Miért megyünk Izraelbe?

A szellem, amely áthatja az izraeliek lelkét: az élet nem egyszerű, de teszünk érte, hogy jobb legyen!

Bár egyre érdekesebb a kortárs építészet, a tel-avivi Bauhaus 4000 épülete pedig a világörökség része, még építész útitársaim sem ezt értékelték leginkább. Amúgy, a Fehér Városon kívül még kilenc világörökségi helyszín található ezen a kétharmad-dunántúlnyi területen.

„Ez a világ eszenciája”

— mondta egykor lelkes elfogultságában egy barátom, a táj változatosságára utalva – kis területen sokféle tájat, mikroklímát, kultúrát lehet megismerni…

Tel Aviv, 1920

De legyünk őszinték, az északi Hermon hegy a maga 2814 méteres csúcsával hol van a Csomolungmától? Az ország tengerpartjai sem a legfelkapottabbak a világon, bár a tel-avivi szabadstrand egyre jobban néz ki, de Eilatnál olcsóbb Akaba (Jordánia) és Taba (Egyiptom) is. Még a világszám Holt-tengernek is van jordániai partszakasza, mi mégis a drágább Ein Bokekbe megyünk.

Az utazási irodák kínálatát a „szent túrák” uralják: a három monoteista vallás szent helyeit lehet sorra látogatni…

De Izrael nem ebből áll csupán!

Tel Aviv, 1924

Sokan csak a rossz hírekből ismerik, ezért tartanak attól, hogy oda látogassanak és a saját szemükkel bizonyosodjanak meg a valóságról. A „bátrakra”, akik mégis megteszik, értetlenkedve néz a környezetük:

„Miért pont oda utaznál?”

Izrael közel sem az a turisztikai tökéletesség, ami a divatos célpontok reklámjaiban szerepel. Zűrös ország, sok problémával, ám a fejlődésben lévők megmosolyogtató bájával. A fejlődés pedig fergeteges, aki 10-15 éve járt ott ma alig ismerne rá. Nemcsak az új épületekben, a parkokban, a rendezettebb tengerparton érezhető a gyors átalakulás, hanem az élet minden területén.

Barátaim, ismerőseim, az urbanisztikai workshopjaim résztvevői a néhány napos ottlét végén azzal az elhatározással utaznak haza, hogy

„ide vissza kell jönni!”

Tel Aviv, 1938

Szélesebb kontextusba kerül mindaz, amit korábban tudtak az országról és jónáhány tévképzetet sikerül kisöpörni az agyukból.

A személyes élmény erősebb minden média-hazugságnál, amit szerte a világon hirdetnek Izraelről.

Amikor ugyanazzal a vonattal, busszal utazunk, mint a katonák, a diákok, ugyanabban az élelmiszerüzletben, piacon vásárolunk, mint az „átlag-izraeli”, amikor elmegyünk Bné Brakba, hogy bepillantsunk az ortodox város hétköznapjaiba, vagy Jeruzsálem szegény negyedeiben követjük szemünkkel a kisgyerekeket, akkor más értelmet nyer mindaz, amit az újságokban addig olvastak.

Tel Aviv, 2019

Amikor egy hosszú városi séta során beléptünk Arie Weiss városalapító házába, Tel-Avivban, és utitársaim meglátták a falakon a 110 évvel ezelőtti képeket a homokdünékről, vagy a későbbieket a város 1920-as, 30-as éveiről, nem egyszerűen a hatalmas fejlődés tényét konstatálták, hanem mindez rendkívül inspirálóan hatott rájuk: mi mindenre képes az emberi akarat, tettrekészség, kitartó küzdelem, az a pozitív töltet, ami az izraelieket hajtja.

A magyar, pesszimista panaszkultúrát maguk mögött hagyva belekóstoltak abba az izraeli életérzésbe, amely felveszi a harcot a nehézségekkel szemben, de közben képes örülni minden pillanatnak. Annak, ha süt a nap, és annak is, ha esik az eső.

Tel Aviv-Tachona: alkony

A szellem, amely áthatja az izraeliek lelkét: az élet nem egyszerű, de teszünk érte, hogy jobb legyen!

Én Izraelbe járok feltöltődni életkedvvel, tettrekészséggel, kreativitással, az emberek iránt érzett bizalommal.