Einstein zsidókat érintő levele 135 ezer dollárért kelt el Los Angelesben

Einstein levelében gratulált egy amerikai professzornak azért a nagyszerű munkájáért, amelynek köszönhetően sok zsidó életét sikerült megmenteni.

Albert Einstein Nobel-díjas tudós egy II. világháború kitörése előtt írt levelét 135 ezer dollárért (megközelítőleg 38,5 millió forintért) vették meg egy Los Angeles-i árverésen a hét végén.

Einstein szorgalmas levélíró volt, a pénteki árverésen több levelére is lehetett licitálni. Ezek egyikét 1939. június 10-én írta Maurice Lenznek, aki a New York-i Columbia Egyetemen vezette a sugárterápiás kutatásokat.

Einstein a üzenetében nem a tudománnyal foglalkozott, hanem gratulált a professzornak azért a nagyszerű munkájáért, amelynek köszönhetően sok zsidó menekültet sikerült megmenteni.

„Az ellenállás ereje, amely lehetővé tette a zsidók sok ezer éves fennmaradását, nagyrészt a kölcsönös segítségnyújtás hagyományaira épül. Nekünk is ki kell állnunk ezt a próbát, ahogy apáink tették előttünk”

— írta barátjának a népszerű tudós.

Einstein további elárverezett levelei között volt egy 1934. április 17-én volt feleségéhez, Mileva Maric matematikushoz címzett levél is, amelyben pénzügyekről és gyermekeikről írt. A párnak három gyermeke született, egyiküket, Eduardot 20 éves korában skizofréniával diagnosztizálták — olvasható az MTI írásában.

Tavaly decemberben a becsült ár két-háromszorosáért, 2,89 millió dollárért (826 millió forint) kelt el egy New York-i árverésen Einstein másik kézzel írott levele 1954-ből, amelyben a világhírű fizikus az emberi gyengeség termékeként veti el Istent, és küszködik zsidó identitásával. 2017-ben pedig a boldogságról írott rövid eszmefuttatását vásárolták meg 1,56 millió dollárért (445 millió forintért).