet egy őrületes elmebaj. A venezuelai zsidóság a világ egyik legegységesebb, és legjobb közössége volt évtizedekkel ezelőtt. Askenázok és a szefárdok példátlan összefogással, büszkén képviselték hitüket addig, ameddig ezt tehették

— mondta a Neokohnak Leon Klein, aki családjával együtt több, mint 10 éve az Egyesült Államokban telepedett le.

A magyar felmenőkkel is rendelkező Klein családjából többen is élnek még a dél-amerikai országban, de életük napról napra nehezebb. Ő a huszas éveinek közepén határozta el, hogy nem kér többet a barátságtalan állapotokból. Pedig akkor még talán nem is lehetett sejteni, hogy mára a gazdasági és politikai káosz okozta élelmiszer- és energiaválság miatt a mindennapi létezés biztonsága forog kockán.

A nagyszüleim még ott élnek, mert szeretik a hazájukat és összetartanak a zsidó közöséggel, de a szüleim — ha csak tehetik — itt élnek az év nagy részében velünk. Az állami antiszemitizmus sem kedvez annak, hogy ma biztonságban érezzék magukat szeretteink

— mondta  telefonos interjúban lapunknak, hozzátéve, hogy Amerikában ugyan nagyobb a biztonság, de az emberi értékek nem ugyanazok, és a zsidó közösségek kevéssé emlékeztetik a régi, venezuelai összetartásra.

Venezuela 2013 óta lejtmenetben van. A korábbi diktátoruk, Hugo Chavez elnök halála után kibontakozó krízis komoly erőpróbája a szebb napokat megélt egykori mintaországnak. A The Times of Israel nemrég publikált cikkében kiemelik:

az ország legnagyobb exodusának hatására eddig három és félmillió állampolgár hagyta el Venezuelát. Ez a szám a Nemzetközi Pénzügyi Alap kalkulációja szerint 2020-ra elérheti az ötmilliót.

A latin-amerikai országban mintegy 50 ezer zsidó élt a XX. század közepén, ekkorra tehető a virágkorszaka az ottani közösségeknek. 1999-ben már csak ennek fele élt ott, többségük az USA-ba és Izraelbe költözött. Ma számuk alig haladja meg a hétezret. Csak az elmúlt évtizedben 15 ezer zsidó hagyta el hazáját kényszerűségből.

A 2000-es évek közepén Caracas fő zsinagógáját támadták meg vandálok, és egy zsidó iskolában is raziázztak a rendőrök a fenyegetések miatt. Az izraeli lap által megkérdezettek szerint ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a helyi zsidók tömegei keljenek útra, azonban elköltözésük tényleges oka a mindennapi politikai bizonytalanságból ered.

A spanyolajkú venezuelaiak közül sokan Kolumbiában vagy Spanyolországban próbálkoztak elsőre. Izrael csak azután vált elsődleges célponttá, hogy felismerték:

a cionista alapelvek miatt minden zsidó származású embernek állami támogatással segítik a beilleszkedést, ráadásul a kezdeti munkavállalási és egyéb bürokratikus nehézségeiket is megoldja a hazatérési törvény.

Rosendo Gabriel Deutsch, felesége és a bőröndök… – családi fotó

Ennek természetesen ára van, és ez bizony sokaknak komoly megpróbáltatás: hiába a hosszú hónapokig járó ingyenes lakhatás biztosítása, előbb-utóbb munkába kell állni, és ott kommunikálni kell a többiekkel. Az összes emigránsnak ez a legnagyobb kihívás. Persze, Izraelben mindig is így volt, a héber nem tartozik a könnyű nyelvek közé. Pláne a spanyol után. A The Times of Israel mindegyik nyilatkozója erre panaszkodik a legtöbbet.

Rosendo Gabriel Deutsch, aki feleségével érkezett néhány hónapja, otthonában fogadta a lap munkatársát. Némiképp beszédes, hogy a fiatal házasok fotóján a háttérben látható három nagy bőröndjük is. A páros egyelőre intenzív héber nyelvleckékkel tölti napjai nagy részét. Moshe Calzadilla már három éve lakik Izraelben. Az egykoron Caracas-ban sikeresen praktizáló pszichológus küzdelmes éveken van túl.

Jelenleg egy iskolában dolgozom, ahol napközis felügyelő vagyok. Az a dolgom, hogy ügyeljek azokra, akik az iskolában maradnak délután. Nagyon sokat lehet tőlük tanulni, de ez is csak részmunka. Nem igen tudok komolyan előrelépni egyelőre

— mesélte a lapnak a férfi, aki korábban gyárakban is dolgozott, és elmondása szerint sokszor nem kellően biztonságos körülmények között kellett helytállnia. Kissé panaszosan említette, hogy tapasztalatai szerint az izraeliek nem törekszenek arra, hogy előnyben részesítsék, vagy különösebben támogassák messziről érkezett hittestvéreiket.

Sokan kényszerből állnak fizikai munkába, ahol kevésbé van szükség a nyelv használatára, ezek azonban a nap végére annyira elfáradnak, hogy szinte alig marad energiájuk nyelvet tanulni

— foglalta össze Calzadilla a saját, és számos barátja és sorstársa élményeit. Elmondása szerint az egzisztenciális önállóság mihamarabbi megteremtése érdekében sokak angol nyelvű munkára jelentkeznek nagyobb városokban, igaz ezzel csak halogatják az elkerülhetetlen terhet, megbírkózni a héber nyelv elsajátításával.

A több ezer venezuelai élethelyzetének megsegítéséért alakult pár éve a Beit Venezuela nevű önkéntes szervezet, amelyik többféle módszerrel is próbál támaszt nyújtani a bevándorló latin-amerikaiaknak. Elsősorban információk eljuttatásával, nyelvi asszisztenciával, hivatali ügyek intézésével.

Az önkéntesek egyenként is segítenek, de a szervezet sokoldalú programmal próbál aktivizálni. Mint azt egyik vezetőjük, Rivka Lobl Mitelberg kifejtette: a közösségi médián keresztül informálnak és toboroznak. Piacot, vásárokat szerveznek, hogy a venezuelaiak egymással találkozhassanak, és saját portékáikat, vagy éppen tapasztalataikat cseréljék ki.

Fő feladatunk a közösség egybentartása és bátorítása. Szeretnénk bennük tudatosítani, hogy jelenleg a létező legjobb helyen vannak, Izraelben, minden zsidó hazájában

— fogalmazott Mitelberg.

Az biztos, hogy zsidó identitás megélését tekintve valóban régóta nem ideális a helyzet Venezuelában. A jelenlegi káoszban pár hónapja a magát némiképp önhatalmúan a nép elnökeként emlegető ellenzéki politikus, Juan Guaidó ezzel együtt adhat okot reménysugárra. Legalábbis erre lehet következtetni a helyi, megmaradt zsidó közösség reakciójából. A mindenkori politikai vezetéssel szemben hagyományosan semleges közösség elöljárói ugyanis legutóbb jóváhagyták Izrael állam Guaidót elnökként elismerő nyilatkozatát.

Igaz, a furcsa állapotokra egy másik különleges példa is adódott tavaly év végén: Isaac Cohen, az ország zsidó szellemi vezetője, ugyanaz a rabbi, aki Guaidót is elismerte,  egy „békediplomáciai” akció keretén belül magával Chavez utódjával, Nicolas Maduróval is kezet rázott, amikor az éppen Jeruzsálem vezető rabbiját, Slomó Amart fogadta az irodájában.

Nem tudhatjuk, hogy a politikus és a rabbik vajon találtak-e pontos magyarázatot arra, hogy miért menekülnek az ország zsidói. Egy Izraelben csak pár hete élő venezuelai viszont biztos a dolgában, amikor arról kérdezték, vajon nem bánja-e a mostani sok küzdelmet az évekkel ezelőtti kényelméhez képest:

Alig három hónap után azt kell mondanom, hogy életem legjobb döntését hoztam meg. Békében, biztonságban viselhetem a kipámat, úgy érzem, ide tartozom. Ezt elég régen nem éreztem már Venezuelában.